Emberközpontú egészségügyet: a MOK 16 pontja

A Magyar Orvosi Kamara korábban számos alkalommal deklarálta, hogy emberközpontú, szükségletalapú egészségügyre, egészségpolitikára van szükség. Magyarországon az egészségügyi ellátórendszer átalakítását kormányzati ciklusonként változó koncepciók szerint próbálták megvalósítani, melyek szinte mindegyikét elsősorban a gazdasági szűkösség, nem pedig az emberi szükséglet határozta meg, ám a jelenlegi állapottal – a tények ismeretében – a rendszer egyik szereplője sem elégedett. A tartós alulfinanszírozottságot, az elhatalmasodó humánerőforrás-krízist, a jelentős területi egyenlőtlenségeket – hogy csak a legégetőbbeket említsük -, valamint az éppen aktuális hiányosságok sokrétűségét számos szakmai és tudományos szervezet mellett és előtt az orvosok köztestülete is mindhiába fogalmazta meg. E jelzések, a tényeken alapuló jobbító és együttműködési szándék, a sorozatos építő javaslatok nem hoztak eredményt. A gyógyítókat minden jobbító szándék, jó irányú változtatásért tett igyekezet ellenére az a rossz közérzetet eredményező érzés kerítette hatalmába, hogy az ágazat folyamatosan mellőzött, háttérbe szorul – áll a Magyar Orvosi Kamara helyzetértékelő és javaslattevő elemzésében.

Mint írják, 2010-től több kormányzati intézkedés is e helyzet megváltoztatását célozta, célozza. A fiatal orvosgeneráció, a rezidensek jövedelmi helyzetét hivatott jelentősen javítani az az ösztöndíj rendszer, amely a szakorvossá válásig kíséri és támogatja a szerződéses feltételeket vállalókat. 2012-ben és 2013-ban is béremelésre került sor, minek következtében számos területen javult a gyógyítók bérpozíciója, a járó- és fekvőbeteg ellátásban dolgozó szakorvosok bére ezen intézkedések következtében közel bruttó 110.000,- Ft-tal emelkedett, ami átlagosan 30%-os növekedést jelentett. Ugyanakkor a továbbiakban ígért és várt egzisztenciajavító intézkedések, a komplett életpálya terv bevezetése, és ekképpen a munkavállalók sorsának kiszámíthatóvá tétele még mindig váratnak magukra. Az ország számos helyén önkormányzati tulajdonban, gazdasági társaságként működtetett járóbeteg szakellátó intézmények dolgozói, az alkalmazott foglalkozás-egészségügyi ellátók, az ifjúság-egészségügy, és a nélkülözhetetlen műszaki-technikai háttér pedig – minden korábbi érvelés dacára – kimaradtak a béremelésből. Az alapellátás lemaradása sem csökkent. Az év elejétől a szakdolgozóknak jogszabállyal garantált kismértékű bérfejlesztés ellenére is hangsúlyozzuk, hogy a praxisoknak juttatott eddigi kártyapénz korrekcióból érdemi béremelésre nem futja, azok gazdaságos működtetése nem biztosítható. A fogorvosi alapellátás pedig még ehhez képest is rosszabb helyzetben van.

A Magyar Orvosi Kamara Területi Szervezeteinek Tanácsa már korábban részletesen elemezte a gyógyítás, és a benne dolgozók helyzetét, kilátásait az ország különböző területein, illetve az egyes szakmákban és munkaterületeken.

Ennek nyomán megállapítható, hogy az orvoshiány jelentős, minek következtében:
- Számos helyen továbbra sem tudják megoldani a szabályos munkaszervezést, a kötelező pihenőidők kiadását;
- Az orvosok kifejezetten negatív diszkriminációként élik meg, hogy az ügyeleti, túlmunkájuk díjazását továbbra sem a munka törvénykönyve szerint biztosított munkavállalói jogok szerint, hanem egy lényegesen alacsonyabb szinten befagyasztott bérből számítják, ami havi szinten több tízezer forintos nettó keresetveszteséget jelent;
- Jelentős a ki nem vett szabadságok aránya, egyes helyeken meghaladja a 30%-ot. Ennek oka a helyettesítés megoldatlansága;
- Az adminisztrációs terhek folyamatos és sokszor értelmetlennek, feleslegesnek tűnő növekedése a betegellátásra fordítható időt tovább csökkenti;
- Mindez együttesen folyamatosan növekvő túlterhelést eredményez, ami a munka minőségének rovására mehet, a betegellátás biztonságát folyamatosan és növekvő mértékben veszélyezteti, megkérdőjelezve a pihent orvoshoz való alapjogot.

Mindennek következtében általános jelenségként szembesülünk a deprimáltsággal, apátiával, a kiégettséggel. Reprezentatív felmérésünk szerint a fekvőbeteg-ellátásban dolgozók, a fiatalok és az orvosnők a legveszélyeztetebbek. A munkakörülmények, a túlterhelés a jövedelmi differenciák mellett, sőt lassan azt meghaladva járulnak hozzá az egyes orvosok pályaelhagyási, illetve emigrációs szándékához.

A migrációs tendencia minimális csökkenéséből messzemenő következtetéseket levonni hiba. A gazdagabb európai államok kínzó orvoshiánya által generált egyre erőteljesebb toborzó kampányok jelentősen erősíthetik a migrációs csábítást. Nemzetközi szervezeteink kapcsán szerzett legfrissebb információink aggasztó mértékű, és gyorsuló ütemben növekvő munkaerőhiányt jeleznek Európa szerte, mellyel párhuzamosan a lakosság elöregedése növeli az ellátás iránti igényt. Magyarországnak meg kell védenie szakképzett egészségügyi munkaerejét, hazánk lakosságának alapvető érdekében.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a jól képzett szakorvosi középgenerációt érő veszteségek, illetve az átgondolatlan nyugdíjrendelet okozta bizonytalanság következtében a gyógyító és oktató munkával felhagyó nagytapasztalatú, idősebb orvosok nélkülözése komoly minőségromlással fenyeget az orvos-, és különösen a szakorvosképzés területén.

Az érintettek ezzel kapcsolatos véleményüket a következőképpen fogalmazzák: „Az oktatók terheinek folyamatos növekedése, a kutatási lehetőségek szűkülése, a nagy pályázatokból eddig elérhető források drasztikus csökkenése, a kritikus bérhelyzet szinte megoldhatatlan feladat elé állítja az egyetemek vezetését. Az oktatói, kutatói utánpótlás egyre nehezebben biztosítható. Az a kormányzati szándék, mely szerint a hazai felsőoktatást Európa egyik legversenyképesebb szegmensévé kívánja fejleszteni, az ehhez szükséges feltételek biztosítása nélkül nehezen képzelhető el."

A nagy tapasztalattal bíró, jól képzett szakorvosok egyre növekvő hiánya az orvosvezetői karban is komoly gondokat okoz. Egy-egy szakterület, kórházi osztály vezetése nagy felelősséget, komoly szakmai gyakorlatot igénylő összetett feladat. Az utóbbi években egyre inkább megfigyelhető, hogy megfelelő jelöltek hiányában a korábbiakban természetes elvárásként megfogalmazott kvalitásokkal és szakmai gyakorlati idővel nem rendelkezők kerülnek osztályvezető főorvosi pozícióba, ami szintén hozzájárulhat beosztottaik képzésbeli előmenetelének meggyengüléséhez. Ebből a szempontból is különösen nehéz a helyzet a sürgősségi betegellátó osztályokon, ahol még a speciális jártasságot és látásmódot igénylő szakképesítéssel bíró orvosok léte is ritkaság, magyarán a sürgősségi szakorvosok száma még messziről sem közelíti meg az elvárható minimumot. Következésképpen az első lépcsős, sürgősségi betegfogadás területén kényszerűségből szakképzetlen, illetve a területbe egyáltalán nem vágó szakképesítéssel rendelkező orvosok nagy tömege dolgozik. Így az ilyen egységektől szakmailag elvárt, felgyorsuló betegellátás helyett sok esetben éppen a sürgős ellátásra szorulók időfaktorának veszélyes mértékű növekedése figyelhető meg.

Üdvözlendő és támogatandó az egészségügyi kormányzat által ismételten fókuszba helyezett népegészségügyi megközelítés, a felvázolt népegészségügyi programok. Ennek jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ugyanakkor kötelességünk felhívni a figyelmet arra, hogy a betegségmegelőzés és a betegség-felderítés területén eredményes munka kizárólag jól, anyagilag biztonságos körülmények között működő, motivált alapellátással képzelhető el. Ez pedig jelenleg megfelelőképpen nem biztosított!

Teljes mértékben kihasználatlan a foglalkozás-egészségügyi ellátórendszerben rejlő ez irányú lehetőség, holott szakorvosaik ma több mint 4 millió munkavállaló sorsát hordozzák egyre nehezülő körélményeik dacára.

A háziorvosi, házigyermekorvosi, alapellátó fogorvosi kar mintegy tízezer főre tehető közösségében mára olyan mértékű az elöregedés, illetve a hiány, hogy még a mindennapok feladatait is alig képesek ellátni. Ráadásul a praxisok gazdasági szempontból egyértelműen veszteségesek, azok gazdasági egyensúlyát a vállalkozó orvosok egyéb területen végzett túlmunkával kénytelenek biztosítani, és ilyen módon a közfinanszírozott közellátást saját magánbevételükből támogatni.

A szakellátásban sajnálatos módon mára megváltoztathatatlan tényként elkönyvelt várólisták nemcsak a kellő időben történő diagnosztizálás és gyógyítás lehetőségét veszélyeztetik, de következményes módon „visszatorlódást" okozva tovább növelik az alapellátásra háruló terhet. Egyre jellemzőbb, hogy a betegek a szükségesnél később, és súlyosabb állapotban kerülnek kórházi kezelésre, ahonnan viszont a szakmailag indokoltnál korábban bocsátják el őket, ezzel nem egyszer megoldhatatlan feladat elé állítva a háziorvost. A mintegy 1500-ra tehető nyugdíj koron túl dolgozó háziorvos utánpótlását az évi 80 rezidens még akkor is képtelen lenne megoldani, ha az egyéb feltételek maradéktalanul vonzóvá tennék e pályát.

Fentiekre tekintettel, és azokból következően a Magyar Orvosi Kamara az alábbi intézkedések megtételét, programba illesztett megvalósítását javasolja és szorgalmazza:
1. Az egészségügy nem pénztemető, hanem gazdaságilag is - korábban szakértői szinten kimutatott mértékű - hasznot hozó, nemzetstratégia jelentőségű ágazat. Haladéktalan döntéshozói, politikai és következményes gazdasági paradigmaváltásra van szükség ennek elismerése érdekében.

2. E paradigmaváltás jegyében be kell látni és vezérgondolattá kell tenni, hogy a gyógyítás alapvetően és elsősorban emberközpontú, szükségletalapú, nem pedig gazdasági érdekektől vezérelt megközelítést és döntéshozatalt igényel. A beteg ember vajmi kevéssé kárhoztatható betegsége kialakulásáért. Ugyanakkor az egészségnevelés (oktatás) folyamán ki kell emelni az egyén felelősségét és a betegségek megelőzésének lehetőségét, fontosságát is.

3. Magyarország közismerten nem magas nemzeti össztermékének (GDP) alig több mint 4%-a – melyet jelenleg az egészségügyi közfinanszírozásra fordítanak – eleve lehetetlenné teszi a jelen írásban megfogalmazott gondok orvoslását, stabil, biztonságos és korszerű gyógyító rendszer működtetését. Európai átlagban kétszer ennyit, de még a V4 átlagában is másfélszer ennyit fordítanak erre éves viszonylatban. Örvendetes, hogy Magyarország kilábalni látszik válságos gazdasági helyzetéből, és ez különösen felbátorít bennünket annak szorgalmazására, hogy a Kormány az 1. pontban hangsúlyozott gondolati paradigmaváltás jegyében haladéktalan gazdasági lépéseket tegyen a biztonságos gyógyítás alapvető feltételeinek további javítása, gyors felzárkóztatása érdekében.

4. A közelmúlt ágazati nagyberuházásai számos helyen az országban 21. századi színvonalú műszaki-orvostechnikai feltételeket eredményeznek, ami úgy a dolgozók, mint az ellátott betegek számára a korábbiaknál sokkalta jobb körülmények biztosítását teszi lehetővé. Nem szabad megfeledkezni azonban arról sem, hogy e korszerű ellátórendszer korszerű működtetés nélkül hamar tönkremegy. Az ehhez szükséges működési költségeket folyamatosan és megfelelő szinten kell biztosítani. A fejlesztés, korszerűsítés bizonyíthatóan növeli a működési költségeket. Az állami tulajdonba került kórházak továbbra is újratermelődő sok tízmilliárdos adósságot görgetnek maguk előtt, lehetetlen helyzet elé állítva a menedzsmentet, növelve az ellátók bizonytalanságát. Az állam konszolidálja intézményeit, és egyben a beavatkozások valós értékét tükröző finanszírozás biztosításával akadályozza meg az adósság újratermelődését!

5. Sürgősen véget kell vetni annak a hibás szemléletnek és gyakorlatnak, amely az egészségügyben nem számol az amortizáció ellentételezésével. Ez nemcsak közgazdasági szempontból teremt lehetetlen helyzetet, de a nagy odaadással létrehozott értékeinket is veszélyezteti.

6. A szakmai minimumfeltételek pontos betartása és betartatása elsősorban a betegbiztonság szempontjából nélkülözhetetlen. Ez azonban a 4.-5. pontokban foglaltak nélkül nem lehetséges, a mai bizonytalan és gyakran nem megbízható adatokra támaszkodó rendszert konzerválva veszélyezteti az ellátókat is. Állami, közfeladatot ellátó intézmény fizetős ellátást csak társadalmi-szakmai konszenzussal kialakított, átlátható és általánosan kötelező szabályozás betartásával, térben és személyi feltételeiben jól elkülönítetten nyújthasson!

7. A népegészségügyi szemlélet erősítése szükséges. Ezt akkor is a sokszor megígért, ám máig halogatott felmenő rendszerű, tantervbe illesztett egészségtan oktatással kell kezdeni, ha ennek pozitív hatása csak hosszabb idő elteltével lesz mérhető. Nemzetközi példákkal igazolható tudományos evidencia viszont, hogy tudatos végrehajtása végső soron jelentős költségcsökkenéshez, és egyúttal közérzetjavításhoz vezet.

8. A betegségmegelőzés és felderítés folyamatába a megerősített foglalkozás egészségügyet be kell vonni. Jelenleg ezen alágazat magára hagyott, a munkaadók gazdasági ellenérdekeltsége miatt a benne dolgozók kiszolgáltatottsága jelentős, ami akadályozza a minőségi követelmények támasztását. A foglalkozás-egészségügyet egyértelműen az egészségügyi ellátórendszer szerves és elválaszthatatlan részeként kell kezelni, javadalmazását garantálni, egységes szakmai-ágazati felügyeletét biztosítani. Csak így – az alapellátással kölcsönös együttműködésben – biztosítható valós népegészségügyi hatékonyság.

9. A - ma is a nemzetközi rangsorban méltatlanul hátul helyet foglaló - megbetegedési és halálozási adataink mielőbbi javítása érdekében szervezett, rendszerszerű és megfelelően finanszírozott – nem kampányszerű – szűrőprogramokra van szükség, valamint arra, hogy az ilyen úton felderített – eleinte bizonyára kiugróan nagyszámú – betegség kezelésére, gyógyítására a megfelelő fizikai, anyagi és humánerőforrás kapacitást biztosítsák. Rendkívül pozitívnak tartjuk az egészségkárosító tényezők kiszorítása érdekében tett határozott kormányzati intézkedéseket. (Dohányzás elleni komplex fellépés, káros élelmiszerek ellen, transzzsírsav-szint csökkentéséért tett lépések.) Ezek kiterjesztését minden erőnkkel támogatjuk!

10. Nemcsak a szűrőprogramok lebonyolítása szempontjából, de gazdasági és szakmai okok miatt is közérdek az alapellátás megerősítése, mivel a jóval drágább szakellátás ezzel jelentősen tehermentesíthető. Ennek érdekében sürgető a teljes körű jogbiztonság törvényi garanciája (ne lehessen valakit a joggal visszaélve kijátszani szerzett jogából, praxisából, vagyonából), valamint legalább a szakellátásban dolgozó orvosok jövedelem szintjét biztosítani képes havi finanszírozás. Az anyagi helyzet rendezését segítendő töröljék el végre a közfinanszírozott közellátást végzők iparűzési adóját, és biztosítsanak állami hitelgaranciát a praxist vásárolni szándékozók kedvezményes feltételekkel nyújtandó hiteléhez. Legyen a praxis átruházása illetékmentes, adóját pedig ne terhelje az annak többszörösét kitevő egészségügyi hozzájárulás, ahogy annak előtte sem terhelte! Mindez alapvetően közérdek!

11. A járóbeteg-ellátás területén törekedni kell a minél egyenletesebb és teljesebb körű területi lefedettség biztosítására, hogy az alapellátásból érkező betegek kivizsgálása és gyógykezelése biztosított legyen. Ezzel a fekvőbeteg ellátás további tehermentesítése válna lehetővé. A megfelelő munkaerő biztosítása viszont a finanszírozás javítása nélkül nem lehetséges. A jelenleg érvényes pont/Ft érték alapján az orvosi vizsgálatra juttatott bevétel még a vizsgálat idejére jutó orvosbért is alig fedezi! Itt külön meg kell emlékezni a fogászati szakellátás, kiemelten pedig a szájsebészet rendkívül aggasztó helyzetéről. Ma az ország számos megyéjében (!) arc- állcsontsebészeti ellátás egyáltalán nem biztosított! Ez adott baleseti helyzetben a beteg életébe is kerülhet! Hasonlóan a rossz a helyzet a gyermekfogászatban is.

12. A kórházi szektorban az elmúlt évek jelentős beruházásai folytán egyre feszítőbb a jó infrastrukturális helyzet és a kellő létszámú jól képzett munkaerő hiányának ellentmondása. Ezért itt is elsősorban a finanszírozás növelés útján a jövedelmi helyzet további ütemezett, előre kiszámítható jelentős javítása a legsürgetőbb. Kiemelendő az utánpótlás biztosításának és megfelelő képzésének kérdése is, hisz a jelenleg is igen jelentős mértékű migráció a fiatalok színvonalas szakképzését is veszélyezteti.

13. Az Egészségügyi Törvény mielőbb módosítását szorgalmazzuk az ellátók védelme érdekében. Ennek különös hangsúlyt ad az új Polgári Törvénykönyv hatályosulása, az abban megfogalmazott sérelemdíj intézményével.

14. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban leírtaknak megfelelően a pedagógusok és a kormánytisztviselők, rendőrök, katonák életpálya tervének megalkotása és bevezetése mellett az egészségügyben, a már 11 éve kidolgozott, orvosi életpálya bevezetése is halaszthatatlan! Ennek során a jelentős túlmunkát és ügyeleti terhet egy életen át hordozott orvosok nyugdíjkonszolidációja is fontos tényező.

15. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarába történő évenkénti kötelező regisztrációs díj megfizetése alól mentesüljön mindaz, aki kötelezően tagja köztestületünknek. A regisztráció tényét elfogadjuk, az ismétlődő fizetési kötelezettségünk azonban ellentételezetlen, és ezért nemcsak nem indokolható, de az orvosok kifejezett sértésként élik meg.

16. Fentiek megvalósításában a Magyar Orvosi Kamara készséggel működik közre, egyúttal kéri, hogy a korábbiakban elvett jogosítványai helyreállításával, helyzetének törvényi megerősítésével biztosítsák, hogy e folyamatban köztestületünk az orvoskart megillető, méltó módon, egyenrangú, folyamatos tárgyaló partnerként vehessen részt - áll az elemzésben.