Elvi, etikai megfontolások az egészségügyi reformról

Sajnálatos, hogy maga a reform kifejezés az utóbbi években elvesztette eredeti jelentését, kiüresedett, sőt, időnként pejoratív felhangok által szinte gyanússá vált - írja a Weborvos Pro szakcikkében Széll Kálmán, aki Széll Kálmán miniszterelnök leszármazottja.

Az egészségügyi reformok megalkotásának és kivitelezésének elvi nehézsége abban rejlik, hogy etikus alapon kell meghatározni a szinte lehetetlent, nevezetesen olyan gazdaságosan működő, igazságos rendszert kellene teremteniük, amelyből a széles tömegek a legtöbb hasznot húzzák, s amely leginkább megfelel a közjó feltételeinek. Nyilvánvaló, hogy ezt csak önkorlátozás és ésszerű kompromisszumok révén tudjuk biztosítani. Nem vitás, hogy jelenleg a szolidaritásra épülő, nonprofit egészségügyi biztosítási rendszer a leghumánusabb s egyúttal a legigazságosabb, amelyben mindenki képességei szerint hoz áldozatot, majd minden rászoruló szükségletei szerint részesül a rendszer által biztosított egészségügyi ellátásból.

A 2008-as népszavazás bebizonyította, hogy a választók nem pártolják a rendszer privatizációját, mely a tőkebefektetésnek köszönhetően rövidtávú eredményekkel kecsegtethet ugyan, de hosszú távon a tőkés nyilván haszonnal kívánja visszanyerni pénzét, ami csak kis részben történhet racionalizálással, ügyes kereskedéssel (amit különben elvileg az állam-tulajdonos is megvalósíthatna), ám csak létszámleépítéssel és/vagy az ellátási színvonal csökkentésével teremthet nyereséget. Sokunk számára logikai rejtély, hogy miért éri meg egy magántársaságnak – változatlanul a járulékfizetők pénzből – valamely kórház működtetése, hogyan tud nyereségre szert tenni ott, ahol az államnak ez nem éri meg, sőt ráfizet. Miért folytat érte elkeseredett harcot? Félő, hogy ezzel kapcsolatban a közgazdasági szempontok az etikai elvek kárára, az esetleges tőzsdei pénzmanipuláció pedig csak a veszteség kockázatával valósulna meg.

A szerző szerint az egészségügyet politikamentessé kellene tenni, illetve széles politikai konszenzussal kellene továbbgondolni, s a cél érdekében helyes ösztönzőket kellene bevezetni. Az észszerű takarékosságra sok etikai lehetőség is nyílik. A gyógyszer- és műszergyártók orvosokat megajándékozó ügyeskedéseiknek – a nyugati országokhoz hasonlóan – például etikai értékhatárt kellene szabni, mert a lekenyerezésszámba menő kongresszusi utaztatások és más ajándékok árát a nagyvonalúan ajándékozó cégek végső fokon a kórházfenntartókkal vagy a betegekkel fizettetik meg.

Fontos lenne a szükségképpen drága szociális ellátás alól a kórházakat tehermentesíteni, s őket a megtakarításokban érdekeltté tenni, ám ez már az egészségügyi reform – nem kevés – egészségügyön kívüli területére vezet bennünket. Annyi mindenképpen megállapítható, hogy etikai megfontolások nélkül nem létezhet reform. A reform egyik legfontosabb követelménye, hogy hosszú távra kiszámítható viszonyokat teremtsen, mert a folytonos változtatások fokozzák a létbizonytalanságot, rontják a munkahelyi légkört s elvándorlást eredményeznek.

A nálunk részben megvalósult, de túlnyomórészt kudarcba fulladt egészségügyi reformnak szinte egyedüli célja a költségmegtakarítás volt, de ebben is csak szerény eredményeket ért el. Közben a betegellátás színvonala nem javult, a betegek részben utcára kerültek, hosszú várakozási listák alakultak ki, fokozódott a munkaerő-elvándorlás, romlott a hangulat, csökkent az egészségügybe vetett bizalom, és az egészségügyi intézetek gazdálkodása ellehetetlenedett.

A nemzetközi viszonyok közt is aluldotált ágazatból még költségeket is vontak el, hogy ezzel a költségvetés hiányait pótolják. Mindez válságos helyzetbe vitte az ágazatot, a kórházak soha nem tapasztalt módon eladósodtak, s mindezt még tovább terhelte a szemünk előtt kibontakozó, máig tartó világválság. Röviden, intézkedései nem feleltek meg a reform követelményeinek, de szó szerinti értelmezésének sem.

Sok jelből remélhető, hogy a jelenleg kimunkálás alatt álló Semmelweis Terv okult az eddigi reformok hibáin. Alapelvei jók, de az ördög mindig a részletekben bújik meg. Csak remélni tudjuk, hogy a régen forrásban lévő folyamat a betegellátás javára végre megérik, aminek eredményeként hatékonyabban (gazdaságosabban) működtethető az egészségügy, az így felszabadult költségek az egészségügybe visszafordíthatók, sőt, belátható időn belül az egészségügyre fordított költségek a GDP százalékában kifejezett abszolút és relatív aránya is növelhetővé válik.

A teljes cikk a Weborvos Pro portálon olvasható.