Itt is igazság: felmelegítve csak a káposzta jó

A címben lévő igazságot pedig Surján László egykori egészségügyi miniszter válaszolta arra a kérdésre, hogy ha most őt kérték volna fel egészségügyi államtitkárnak, elvállalja-e. A kérdést egyébként nemcsak neki, hanem még másik öt korábbi tárcavezetőnek tették fel pénteken a Figyelő XXXI. Medicina konferenciáján. Valamennyi ex-miniszter, ki-ki a saját vérmérséklete szerint, viccesen vagy komolyan nemleges választ adott, és az indoklásuk is nagyjából egybehangzó volt: az egészségügy jelenlegi helyzetében a jelenlegi költségvetéssel, egy egészségügyi államtitkár mozgásterével nem túl sokat lehet tenni a problémák megoldásáért. Ezeket a problémákat egyébként részletesen felvázolták az Egészségügyi miniszterek IV. pénteki találkozóján, de sok vendég érezhette úgy, mintha az előző hármon is hasonlóakat hallott volna. „Felmelegítve viszont csak a káposzta jó".

A miniszterek találkozóját, a konferencián már hagyományosan, egy gazdaságpolitikai összegzés, azon belül is az egészségügy helyzetének felvázolása előzte meg. Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár többek között arról beszélt, hogy 2010. és 2016. között az egészségügyre fordított kiadások 30 százalékkal, összegben 225 milliárd forinttal nőttek, és ha az inflációt is figyelembe veszik, akkor sem változott reálértékben az ágazat bevétele. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az ideihez képest jövőre is 45 milliárddal nő az egészségügy költségvetése, amelyben benne van többek között az alapellátás finanszírozásának bővítése (+10 md) és a bérkiegészítés (+13 md) is.

Az államtitkár nem kerülte ki a kórházadósság kérdését sem. Megismételte a korábban már sokszor elhangzott mondatot, miszerint ha a konszolidációval nem jár együtt struktúraátalakítás, az adósság újra fog teremtődni. Jó példaként említette az eladósodott önkormányzatokat, amelyek az állami konszolidáció után átalakultak és ma már van, amelyiknek megtakarítása is képződött. (Igaz, az államtitkár nem említette, hogy az átalakulás számos feladat leadással is járt.) Banai Péter Benő elismerte, hogy több kérdés megválaszolásával általában adós mind az állam, mind a szakma. Ilyenek például: az egyes intézkedéseknek milyen egészségnyeresége van, hogyan lehet hatékony gátat szabni az elvándorlásnak, milyen struktúra lenne az ideális, hogyan oldják meg az utánpótlást, hiszen az egészségügy humánerőforrásának 82 százaléka 55 év feletti. Az államtitkár szerint ezekre a problémákra közösen kell megtalálni a megoldásokat.

Az egészségügy finanszírozását korántsem látta olyan rózsásan Velkey György, a Kórházszövetség elnöke. A „Jó állam" jelentést idézte, amely szerint az ágazatra fordított kiadások GDP aránya (4,1 százalék) Európában a legrosszabbak között van. Például Hollandiában ez az arány 13 százalék, Franciaországban 11 százalék, de a szomszédos országokban is magasabb. Az elnök szerint az államháztartásért felelős államtitkár által jelzett költségvetési növekmény egy fontos dolgot egyáltalán nem tartalmaz: az egészségügy működtetésére semmilyen pluszforrás nincs.

Velkey György szerint ezzel, a működés forráshiányával is magyarázható a kórházak eladósodása, és alapvetően téves az a megközelítés, hogy ennek oka az egészségügyi intézmények rossz gazdálkodása. A nemzetközi összehasonlításból is kiderül, hogy a magyar kórházak nem költenek többet, mint a környező országokban, és a lakosságszámhoz viszonyítva nincs is több belőlük, mint másutt. Szintén az államtitkár szavaira reagálva a kórházszövetség elnöke felsorolta azokat a strukturális nagy átalakításokat, amelyek az utóbbi években zajlottak. „Elmentünk a falig, itt már nincs nagy mozgástér" – jegyezte meg. Később egyébként többen is egyetértettek abban, hogy csak a struktúraátalakítástól várni a megtakarítást nem lehet.

Az Egészségügyi Miniszterek Csúcstalálkozóján nemcsak abban értettek egyet az egykori miniszterek: Surján László (1990-1994), Kökény Mihály (1996-1998), Gógl Árpád (1998-2000), Mikola István (2001-2002), Rácz Jenő (2004-2006) és Székely Tamás (2008-2010), hogy most egyikük sem vállalná az ágazat vezetését, hanem abban is, hogy a problémák megoldásához alapvetően pénzre, pénzre és pénzre lenne szükség.

Surján László szerint ez új finanszírozási rendszert jelent, pontszám karbantartással, HBCS revízióval. Mint mondta, az új finanszírozás szolgálná azt a célt is, hogy az orvosok egyéni érdekei és a közérdeke egyensúlyba kerüljön. Székely Tamás a több forrásból elsősorban az ágazat humánerő krízisét oldaná meg. Ez azonban szerinte nem biztos, hogy egyedül, az egészségügyi államtitkárnak sikerülhet. Úgy vélte több tárca összefogására lenne ehhez szükség. Hozzátette azt is, hogy egyetért tárcavezető társával, mielőbb szükség lenne a finanszírozás karbantartására, hiszen az adósság is alapvetően abból fakad, hogy nem értékén fizetik az ellátásokat.

Az ágazatban napi működési gondok vannak – hívta fel a figyelmet Kökény Mihály. Az ex-miniszter szerint is az egyetlen megoldás a pluszforrások bevonása lenne. Hozzátette: az SZJA 1 százalékából származó 120 milliárd forint például sokat jelentene az ágazatnak. A humánerő-krízissel kapcsolatban azt mondta: az ágazatban dolgozók megtartásához fontos a jó munkahelyi körülmény és a társadalmi légkőr is. Nem sokat segít például az, amikor a kúria a hálapénzről kimondja, hogy elfogadott társadalmi jelenség, akkor azt óhatatlanul sokan úgy dekódolják: nem lesz bérrendezés.

Mikola István is úgy vélte, hogy fel kell tőkésíteni a rendszert, és magánforrásokat is be kell vonni az ágazatba, ami nem privatizálást jelent. Később Székely Tamás kérdésére pontosított: az egészségügyi bevételek 35 százaléka jelenleg is magánforrásból származik, ezt kellene szabályozott formában becsatornázni. Mikola István egyébként a fontos feladatok között említette az orvosok jogállásának rendezését is. Felidézte, hogy már minisztersége idején is úgy gondolta, hogy szellemi szabadfoglalkozásúként kellene alkalmazni a gyógyítókat, ez sok mindent megoldana.

Nézzünk szembe a valósággal! – ez Rácz Jenő szerint a legfontosabb feladat. A szembenézés után társadalmi, gazdasági, szakmai konszenzusra van szükség, olyanra, amelyben mindenki vállal valamit, amelyben mindenki hajlandó valamilyen áldozatot hozni a jobbítás érdekében.