Az elfáradt, atomizált egészségügy jövőképre vár

Legyen egy jó, konszenzuson alapuló egészségügyi stratégiája Magyarországnak! Ez a legfőbb célja a 25 szakértőt tömörítő Konszenzus az Egészségért Kör Szakértői (KEKSZ) csoportnak, amely február 16-án rendezte első konferenciáját – amit leginkább is munkamegbeszélésnek nevezhetnénk. Mint az egyik társalapító, Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser, népegészségügyi szakértő hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy önálló szaktárcája legyen az egészségügynek, s annak legyen stratégiája, víziója. Ebben szeretnének segíteni a KEKSZ ajánlásaival, tanulmányaival. Segíteni, hangsúlyozta Rékassyval egyetértésben a másik társalapító, Kósa István, orvos, egészségügyi menedzser, mondván: nincs náluk a bölcsek köve, nem ők akarják megmondani az igazságot. Annál inkább szeretnének minél több egészségügyi szereplőt bevonni a közös gondolkodásba, hogy az elfáradt, atomizált, s egyébként is rendkívül komplex rendszerből jót lehessen csinálni. Ennek érdekében több találkozót terveznek, akár rendszeressé téve az eszmecserét.

Csökkenteni kell az egészségügyi magánkiadásokat

Az első találkozó egyik sarkalatos kérdése volt a finanszírozás, vagyis az, milyen lehetőségek vannak forrásteremtésre az egészségügyben, amelyre az állam (más államokhoz viszonyítva is) keveset költ. Több megoldást is vázolt Forman Balázs, a Neumann János Egyetem docense. Például ki lehetne terjeszteni a járulékfizetési kötelezettséget a nem munkaalapú jövedelmekre (lásd vállalkozói bevételek), javasolta, majd arról beszélt, hogy az egészségügy közösségi és magánfinanszírozási arányát megváltoztatnák: a magánkiadásokat a jelenlegi körülbelül 36 százalékos arányról 20 százalékra mérsékelnék (idetartozik például a gyógyszervásárlás, a gyse-hozzájárulás, fogászat stb), valamint a magánfinanszírozáson belül az egészségpénztárak és magánbiztosítások arányát ötven százalék fölé emelnék. A járulékplafont egységesítenék függetlenül a jövedelem forrásától, típusától, sorolta. Az Egészségbiztosítási Alap belső összetételét kitisztítanák különös tekintettel a tételes gyógyszerkiadásokra, a kórházi konszolidációra, a külön soron szerepeltetett megemelt orvosi és szakdolgozói bérköltségre; a családtámogatásokat az Alapon kívülre helyeznék. A Magyarországra települők tb-fizetési kötelezettségét a várható életszakaszuk közfinanszírozási terheihez arányosítanák.

Legyen valódi autonómiája az egészségbiztosítónak

A másik nagy témakör a nemzeti egészségbiztosító szolgáltatásvásárlásának fejlesztéséről szólt. Mint a téma előadója, Dózsa Csaba, a Miskolci Egyetem docense elmondta, a szolgáltatásvásárlás célja az egészség megőrzése, a gyógyítás, a források hatékony elosztása. Ehhez az egészségbiztosítónak proaktívnak kell lennie, utána menni a problémáknak, ellátási hiányoknak, az innovatív és hatékonyságot javító szolgáltatási lehetőségeknek. A NEAK ennek ma nem tud eleget tenni, már csak azért sem, mert nincs valódi autonómiája. A szolgáltatásvásárlásnak szektorsemlegesen kell történnie, és tanácsos a technológiai értékeléseket figyelembe vennie, tette hozzá.

Szerencsére, a szolgáltatásvásárlásnak vannak már jó példái a NEAK-nál, ezek közé sorolta az egynapos sebészeti ellátások indulását pályázattal, az otthoni hospice ellátás hálózatának kialakítását, a hemodinamikai laborok kiépítését, a HBCs díjkorrekciókat, a várólisták ledolgozására vásárolt műtéteket dedikált forrásokból, illetve a tételes vagy egyedi gyógyszerbeszerzések ár-volumen megállapodásait a gyártókkal, valamint a felíró centrumok kijelölésével.

A szolgáltatásvásárlás alapja, hogy meghatározzák az egészségpolitikai prioritásokat és alapelveket, s mindenképpen fontos, hogy a szolgáltatásvásárlás eredményeit monitorozzák, illetve évente a parlament előtt számoljon be annak eredményeiről az egészségbiztosító.

Az intézményeket nem fenntartják, hanem lent

Az elmaradt kiadások nem tűnnek el, azok előbb-utóbb megjelennek igényként, szögezte le Mezei Szabolcs költségvetési szakértő. Mint mondta, a költségvetési szervi forma alkalmatlan a gazdálkodásra, szolgáltatásnyújtásra, az államosított kórházaknak nincs gazdálkodásra ösztönző autonómiájuk. Az „intézményeket nem fenntartjuk, hanem lent tartjuk”, jegyezte meg azzal, hogy ugyanúgy a költségvetési alrendszer részei, akárcsak az Egészségbiztosítási Alap, amelynek nincs alapszerű gazdálkodása. Az egészségügyben is végbement centralizáció véleménye szerint csak egy dolgot nem valósított meg: az intézményrendszer racionalizálását.

A közellátást versenyképessé kell tenni

Köz- és magánellátás jól együtt tudna működni, ha az állam megszabná a hiányzó garanciális feltételeket, fogalmazott Lantos Gabriella, egészségügyi menedzser a köz- és magánellátásról szóló szekció felvezetőjében. Rékassy azt hangsúlyozta, hogy nem a tulajdonviszony, a tulajdonos a lényeg, hanem az, hogy jó értékarányos szolgáltatást nyújtson, és az ellátáshoz hozzáférjen a beteg. A jelen állapotban a magánellátást a milliárdos befektetések, a NER megjelenése, akvizíciók és piaci koncentráció jellemzi. Míg folyik a kicsik és nagyok harca, a helyezkedések, addig a szektorban dinamikusan növekszik a szülések, műtéti beavatkozások száma, ebből is az egynapos sebészeti. Néhány szolgáltató a pandémia idején nagyot hasított a tesztelésekkel, hiszen az államiban ez elég hiányos volt.

Az állami ellátás kiszámíthatósága romlott, megnövekedtek a várakozási idők, így egyre többen kényszerből választják a magánellátást Rékassy Balázs szerint. A közellátás nehéz helyzetben van a Covid miatt, ráadásul az átlagfinanszírozás miatt az intézmények nem érdekeltek a teljesítmények növelésében, az orvosok fix bére sem ösztönző, kevés a szakszemélyzet is. Az állami ellátást kellene versenyképesebbé tenni a szakértő szerint, amihez többek között elengedhetetlen a beavatkozások valós értéken történő finanszírozása.

Újra előkerült az alapcsomag gondolata, jelezve, hogy ezt tételesen soha nem lehet meghatározni, de például nem lehet orvost választani, míg a plusz csomagban benne lehet az orvosválasztás, vagy az, hogy a biztosító magánellátást vásárol a betegnek.

Egy biztos: növelni kell az egészségügyre fordítandó közkiadásokat, lehetővé kell tenni a kiegészítő biztosítást, illetve el lehet gondolkodni a co-payment és kiegészítő biztosítás együttes alkalmazásán francia példára. Elengedhetetlen a minőség mérése, az értékelés és visszajelzés, s ennek transzparens megjelenítése az ellátórendszerben. A betegeknek is akad tennivalójuk: felelősségérzetüket, egészségtudatosságukat növelni kell.