„Mindössze két év alatt ilyen jelentős nyomot tudott hagyni a magyar egészségügy rendszerén” – dr. Szepesi András jegyzete.
Szerdán reggel futott végig a médiumokon a hír: 60. életévében meghalt Wachsler Tamás. A hírekben a Steindl Imre program vezetőjét említették. Szentendre város közgyűlése éppen ülésezett, azonnal egy perces felállással tisztelegtek emléke előtt, szeretettel emlegetve humorát és kiállását történelmi városka fejlesztésének szükségessége mellett. Ez volt az utolsó politikai munkahelye az elismert építészmérnöknek, ezután már csak szakmájában tevékenykedett. A nap folyamán nyilvánosan, a közösségi felületeken elköszöntek tőle régi harcostársai, barátai, kollégái.
Politikai életút
Azonos volt a „szülőfalunk”, Miskolc, de a nagy korkülönbség miatt már nem találkozhattunk. Pannonhalmi középiskolás évek után Budapesten tanult, a Műegyetem építészhallgatója volt. Éppen jókor, hogy belecsöppenjen a rendszerváltás előtti évek pezsgő politikai mozgalmaiba. A legelső Fidesz tagok közé tartozott, már a híres prágai eseményekben is részt vett, Budapesten tüntetésen követelhette a Károly hídon történt incidens miatt elzárt barátai szabadon engedését. 1990-1998 között országgyűlési képviselő volt, egy ideig a Honvédelmi Bizottság tagja majd alelnöke. Kiemelten foglalkozott a NATO csatlakozás kérdéseivel. Mivel az 1994-es választásokon a pártja nem szerepelt jól, a következő tisztújító FIDESZ-kongresszuson Orbán ellenfeleként lépett fel. Nem nyert, de sok szavazatot kapott, a küldöttek egyharmadától.
Természetesnek tűnt, hogy 1998-ban, az első Orbán kormányban közigazgatási államtitkári feladatot kapjon a kisgazda vezetésű honvédelmi tárcánál. Csak egy mosoly kedvéért írom, hogy minisztere az a Sz. János, akinek mellékneve a „szép Sz.” volt, és utasításba adták, hogy színes fényképét ki kell függeszteni a honvédségi hivatalokban és alakulatoknál. Mint minden feladatát, Wachsler ezt is komolyan vette, és teljes energiájával igyekezett felkészülni és mindent megfelelően ellátni.
Személyes történet
1983-ban, már a Baleseti Kórház rekonstrukciójának befejezése felé haladtunk, amit az egészségügy akkori vezetőinek jelentős érdeklődése kisért. Főnököm, Manninger Jenő, aki egyben a Magyar Honvédség fősebésze is volt, utasított, hogy kezdjem előkészíteni egy új Honvédkórház orvosszakmai programját, mert az 1899-ben pavilonkórházként megnyitott kórház rettenetesen elavult. Azért eshetett rám választása, mert én koordináltam és részben írtam a Baleseti Kórház rekonstrukciójának orvos szakmai programját. Akkoriban már évtizedek óta senki nem készített ilyesmit, annyira kevés új kórház épült Magyarországon. Ezt követően az akkori kormány meghozta a döntéseket, kijelölte a tervezőket, majd a kivitelezőt és 1989-re nagy részben elkészült a kórház épülete. Majd az építkezés leállt, a rendszerváltás politikája „mindent vitt”. De 8 év után a helyzet kezdett kínossá válni, minden kormány számára.
A Horn-kormány időszakában mélyültem el az egészségügy rendszerelemző szakértői munkában. Ennek kiemelkedő állomása volt az 1997-ben elfogadott egészségügyi és egészségbiztosítási törvények előkészítése. Ennek érdekében egy jelentős szakértői rendszert szerveztem és irányítottam. A végeredmény ismert, sok-sok javítás után még mindig hatályban vannak. Már lassan én szégyellem, mert azóta annyit változott a társadalom, a gazdaság és a politika, hogy teljesen új törvényekre lenne szükség. Végül is ezért a munkáért kaptam a második állami kitüntetést, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. (Az elsőt, a Munka Érdemrend Ezüst Fokozatát a Baleseti Kórház újjáépítésében végzett munkámért.)
Nyilván, ezen előzmények után kaptam akkori munkahelyemen a felkérést Keleti György honvédelmi minisztertől, hogy az akkor már több mint 8 éve felépült, de be nem fejezett új Honvédkórház épületével mit lehetne kezdeni. Levelében felvetette, hogy nem lenne-e alkalmas az új épület a Honvédelmi Minisztérium adminisztratív épületének céljára, hogy a zsúfolt és méregdrága belvárosból kintebb költözzenek.
Engem annyira felháborított az ötlet, hogy szinte udvariatlanul kioktattam a minisztert, hogy a kiépült klinikai struktúrába egy hivatalt belepasszírozni, azt persze lehet, de drága lesz és rossz. Mert a tágas betegfogadó terek, a központi műtőrendszer, az intenzív osztályok a labor- és képalkotó diagnosztikák funkcionális helyszínei még átépítések után se lesznek ideális irodák és tárgyalók. A betegszobák se. A diagnosztikai és gyógyító folyamatok feszes sorrendje, összekapcsolódása az egészségügyi algoritmusokra épül és nem a hivatali folyamatokra. Megjegyzem, éppen a Dél Budai Centrumkórház elejtésével, és rettenetesen régi struktúrák renoválásával egyetértő politikusok se ismerik még kellő alapossággal a modern egészségügy épített környezetének szabályait.
Feljegyzésem válasz nélkül maradt.
Kormányváltás 1998-ban
Kormányváltás következett. Azt gondoltam, ilyenkor még a fű se nő egy szakértő számára. Kis családommal irányt vettünk a szépséges Adria felé. Már napok óta élveztük Krk-sziget csodáit, strandjai tisztaságát, amikor megszólalt a „bunkofonom”. A régi mobiltelefon nagy volt és nem túl okos, de Horvátországban a turista központokban már volt térerő.
„M. ezredes vagyok, Wachsler Tamás közigazdasági államtitkár úr kabinetfőnöke”. Isten éltesse, Herr Colonel, rikkantottam vidáman, mit tehetek önért? Be kellene jönni hozzánk a Balaton utcába. A miniszter úr hagyatékában találtunk egy érdekes feljegyzést, ezt ön írta? Igen. Milyen meglepő, hogy el is olvassák. De nem tudok azonnal jönni, mert éppen Krk-szigetén vagyok. Megbeszéltünk későbbre egy időpontot.
Zakó, nyakkendő, „vixos” cipő, végül is a Honvédelmi Minisztériumba megyek. Meglepődöm, milyen fiatal az államtitkár, hiszen 17 évvel voltam idősebb. Feszes, célratörő stílus, de megvillanó humorérzék is. Két, abban az időben sztárnak számító kórházigazgató kollégám is meghívást kapott. Mint később kiderült, az államtitkár a szakmai igazságomat akarta tesztelni, a számára jól ismert, megbízható kollégákon. Érvelésem sorában megemlítettem a közelgő NATO-csatlakozást, ami tudomásom szerint a honvéd egészségügyre is fog feladatokat kiróni. Láttam, hogy villan a szeme, és a visszakérdezésből mohó érdeklődés sugárzott. Később raktam össze, hogy katonapolitikai oldalról ő volt a csatlakozás motorja. Javasoltam, hogy valakik kezdjenek foglalkozni a honvéd egészségügy „NATO-sításával”. Azt tudtam, hogy a katonai vonalakon már évek óta zajlik az egyeztetés, az első szakértők már kint voltak angol nyelvi továbbképzésen és a katonai feladatok egyeztetésén.
Befejezni!
A jól sikerült beszélgetés végén kimondta a szentenciát: ezt a kórházat már csak befejezni lehet, minden más megoldás rossz és pénzkidobás.
Felém jelezte, hogy egyeztetnie kell, nyilván a politikai központokkal, de a javaslatomban szereplő NATO felkészülést a honvéd egészségügy számára segíthetnénk megtervezni.
És lássunk csodát, a Honvéd Kórház teljes felépítése újraindult. Egyet sajnálok, hogy az eredeti tervekben is meglévő, az udvari szárnynak tervezett modern hotelépület, „a jó magyar pénzhiány” miatt nem épült meg. Majd 2007-ben egy újabb kormány „reformdühében” összevonta a Honvédkórházat Belügyminisztérium kórházával, a Szabolcs utcai akkor éppen Állami Egészségügyi Központ nevű kórházával, a MÁV kórházzal, és létrejött egy fő és több mellék telephelyű konglomerátum, annak összes szervezési és humán erőforrás problémájával.
De ez már régen nem Wachsler Tamás problémája volt. Ő 2000-ben lemondott, hogy a szakmájában, építészként, építés szervezőként dolgozhasson.
Még egy időre visszatért választott városa képviselő testületébe, hogy beteljesítse Churchill egyik fontos mondását: „ha egy ember harminc éves kor alatt nem liberális (az ő értelmezésében forradalmár), akkor nincs szíve, ha viszont harminc fölött nem konzervatív, akkor nincs esze”.
Így Wachsler 2006-tól végleg visszavonult a napi politizálástól, keze nyomát viseli a nemzet főtere, azaz a Parlament környéke, és számos középítmény és közterület.
Ami miatt leírom ezt a részben személyes történetet, az az, hogy mindössze két év alatt ilyen jelentős nyomot tudott hagyni a magyar egészségügy rendszerén. Mert minden gondja ellenére, orvos-szakmai és szervezési szempontból a Honvédkórház még mindig újnak mondható épülete felel meg annak a fogalomnak, amit a fejlett országokban centrumkórháznak neveznek.
Ezért hajtsunk fejet Wachsler Tamás emléke előtt, és egy mécses rebbenő fényében néhány percig gondoljunk rá.
(Nyitókép: Stefánia (Népstadion) út 22., éhség- és ülősztrájk a csehszlovák nagykövetség előtt 1989. augusztus 22-től, tiltakozva az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás évfordulóján tartott előző napi prágai, Vencel téri rendszerellenes tüntetés szétverése és a Fidesz képviselőinek őrizetbevétele ellen. Elől bal szélen Wachsler Tamás. Fotó: Fortepan/Szigetváry Zsolt)
A szerző korábbi írásai itt olvashatók
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!