Ha ráengedik a vírust a társadalomra, mutálódhat

Egyre többen vélelmezik, hogy a döntéshozók a gazdaság megmentése érdekében egy másfajta járványellenes stratégia bevezetésére készülnek. Az idősebb, 65 év feletti lakosoknak még szigorúbb karantén-szabályokat hoznak, míg a fertőzésnek ugyanúgy kitett fiatalabbakat, akiknek viszont a többségében (de messze nem mindenkiben) a COVID-19 betegség várhatóan enyhébb lefolyású, valamilyen óvatos ütemezésben visszaengedik a munka világába. Ezzel nemcsak a vírus terjedését gyorsítanák fel, hanem a többség immunitásának kialakulását is. Tehát a járvány sokkal gyorsabban zajlana le, mint a "görbe ellaposításával", így kisebb lenne a gazdasági kár is. Ezzel az úgynevezett "nyájimmunitás" gondolattal már a britek is játszottak és Svédországban is valami hasonló stratégiát vetettek be a vírus ellen. Dr. Gilly Gyula orvost, egészségügyi közgazdászt kérdeztük, vajon mit gondol erről a módszerről?

- Azok, akik tényleg értenek hozzá, rögtön kiabálni kezdtek, amikor a britek előálltak ezzel. Ugyanis minél jobban tud ez a vírus emberről emberre terjedni, minél jobban tud szaporodni, osztódni az emberekben, minél több vírus jön létre a felgyorsult szaporodás következtében, annál nagyobb a valószínűsége a vírus mutációjának. Így annak is, hogy előbb, vagy utóbb létrejön egy olyan mutáció, amely ellen egy korábbi COVID-19 fertőzésen átesettekben kialakult immunitás már nem jelent védettséget.

- Azt mondják, ez egy stabil vírus...

- A koronavírusról a szakértők véleménye egyelőre nagyon ellentmondásos. Egyik fele azt állítja, hogy viszonylag stabil a szerkezete, de sokan vannak, akik épp az ellenkezőjét mondják. Egy biztos, hogy ez egy egyszálú RNS vírus. Általában ezek a típusú vírusok a leginstabilabbak. Lehet, hogy a COVID-19 kivétel, mégis nagy valószínűséggel hasonlít a nagy átlaghoz, tehát ha olyanok a körülmények mutálódik. Már most 8 mutációját jegyezték fel a világban, ugyanis nem pont az a vírus fertőz Kínában, mint Európában, és Amerikában sem teljesen ugyanaz a vírus, mint Európában. Igaz, ezek a mutációk az immunvédettség szempontjából úgy tűnik, hogy egyelőre még (!) lényegileg nem különböznek egymástól.

- Ha nem különböznek lényegileg, akkor mi a probléma?

- Akkor kezdjük az elején. Többféle védekezési mód van. Az egyik a szupresszió, a teljes elfojtás, amikor az a cél, hogy megállítsuk a vírus emberről-emberre való terjedését, kiemeljük a pozitív eseteket a rendszerből, amennyit csak tudunk. Ezzel az esetszámokat is csökkentjük és a mutáció lehetőségét is. A másik az úgynevezett enyhítés (mitigation), ami nem a járvány lefojtására, hanem csak a járvány görbe ellaposítására törekszik. Ez nagyobb esetszámmal, több emberi, társadalmi és gazdasági áldozattal, hosszabb ideig tartó lefolyást eredményez. Azonban, ha a „nyájimmunitás” jegyében rászabadítjuk a vírust a társadalomra, akkor a vírus szabad szaporodása, osztódása következtében nagyon sok mutáció jön létre, köztük olyanok is, amelyek simán újra megfertőzik azokat, akik már egyszer átestek a betegségen. És ki tudja, a mutációkkal nem változik-e meg a vírus természete, nem lesz-e sokkal veszélyesebb például a fiatalokra is.

Az a tény, hogy egyesekben viszonylag enyhe lefolyású, míg másokban akár rövid lappangási idő után is rendkívül súlyos lefolyású a betegség, utalhat arra is, hogy már most egyszerre több különböző koronavírus kering a populációban. Visszakanyarodva az alapkérdéshez: a nyájimmunitás olyan előfeltételezéseken alapul, hogy egyrészt a vírus stabil, azaz hosszú időn át nem fog létrejönni olyan mutáns, amelyre már nem lesz „érvényes” a meglévő immunvédettség, másrészt, hogy a fertőzésen már átesettekben kialakult immunvédettség, az egyén immunrendszere oldaláról is hosszú időn át fennmarad, függetlenül a vírus stabilitásától. A stabil vírusok elleni immunvédettség is csökkenhet, eltűnhet idővel (ezért is van szükség emlékeztető oltásokra). E két előfeltevés egyike sem bizonyított jelenleg, ugyanakkor egyre több publikáció hívja fel a figyelmet, a fertőzésen átesettek immunvédettsége messze nem biztos, hogy hosszabb távra kizárja az újrafertőződést. Ezzel kapcsolatosan a legfrissebb irányadó és komolyan veendő figyelmeztetést maga a WHO tette közzé 2020. április 24-én az „ImmunityPassports in the context of COVID-19” című publikációjában.

- Ön szerint mi lenne a megoldás?

- A WHO főigazgatóját idézve: „tesztelés, tesztelés, tesztelés ...” Hozzátenném: nem ad hoc és random módon, hanem kiterjedt, agresszív és professzionális kontaktkutatással és felderítéssel, és a kiszűrteknek a közösségtől való elkülönítésével egybekötve. Ez az alapvető előfeltétele a korlátozások lazításának. Dél-Korea például ilyen módon sikeresen el is tudta kerülni a radikálisabb korlátozásokat.

Elsőként is heti gyakorisággal, gyorsteszttel megvizsgálnék mindenkit, aki a frontvonalban küzd a vírus ellen: orvost, nővért, ápolót, rendőrt, tűzoltót, katonát, gyógyszertári és bolti eladót stb. Emellett elkezdeném az összes eddig látókörbe került fertőzött kontaktkutatását, e kontaktok és az összes gyanús, és akár csak enyhe tüneteket mutató egyén tesztelését is. Amint valaki pozitív, azonnal kiemelném, és a gyorstesztnél lényegesen megbízhatóbb labor vizsgálatokkal, azaz mind PCR, mind IgA/IgG/IgM szerológiai vizsgálatokkal próbálnám igazolni, hogy végül is fertőzött-e, vagy sem. Ha valóban pozitív, akkor az összes kontaktját, a kontaktjainak a kontaktját, és a kontaktok kontaktjainak a kontaktjait (és így tovább) is letesztelném.

Végezetül, amit még csinálnék, az egy teljes szűrés lenne egy a Magyarországi lakosságra reprezentatív mintán. Tehát ezt a mintát nemcsak gyorsteszttel, hanem a vírus kimutatására szolgáló PCR-ral, valamint a vírus elleni antitesteket kimutató IgA/IgM/IgG laboratóriumi szerológiával is megvizsgálnám. Így lehetne csak pontos képet kapni arról, valójában hogyan is állunk, mekkora a tényleges átfertőzöttség a lakosság körében, és hányan lehetnek olyanok, akik – az izoláltan emelkedett IgG szintjük alapján – már átestek a fertőzésen.

Ugyanakkor a WHO fentebb hivatkozott legújabb állásfoglalásának a fényében rendkívüli mértékben óvatosan járnék el a fertőzésen már átesett IgG pozitívok esetében. Ha ugyanis az ő IgG pozitivitásuk mégsem jelent tartós és kellően erős védelmet egy újrafertőződéssel szemben, mint ahogyan a WHO erre fel is hívja a figyelmet, akkor az ő IgG pozitivitásuk téves és „hurrá-optimista” interpretálása óriási egyéni veszélyekhez és óriási közösségi járványügyi problémákhoz, a járvány fellángolásához vezethet.