A KÓRHÁZ szaklap kért számvetést: orvoslástól a közigazgatásig, feladatoktól az eredményekig.
- Tegnap múlt 34 hónapja, hogy 2010. június 7-én szolgálatba álltam. Akkor is őszintén elmondtam, hogy nem a közigazgatásban való helytállásra irányult eredeti pályaválasztásom. Sok szempontból érdekes folyamatok mentén kerültem mégis ebbe a helyzetbe. Szakmai megfontolásból, manuális klinikus szakorvosként, fekvőbeteg-szakellátási ismeretekkel vettem részt a kormányváltást megelőző előkészítő munkában - mondta el Dr. Cserháti Péter a KÓRHÁZ szaklap a Magyar Kórházszövetség ma kezdődő, XXV. kongresszusára megjelent számában. - Ehhez képest kinevezésemet követően a H1N1 járvány lecsengése mellett azonnal a 3 éves oltóanyag-ellátás ügyébe, majd a gyógyszertámogatási szabályozás és patikatulajdonlás komplex világába, vagy a pszichiátriai fekvőbeteg és közösségi ellátás fejlesztésébe kellett beásnom magam. Azóta is minden nap nagy része a szerteágazó szakmai és közigazgatási egyeztetésekre való felkészüléssel telik.
- Milyen eredménnyel?
- Általában azt érzem, hogy az egészségügy a rendszerváltás óta nem tudja a súlyának megfelelő helyet elérni a közgondolkodásban. Ez sok mindennel függhet össze, oka lehet az, hogy igen drága szektorról van szó, ezért a politikai hasznok elérése érdekében nagyobb beruházásokra van szükség, mint más területeken, illetve a „megtérülési idő" is sokkal hosszabb. Meg kell értenünk azt is, hogy a társadalmi közeg eleve bizonyos tartózkodással, idegenkedéssel tekint ránk, hiszen az egészségügy nagyon komplex, nehezen megérthető világ. Aki nem ebben a közegben nő fel, annak kényelmetlen lehet, hogy magasan képzett, szélsőséges élethelyzetekben felelős, ismeretlen nyelvezetet használó fehér köpenyes szakemberekkel kell vitatkoznia. Ugyanakkor véleményem szerint az ágazat is jobban „marketingelhetné" magát, hiszen ha például a versenypiaci érdek rossz eszközökkel hatol be a rendszerbe, és a szereplőket egymással szembefordítja, az ronthatja hitelünket és ezzel végül az üzenet átütőerejét.
- Helyettes államtitkárként mit tudott tenni a helyzet kezelésére?
- Tanulságos volt koordinálni a Széll Kálmán folyamatot, aminek a 2012. év végi alakulása egyértelműen sikernek tekinthető. Nagyszámú, érdekellentéttől feszített szereplő rossz együttműködése jellemezte a gyógyszerpiacot. Először tavaly ősszel, a Figyelő c. lap egyik-kongresszusán kezdtem el arról beszélni, hogy az egyéni érdek- és haszon-érvényesítésnek nem lesz jó vége, mert ha még további 70-90 milliárd forintot ki kell vonni a gyógyszertámogatási rendszerből, annak súlyos következményei lehetnek. Összesen kilenc alkalommal tettünk le a kormány elé a helyzet megoldására irányuló javaslatokat, hetente konzultálva a gyógyszergyártói vezérkarral és a gyógyszerész szakmai szervezetekkel. Ennek egyértelmű gyümölcse, hogy a bevezetett szabályozás és a szereplők önkorlátozása eredményeként 2012-ben nem szaladt el a gyógyszerkassza, lényegében tarthatók maradtak az előirányzatok, és a politika ezt úgy „honorálta", hogy idén mentesültünk további 63 milliárdnyi egyenlegcsökkenés alól. Ez a folyamat jól mutatta, hogy ha a szereplők megértik, hogy az érdekellentétek mellett bizonyos mértékig együtt kell dolgoznunk, az ágazat igenis képes pozitív irányban hatni a döntéshozatali környezetre.
- Milyen ars poeticával lehet egy ilyen feladatot elvégezni?
- Nem könnyű felismerni azt, hogy az egészségügy még jó ideig nem lesz sikerágazat. Nem lehet sikerágazat, mert nagymértékben be van szorítva a gazdaságpolitikai csapdahelyzetekbe, nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unióban is. Ezzel tudni kell együtt élni, ami azért nem könnyű, mert mindannyian sikerorientáltak vagyunk. E realitáson belül kell elérni a pozitívumot, a „fejlődő fenntarthatóságot". Az elmúlt három évben bizony voltak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy a rendszer életben tartása a feladatom, és nem a fejlesztése.
- Hogyan osztják meg a feladatokat?
- 34 hónappal ezelőtt egy komplex, és még komplexebbé váló minisztérium fogadott bennünket, úgy, hogy a vezetés és apparátus létszáma egyidejűleg lecsökkent. Jelenleg is lényegében egy államtitkár és két helyettes államtitkár, illetve az államtitkári kabinet főnöke irányítja az ágazatot. Ez nemcsak az erőforrások, hanem a napi munkamegosztás szintjén is probléma (reprezentáció, külföldi utak, Parlament, eü. bizottság, tárcaegyeztetések, stb.). Szócska Miklós államtitkár úr irányítja a teljes ágazatot, Páva Hanna helyettes államtitkár asszony viszi a nemzetközi ügyeket, a humánerőforrás-képzési és bérfejlesztési kérdéseket, az öt szakmai főosztály irányítása pedig az én feladatom. Ez önmagában megszabja a tevékenységi pályát.
- Mit tudna sikerként kiemelni az elmúlt 34 hónap tevékenységéből?
- Népegészségügyi területen most már sikeresnek és általában elfogadottnak mondható, hogy a dohányzás kérdését sikerült nyugat-európai szigorral szabályozni. Hasonló tilalom életbe léptetése után az Egyesült Királyságban és Írországban kimutatható volt az infarktusok számának csökkenése. Sikeresnek mondható a népegészségügyi termékadó bevezetése is, ami amellett, hogy javít a táplálkozási szokásokon, többletforráshoz juttatja az ágazatot. Itt a következő lépés a transzzsírsavak szabályozása és a közétkeztetési rendelet kiadása lehet. Az ágazat jövője szempontjából alapvető eredmény, hogy az egészségterhelést jelentő lakossági magatartásokon hogyan tudunk változtatni, a nagy népbetegségek területén hogyan tudunk ezzel a módszerrel csökkenést elérni. Azt a logikát igyekszünk érvényre juttatni, hogy aki részt vesz a lakossági egészségkár okozásában, legalább vegyen részt a károk elhárításában is. Ennek eredményeként idén 51 milliárd Ft forrás érkezik az egészségügybe.
A gyógyszerészeti és orvostechnikai területen sikeresnek mondható a gyógyszertárak versenypiaci érdekeltségeit módosító folyamat a szakmai szolgáltatói attitűd irányába; a gyógyszertámogatás bizonyos terheinek szakmai eszközökkel történő megosztása a generikus és az innovatív terület között (orvoslátogatói díj emelése, ún. vaklicit, átsorolás a fekvőbeteg-finanszírozásba, bioszimiláris-szabályozás, spanyol befizetési modell, stb.) A segédeszköz-ellátás területén csak kisebb, bár nem jelentéktelen előrelépés volt tavaly a 90-98 %-os támogatotti kör beemelése a kedvezményes 5 %-os Áfa-kulcs alá, vagy az ún. „szűrőbuszok" tevékenységének korlátozása.
A fejlesztéspolitika területén a legnagyobb uniós infrastrukturális beruházási volument érintő döntések a kormányváltás előtt megszülettek. Ugyanakkor a projektek túlnyomó többségének közvetlen menedzselése az állami kézbe vétel után ugyancsak a GYEMSZI és az EMMI apparátusának a feladata lett. „Nekünk maradt" viszont a 6 rehabilitációs ROP konzorciális pályázat valamint a mostanában egymás után megjelenő TÁMOP kiírások (képzés, foglalkoztatás, egészségfejlesztés, szűrés, prevenció) előkészítése.
Az egészségbiztosítás területén a mindenkori költségvetési tervezés jelentett nagy kihívást, ezen belül sikert a szakmai fejlesztések (szakmaspecifikus őrzők, kardiológiai-neurológiai TVK-mentesítés, várólista-csökkentés, egynapos ellátás bővítése, béremelés stb.) forrásainak a biztosítása, illetve az E. Alap egyensúlyának a megőrzése – gyakran nem vagy nehezen befolyásolható hatások (táppénz, rokkantnyugdíj, járadékcsökkentés) ellenére. Ez utóbbi volumene mindig összefüggött az év végi egyenleg alakulásával, amit több esetben sikerült jelentős adósságcsökkentésre, és ezzel egyéb krízisek (pl. 2012. januári tömeges szerződésbontás) elkerülésére „konvertálni".
Az egészségpolitika területén pozitív a mentőszolgálat négy évig elmaradt járműpótlásának megindítása, a betegszállítás irányításának központosítása, az Eurotransplant-csatlakozás folyamatának felgyorsítása, a designer-drogokra vonatkozó, ún. C listás szabályozás bevezetése, az otthonszülés szabályozása, és nem utolsósorban a 2012. évi fekvőbeteg-struktúra, progresszivitás, TEK- és minimumfeltétel-átalakítás lebonyolítása, a megyei, budapesti és városi kórházak egyidejű állami kézbe vétele közben.
- Mi a véleménye a tavalyi struktúra-átalakítási folyamatról?
- Sokat dolgoztunk rajta, de az eddig látható eredményt még nem élem meg teljes győzelemként. A struktúra mérete és szerkezete véleményem szerint még mindig nem optimális, talán azért is, mert általában nem könnyű a szociális és egészségügyi ágazat krónikus határterületi kérdéseire komplex megoldást találni. A tavaly nyáron elért, a korábbi súlyponti kórházak helyett létrehozott progresszivitási rendszerre való áttérés nem kis előrelépés, már ma is élvezhetjük ennek gyümölcseit. A kórházak állami kézbe vétele szintén jelentős eredmény, amely a rendszer szereplőinek aktív kooperációja mellett, különösebb negatív felhangok nélkül valósult meg. Az utóbbi hónapokban az átvétel során feltárt problémák (megörökölt hitelek, kezességek, lízingek, uniós forráshiányok, stb.) konszolidációjára, illetve a méretgazdaságosság és transzparencia révén feltárható hatékonyságnövelésre koncentrálunk.
-Sok olyan példát lehet említeni, ahol nem optimális a forrásfelhasználás…
- Különösen elkeserít az, ha már rendelkezésünkre álló forrás felhasználása bizonyul elégtelennek, hibásnak. Számos olyan jelzés érkezik például hozzám, hogy a járóbeteg-szakellátó intézmények uniós fejlesztésének területén nem minden volt optimálisan előkészítve. Hasonló a helyzet a sürgősségi osztályok megteremtése, humánerőforrás-feltételei kapcsán.
Elgondolkodtató ugyanakkor a generikus árverseny, illetve a betegszállítás átszervezésének vagy egy-egy sikeres OEP-es volumenkorlát-tárgyalásnak az eredménye is, amelyek nagyságrendje nem egyszer jócskán meghaladja a 600 rezidens kolléga itthon tartására szánt 720 M Ft éves összeget…
- Milyen készségekkel kell rendelkeznie egy modern ágazatvezetés helyettes államtitkárának?
- Óriási mennyiségű és igen szerteágazó problémahalmazzal kell folyamatosan és egyszerre foglalkozni, nagyon turbulens közegben, szünet nélkül gyors és helyes döntések tömegét meghozni. A 20 éves traumatológus múlt ezért kifejezetten sokat segít e feladat ellátásában. Szükséges feltétel az is, hogy az ember mögött jó család álljon, amely tolerálja az elvégzett munka miatt őket érő hátrányokat. Négy gyermekem van: a legnehezebb előttük tükröt tartani magunk elé, és elérni azt, hogy mindezek ellenére ne ellenség legyen számukra a közügyekben való részvétel.
- Mennyit segít a feladat elvégzésében a három szakvizsga, a PhD-fokozat, a SE EMK-diploma?
- Nem elsősorban a diplomák, szakvizsgák és a PhD segítenek, sokkal inkább azok a személyek, akikkel közben megismerkedtem, azok a tapasztalatok, amelyeket közben megszereztem. Az egyetemen nagyon jó évfolyamunk volt, 1988-ban, a rendszerváltás pillanatában végeztünk. Egyetemista koromban oktatóm majd TDK témavezetőm volt Szél Ágoston, aki ma a Semmelweis Egyetem rektora. Az általa irányított anatómiai tudományos munka megalapozottsága és módszeressége volt az alap. A Baleseti Intézetben nagyon sokat tanultam a klinikai szakma és kutatás, illetve a betegek tiszteletéről Manninger Jenőtől is, aki mellett 20 éven keresztül dolgozhattam. Karl-Göran Thorngren, a Lundi Egyetem professzora annak a combnyaktörés kutatásával foglalkozó nemzetközi projektnek a vezetője volt, amiből a PhD-dolgozatomat írtam.
A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja azért adott sokat, mert ott éltem meg először a demokrácia lehetőségét az egészségügyben. Aki a szigorú hierarchikus világba nőtt bele, annak nagy élmény volt kórházigazgatókkal a hálapénzről vitatkozni harmincadmagával. Nagy meglepetésemre én lettem az évfolyamelső, elsősorban annak köszönhetően, hogy szerettem az epidemiológiát, és Vokó Zoltán óráin, akitől rettegett mindenki, kifejezetten jól szerepeltem. Ezt követően megmaradt a kapcsolat a menedzserképző csapatával.
- Hogyan fog kinézni 2020-ban a magyar egészségügy?
- A jövő szempontjából a legizgalmasabb kérdés, hogy a szakmapolitika és a nagypolitika interferenciájában az egészségügy megtalálja-e a maga helyét. Úgy érzem, az ilyen mértékben versenyszférának kitett ágazatot nagyon nehéz deszenzibilizálni, de nem lehetetlen. Struktúra tekintetében el tudnék képzelni egy jóval kisebb méretű, fenntarthatóbb, zöldebb rendszert, azzal, hogy nagyon sok feladatot kell a helyére tenni, masszív prevenciós tevékenységet kell létrehozni, sok dogmát kell átgondolni.
Az egészségügy olyan komplex közegben létezik, ahol a társadalmi környezetnek is fejlődnie kell ahhoz, hogy az egészségügy értékei is a helyükre kerüljenek. A szociális, oktatási és egyéb humán területek nélkül nem lehetünk sikeresek. Nemcsak erkölcsi érvekkel, hanem kemény számokkal is bebizonyítható, hogy a legelesettebb társadalmi csoportok betegeinek elégtelen ellátása és ezért szövődménybe zuhanása irgalmatlan többletköltséggel terheli meg az egészségügyi ellátórendszert, és közvetve az egész társadalmat. Ezért kell odafigyelni az egészségügy minőségének fenntartására. Mert a gazdaság jó egészségügy nélkül nem lesz képes száguldani.
(Az interjú 2013. április 8-án készült)
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!