Ápolási hadiállapot: lelki és fizikai egészségük került veszélybe

"Nagyon méltánytalanul a végletekig kihasználva bánnak a kirendelt kolléganőkkel a kórházban... Arról számoltak be, hogy minden beosztott napjukon más-más osztályra kerültek (intenzív, szubintenzív, ápolási részleg...), az egyik kolléganő öt napja nem kapott szabadnapot, folyamatos 12 órában dolgozik, egy füzetből kitépett lapon kapják meg a következő napi beosztás helyét, idejét és azt, hogy ott kinél kell jelentkezniük. Folytonos bizonytalanságban tartva a dolgozókat" - áll egy levélben, amely a Weborvoshoz került, s amelyben azoknak az egészségügyi szakdolgozóknak a helyzetéről számolnak be, akiket egy április 9-i határozat szerint az egészségügyi veszélyhelyzet miatt bármikor át lehet irányítani bárhová, ahol feladatuk a Covid-19 betegek ápolása.

A levél folytatódik: "a betegek létszáma jelentősen lecsökkent, de a kórház igényt tart a kirendelt kolléganők munkájára, de nem a Covid betegek ápolásánál, hanem a Hospice részlegen. A kirendelés nem a Hospice részlegen való munkáról szólt. A Hospice részlegen végzendő feladat véleményem szerint nem az egészségügyi válsághelyzethez kapcsolódó többletfeladat. Ezt a munkát sem lelkileg, sem fizikailag nem tudják vállalni az érintettek. Haldokló betegek ápolása nem kényszeríthető rá ilyen módon senkire. A fentiekben leírt állapot nem tartható, a kolléganők lelki és fizikai egészsége került veszélybe..."

Megkerestük Balogh Zoltánt, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökét, mit hallott ezekről az állapotokról, tud-e a kamara bármiben is segíteni a tagjainak?

- Természetesen én is számtalan visszajelzést kapok. Sajnos a többsége valóban hasonló helyzetekről szól. Meg kell érteni, hogy a szakápolók többsége sok éve ugyanazon a helyen dolgozik, ismeri a munkahelye minden szegletét, belső írott és íratlan szabályait, a feladatait becsukott szemmel el tudja végezni. Ha átirányítják egy másik kórházba, ahol teljesen más a környezet, teljesen más a feladat, tényleg olyan, mintha mélyvízbe dobnák. Ráadásul sokakat valóban naponta irányítanak át különböző helyekre, egyik nap az intenzívre, másik nap az ápolási részlegre, harmadik nap a hospice-re. A kollégának ideje sincs alkalmazkodni az új helyzethez, nemhogy minőségi szakmai munkát végezni. Hogy is gondolhatja bárki, hogy ha valaki évtizedekig egy szemészeten volt szakasszisztens és átirányítják egy Covid osztályra intenzívápolónak, rögtön tudni fogja az ott lévő speciális műszerek használatát! Hiába dolgoznak tehát szívvel-lélekkel a kollégáim, ez a kiszámíthatatlanság, ez a hadiállapot senkinek sem jó.

- Van valami javaslatuk, hogy lehetne ezt a problémát kezelni?

- Ha már muszáj átcsoportosítani, legalább egy intézményen belül - hasonló feladatprofilú egységekből - helyezzék át először a szakdolgozókat. Nekik van helyismeretük, tudják az ottani orvosok nevét, találkozhattak már hasonló betegekkel. Az akut betegellátás területéről lehet a Covid egységek személyzetét biztosítani, ők azok, akik rendelkeznek azon szakismerettel, melyet kiegészítve e betegek további sajátos ellátásának elméletével és gyakorlatával megfelelő ellátást tudnak biztosítani, ezért kiemelten fontos az átirányított dolgozók felkészítése. A más munkaterületről átirányított kollégáknál még inkább fontos annak tisztázása, hogy milyen szakmai végzettsége, mennyi gyakorlata van, ezek adják az új munkaterületen történő alkalmazás alapját. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az átirányított kolléga az új munkaterületén is kapják meg a korábbi munkaköri leírásának kiegészítését, amit aláír. Ezzel bizonyítható, hogy kompetens, az adott szakfeladat ellátására megfelelő szakember áll munkába. Ugyancsak kiemelt kérdésnek tartjuk, hogy az új munkakör betöltésére egy rendkívüli foglalkozás-egészségügyi vizsgálat elvégzése után kerülhessen sor, ezzel lehet kivédeni az alkalmazás során mindkét fél részéről kialakuló vitás munkajogi kérdéseket.

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján úgy látjuk, hogy a kirendelést kezdeményező kormányhivatal és a munkáltató feladatainak meghatározásában számos nem szabályozott kérdés van, ezek pótlása és tisztázása egyértelműen a munkavégző biztonságát szolgálja, ezért a tisztifőorvos asszonyhoz fordulunk.

Ugyancsak fontosnak tartjuk a védőeszköz használatával összefüggő terhelés ellentételezésének kérdését is ágazati szinten újragondolni, egy egységes, akár miniszteri utasításban rögzíteni a minimum adandó pótlék mértékét. Ezek a kérdések talán nem merültek volna fel, vagy legalábbis nem ilyen hangsúlyosan, ha az ápolás szakmaterület jobban reprezentálva lenne a veszélyhelyzet miatt kialakított irányítási struktúrában.

- Az otthoni szakápolás terén is úgy tűnik teljes a bizonytalanság. Hiszen miközben rengeteg még ápolásra szoruló beteget küldtek haza, sokkal kevesebb szakápoló tud otthon ebben a családnak segíteni. Tudomásom szerint ugyanis a miniszter megtiltotta, hogy a kórházi szakdolgozók másodállást vállaljanak, pedig az otthoni szakápolók zöme főállásban kórházban dolgozik...

- Ez már nem teljesen van így, múlt hét végén jött egy újabb miniszteri utasítás az intézményvezetőknek, ami szerint, azoknál, akik igazoltan otthoni szakápolási tevékenységet vagy otthoni hospice ellátási tevékenységet végeznek, csak kiemelten fontos indokból rendelhető el az ilyen jellegű munkavégzésre létesített jogviszony felfüggesztése vagy megszüntetése. Persze ettől függetlenül számtalan probléma feszíti az otthonápolás rendszerét.

Nem véletlen, hogy az országban korábban működő 340-350 szolgálat közül az utóbbi időben minden évben 10-12-vel kevesebb lett. Az ok alapvetően financiális, hiszen miközben egyre nagyobb költségei lettek a szolgálatoknak, a finanszírozás nem nagyon változott. Elég csak az utazási, parkolási költséget említenem, amit az otthoni szakápolóknak, legalábbis eddig, ugyanúgy ki kellett fizetniük, mint bárki másnak. Mondok egy példát: az ápoló, amikor egy beteget meglátogat, csak a parkolásra kifizet 2-3 ezer forintot, miközben a szolgálat ezért a vizitért a NEAK-tól az ellátástól függően maximum bruttó 3400-3800 forint finanszírozást kap, de lehet, hogy csak felét. Ebből a pénzből kellene a benzin és parkolási költségen kívül kifizetni a bért, a járulékokat, a rezsit. Tehát nem csoda, hogy folyamatosan szűnnek meg a szolgálatok.

- Ráadásul úgy tudom, ez az ágazat is jelentős munkaerő problémával küzd...

- Így van, még békeidőben is hosszú várólisták vannak, most pedig számos ok miatt - például a koruk miatt, vagy éppen, mert főállásban kórházban dolgoznak - még több kolléga esik ki a hadra foghatók közül. De karanténban is sokan vannak, hiszen ahogy az országos tisztifőorvos is mondta, az egészségügyben dolgozók közül is 10-12 százalék megfertőződött. Bár nem tért ki arra, hogy ebből mennyi a szakdolgozó, de szerintem több százan lehetnek.

- Összefoglalva, miközben egyre nagyobb az igény az otthoni ellátásra, aközben egyre kevesebben tudják ezt az igényt kielégíteni. Pedig az intézmények többségében, legalábbis jelenleg, jóval kevesebb a feladat, mint korábban. Ön szerint mi lehet a megoldás?

- Ahogy most átirányítják a szakdolgozókat a Covid-részlegekre, ugyanúgy át lehetne csoportosítani ápolókat az otthoni szakellátásba. Tehát például a járóbeteg-szakellátásból vagy azokból a kórházakból, ahonnan nagy számban küldtek haza betegeket, a nem fertőző osztályokról át lehetne helyezni szakdolgozókat a szolgálatokhoz is. Hiszen számos betegnek otthon is szüksége van gyomorszondára, sztóma-ellátásra, lábszárfekély-kezelésre, infúzió-bekötésre és sorolhatnám tovább. Ezt a javaslatunkat egyébként elküldtük a kormánynak is.

- Kérnek egyébként önöktől javaslatokat?

- Nem kérnek, de mi küldünk. A minisztereknek, az államtitkárnak, az operatív törzsnek, az önkormányzatoknak. Szakmai köztestületként kötelességünknek tartjuk, hogy feltárjuk a problémákat, de azt is, hogy megoldási javaslatokat is adjunk, segítsük a döntéshozókat. A honlapunkon egyébként nyomon lehet követni, kinek, mikor milyen jelzést küldtünk és azt is, hogy milyen válasz jött rá, ha jött. Azért is tartjuk ezt fontosnak, hogy legyen a döntéshozóknak kiindulási pontjuk, és mert szeretnénk osztozni a felelősségen.

A szakdolgozói társadalom jelentős része felelősséggel tekint a kialakult helyzetre, érzik a felelősségét, s ha kell, cselekednek. Ez a mi hivatásunk!  A frontvonalban dolgozók biztonsága az elsődleges, hiszen ők azok, akik felelnek a betegek biztonságáért is. Ezt kell minden intézkedés mögött szem előtt tartani.