• nátha
    • Vazomotoros nátha – lehet, hogy ettől szenved hetek óta?

      Vazomotoros nátha – lehet, hogy ettől szenved hetek óta?

    • Ha a koronavírus nem lenne elég: épp mindenki náthás

      Ha a koronavírus nem lenne elég: épp mindenki náthás

    • Matematikai modellezés szerint náthává szelídülhet a koronavírus

      Matematikai modellezés szerint náthává szelídülhet a koronavírus

  • melanóma
    • Melanoma: kevés ismeret, késői diagnózis

      Melanoma: kevés ismeret, késői diagnózis

    • Melanoma: Jobb az esélye annak, aki nem egyedülálló

      Melanoma: Jobb az esélye annak, aki nem egyedülálló

    • Friss kutatás: Több nő jár bőrgyógyászati szűrésre

      Friss kutatás: Több nő jár bőrgyógyászati szűrésre

  • egynapos sebészet
    • Bővítéssel orvosolják a helyhiányt Budaörsön

      Bővítéssel orvosolják a helyhiányt Budaörsön

    • Jövő héttől ismét végezhető egynapos sebészeti ellátás

      Jövő héttől ismét végezhető egynapos sebészeti ellátás

    • Felfüggesztették az egynapos sebészeti ellátásokat

      Felfüggesztették az egynapos sebészeti ellátásokat

Historia est magistra vitae? Nekünk Mohács kell?

Egészségpolitika 2021.08.07 Forrás: Weborvos Szerző:
Historia est magistra vitae? Nekünk Mohács kell?

„Ma minden feltétel adott… és mégse” – dr. Szepesi András jegyzete.

Két idézet, két kérdőjel.

A két idézet keletkezése között 2000 év telt el. Az első önmagában bölcsesség, Cicero írta a De Oratore című könyvében (De Oratore II 36.: Historia vero testis temporum, lux veritatis, vita memoriae, magistra vitae, nuntia vetustatis, qua voce alia nisi oratoris immortalitati commendatur?), és komolyan gondolta, hogy az élet, a jelen embere tanul a történelemből.

A másikat Ady Endre írta 1908-ban. A nemzetet ostorozó vers, kegyetlen, radikális, szókimondó, nyilvánvalóan a költő véleményét, érzelmeit közvetíti, miközben hol vagyunk még az első, a „nagy háború” kitörésétől, vagy a mai járvány rettenetes előzményétől a „spanyolnáthától”.

Ugyan, miért bolyongok a történelem és az irodalom üzenetei, példái között, amikor süt a nap, meleg van, szeretteimmel együtt megkaptuk mindkét oltást? Szabadon mozoghatok, nem kell maszkot viselni, mehetek boltba, koncertre étterembe.

Talán éppen azért, mert a történelem azt tanítja nekem, hogy a nyugalom mindig viszonylag rövid, és mindig készülni kell arra, hogy változás jöhet, ami nem kedvező, fenyegető és lehet romboló is. „Békeidőkben” ez a nyugalom az egyes ember számára akár hosszú is lehet, de történelmi léptékben mindig rövid.

Mi történt?

Magyarország viszonylag hosszú járványmentes időszakot élt meg, ahogy az egész fejlett világ is. A „velünk élő” influenzát már nem tekintettük súlyos veszélynek, oltás is volt, de nélküle is elviselte a lakosság. A demográfusok látták a halálozási görbéken, de valahogyan beépült a közgondolkodásba, mint számos idős ember „utolsó betegsége”. Ázsiában és Afrikában fel-fellobbantak járványok, de végül is pandémia nem lett belőlük. Csökkent a szakterületek támogatása, lelassult az antibiotikum-kutatás, és a vakcinák gyártása egy kiszámítható szinten stabilizálódott. Ugyanez vonatkozik az orvoslás kutató és gyógyító szakterületeire is, valamint a járványügy területi szervezésével foglalkozó „szakmákra” is. Mi is csendesen leépítettük a tisztiorvosi szolgálat egy részét, nem készleteztünk tömegesen védekező eszközöket, de ezzel hasonlóan járt el a világ legtöbb országa.

Amikor 2020. március 4-én nálunk is kimutatták az első fertőzött betegeket, hatalmas erőfeszítések indultak be. Erőteljes járványügyi intézkedések, lockdown, és hatalmas kormányzati beszerzési aktivitások. A járvány első hullámát példaszerűen megfogta Magyarország. Tavaly nyár elején öröm, felszabadultság, szabadság, Balaton és optimista jóslatok. Néhány szakember azért jelzett, de hangjuk elveszett a siker feletti jó érzések vidám zajában.

És akkor a vírus mutálódott, és elindult a következő, a második hullám, 2020. július 21-én. Ennek nagyjából 6 hónapos időtartama alatt már nagyon súlyos történések voltak, de ezt már nem én fogom összefoglalni. Néhány napja megjelent ugyanis a második hullám részletes, tudományos elemzése. Ajánlom mindenkinek, aki a napi összefoglalóknál mélyebben szeretné látni a történetet.

Tanulságok

Megnyugtató olvasni és tapasztalni, hogy milyen kiváló szakemberek, milyen komplexitásban mutatják be a történetet, nem nélkülözve a jövőre vonatkozó konzekvenciák levonását. Ezek a járványügyre, annak kezelésére vonatkoznak, és nem mélyülnek el a magyar egészségügyi rendszerre, a benne dolgozókra vonatkozó hatások és következmények értékelésétől, mert ez nem a szakterületük. Erről a személyes beszámolókból, az érdekvédelmi szervezetek nyilatkozataiból és a kormány intézkedéseiből sokkal többet tudhatunk meg.

Számomra a második hullám legfőbb tanulsága, hogy nem használtuk ki a járványügyi védekezés teljes eszköztárát, számos intézkedés a gazdaság – valóban fontos – érdekei miatt késett, vagy hiányzott belőle a kellő erő és eltökéltség.

A második és harmadik hullám között már gyakorlatilag nem volt komoly szünet. Annyi előnyünk volt, hogy december 26-án megkezdődött az egészségügyi dolgozók oltása, majd hamarosan a legveszélyeztetettebb lakossági csoportoké is. Ez biztosan módosította a harmadik hullám lefolyását, de a járványügyi intézkedések itt se mutattak komoly változást. Fontos lenne mihamarabb elkészíteni a harmadik hullám tudományos értékelését, mert sem az idő nem áll meg, sem a vírus mutációja és terjedése nem szünetel.

Az eddig leírtakra vonatkozik a jegyzet címének első mondata: képesek vagyunk e tanulni a saját történelmünkből? A választ a kedves Olvasóimra bízom, mert érdemes rajta elgondolkodni.

Kegyelmi állapot

Most ismét „kegyelmi állapotban” vagyunk, de ez ismét megtévesztő lehet.

Ezt most már tudnunk kellene, hogy nagyrészt látszólagos. Mi a különbség? Nem kevés!

Hatalmas tempóban sikerült beoltani a magyar lakosság kicsit több mint 50%-át, óriási többsége megkapta mind a két oltást. Ezt tűzte maga elé a kormányunk ahhoz, hogy csökkentse majd, és a kórházakat leszámítva el is törölje az egyéni és közösségi védekezést. Ezt az oltási kampány eredményei mellet még egy tényező támogatta, az ugyanis, hogy a vírus terjedése nyáron lassúbb, alábbhagy, hogy azután a hűvösebb hónapokban fellobbanjon, vagy átadva a helyét egy újabb mutáns kezdjen tombolni. Nálunk most még szerencsére „csend van”, kevés fertőzött, és napok telnek áldozat nélkül is.

Azonban nem dughatjuk homokba a fejünket, a deltával jelzett mutáns már nálunk is megjelent, a környezetünkben már fellobbant. Horvátország, Szlovénia, Oroszország egyes területein járvány van, de kisebb mértékben Ausztriában is. Jellemzője a sokkal magasabb fertőzőképesség, tehát meg lehet jósolni: meg fog találni minden embert, aki nem rendelkezik megfelelő immunitással.

Nekünk Mohács kell?

És most jön a lídben feltett második kérdés.

A magyarokról szóló írásokban évszázadok óta felbukkan egy jelzés, a magyar karakter hiányosságairól, amelyik a saját sorsának rontásával, a közös cselekvés helyetti viszály leírásával foglalkozik.

Nagyon durva történelmi példák vannak mögöttünk. Ezekre egyik nézőpontból akár büszkék is vagyunk, illetve lehetünk. Politikusaink szoktak is ezekre hivatkozni, csak rendszerint nem mondják végig a történetet.

A középkorban a keresztény Magyarország volt az ütközőzóna az iszlám vallású török birodalom, és a szintén keresztény Nyugat-Európa között. Közel 100 évig tudtunk ellenállni, Nándorfehérvárnál ikonikus győzelmet arattunk. (Hunyadi János a győzelem utáni járványba halt bele.) De az országot vezető feudális urak és a sanyargatott nép (amelyik ugyan a háború terheit viselte) között kirobbant polgárháború, a Dózsa György-féle lázadás 1514-ben akkor tört ki, amikor a legnagyobb szükség lett volna az összefogásra.

Az „eredmény” nem maradt el, 1526-ban brutális vereség Mohácsnál, 1541-ben Buda vára is elesik. Ugyan 1552-ben még megvédjük Eger várát (én is többször hivatkoztam Dobó István szavaira, amikor a kórházak a legnehezebb helyzetekben is helyt álltak), de pár év múlva az is török kézre került, és jött 150 év keserves elnyomás. Csoda, hogy megmaradtunk.

Anélkül, hogy elmerülnék a historizálás csábító mélységeibe, mert még sajnos számos történelmi példa mutatja, hogy a magyarok nagy teljesítmények mellett képesek egymás ellen fordulni, és a viszálykodás mocsarában feladni mindazt, amit elértünk, vagy elérhettünk volna.

Egész Magyarország

Sajnos, a mai helyzetünkben újra felmerülnek ezek a párhuzamok, és aktuálissá válik Ady kétségbeesett felkiáltása. Ma minden feltétel adott ahhoz, hogy a magyarok többsége immunizálva várja a járvány negyedik hullámát. És mégse!

Az oltások tempója gyakorlatilag minimális szintre süllyedt hetek óta. Mintha egy láthatatlan üvegfal húzódna a nemzet beoltott és be nem oltott fele között. Ennek egy része technikai, ezt a kormány felismerte és elkezdett cselekedni. Másik része valóban szakmai, az egyik oltóanyag hatása az érintettek egy részében nem váltott ki megfelelő reakciót, itt cselekedni kell. Eszköz van, ellátó kapacitás van. Ez a vita elfedi azt a kényes kérdést, hogy alacsony százalékban ugyan, de a legelismertebb vakcinák hatása se 100%. Itt se vitatkozni kellene, hanem mérni, és ha kell, oltani.

Látom, hogy a legfontosabb felismerések mind a kormány szakértői, mind az intézkedéseket szakmai vagy politikai alapon bírálók körében hasonlóak, azonosak. Több kiváló szakember programszerű javaslatokkal állt elő. Tudom, hogy megkezdődött a választási kampány, és tetszik, nem tetszik, a „játszmának” tétje van. Igen ám, de elkerülhető vesztesége is van. Hogy mekkora ezt nagyon nehéz mérni, de nem lehetetlen.

Én most nem tehetek mást, mint hogy a XX. század legjobb magyar gondolkodóit idézem, akik ilyenkor felvetették az „írástudók felelősségét”.

Pontosabban Babits Mihály, Ady után 20 évvel, 1928-ban az írástudók árulásáról értekezik, amit közel 20 évvel később Lukács György könyvcíme „szelídít” az írástudók felelősségévé. Ha valakinek van egy kis ideje, írja be ezeket internetes keresőjébe, és „dőlni fognak belőle” a magyar nyelvű írások. Minden réteg, szakma, politikai és irodalmi irányzat képviselője megszólal, jelezve, hogy költőink igencsak beletaláltak a probléma közepébe. Mindenki levonhatja a máig ható következtetéseket és megvizsgálhatja a saját viszonyát ezekhez.

Bocsánatot kérek: engem egy bizonytalan kimenetelű járvány kellős közepén semmi más nem érdekel, mint az emberek tömegeinek a sorsa és a magyar egészségügy, a benne dolgozók helyzete. Mert ez utóbbi most is életfontosságú, és ha egyszer elcsitul a járvány, akkor nagyon éles és fontos kérdés lesz, mi és milyen állapotban maradt meg az egészségügyi rendszerünkből.

Szándékosan kerülöm a politikai értékítéleteket, mert azt gondolom, bárki marad kormányon vagy kerül kormányra, az EGÉSZ Magyarország rá marad, az összes megoldatlan problémájával. Ha ez nem elég motiváció, akkor nekem se marad más kapaszkodóm, mint Ady drámai verse:

Nekünk Mohács kell?

(Nyitókép: Székely Bertalan: Mohácsi csata. 1862. Olaj vásznon. 174,5x285 cm. Szépművészeti Múzeum, Budapest)

Legolvasottabb cikkeink