JERUSALEMA

„Jeruzsálem az én hazám, ments meg, védj meg, többé ne hagyj el

a helyem nem találom, a királyságom itt nem találom, ments ki, gyere velem

ments meg, ments meg, ments meg, többé ne hagyj el

ments meg, ments meg, ments meg, többé ne hagyj el…”

Mit tudunk a Jerusalemáról?

Ima és könyörgés az Úrhoz, a Szent Városhoz, akik felé a keresztények, a zsidók, a muszlimok milliói, emberek milliárdjai fohászkodnak. Mint ima, jelképe annak is, hogy az ókor szétszóródott, egymással harcoló, ellenségeskedő népei a nagy bajban, a végveszélyben ugyanoda fordulnak, ahová őseik immár évezredek óta. Nem véletlenül indul ez a könyörgés Afrikából. A gyarmatosítás korában kifosztott, majd magára hagyott földrész, ahol a kevés kivételtől eltekintve ma is rettenetes viszonyok uralkodnak. Korábban írtam, hogy a fejlett világ már javában oltott a COVID ellen, amikor egész Afrikában még gyakorlatilag nem volt elérhető oltóanyag. Mégis élnek, reménykednek, és dalaikban a fohász segítségért kiált.

A dalt, amely kevesebb, mint két éve indult meghódítani a világot, zulu nyelven, csodálatos alt hangján Nomcebo Zikoda afrikai énekesnő, Master KG nevű 23 éves dél-afrikai szerző-előadó afrikai pop dallamán énekli. Miután egy tánckihívás is kapcsolódott hozzá, üstökösszerűen járja körbe a földgolyót, mint COVID-évünk fájdalmas és mégis életigenlő himnusza.

Életben kell maradnunk

Éppen 20 napja kapcsolódott ehhez a Bethesda Gyermekkórház közössége. Táncuk és az eredeti dal olyan egységet alkot, hogy azt nem lehet megrendülés nélkül nézni és hallgatni. Már több mint 1 millióan látták. Az alábbi szöveg fut a képek alatt:

„Érted táncolunk. Téged gyógyítunk. Neked küldjük a reményt. Neked, aki a frontvonalon küzdesz... Neked, aki gyermeket nevelsz... Neked, aki kimerülésig elfáradtál... Neked, aki már nem tudsz mosolyogni... Neked, aki gyászolsz... Neked, akit maga alá temet a harmadik hullám. Magunknak, mert csak együtt tudjuk túlélni a járványt...”

Fantasztikus látvány és élmény. Az idősebbek készítsék a zsebkendőt. A magyar médiumokban időnként megjelenő, sokkoló kórházi „vágóképek”, egy-egy beszélő arc helyett látni, hogy egy hatalmas gyógyító közösség egyszerre mozdul, a modellszépségű karcsú nővér, az asszisztens a gyógytornász lányok, fiatal orvosok, az évtizedek súlyát méltósággal viselő középkorúak, lenyűgöző látványt nyújtanak. Megvillan egy mozgássérült kislány a járógéppel, reánk mosolyog egy karonülő csecsemő, egy műtő személyzete tiszta zöld ruhában táncol, és mind együtt az udvaron a kora tavaszi ragyogásban.

Arra kell gondolnunk, hogy mellettük még kb. 100 kórházban és néhány nagy központban hozzájuk hasonló emberek dolgoznak, próbálnak minket megmenteni. Velünk örülnek a gyógyulásnak, velünk sírnak, ha elveszítünk egy kedves hozzátartozót, és közben nekik is életben kell maradni, nevelni a gyermeküket, gondoskodni a családjukról. Döbbenetes látni, mennyiféle arc, érzelem, erőfeszítés tükröződik rajtuk. És az a határozott elszántság, hogy maradnak és tovább küzdenek. Ezt üzenik a kezeikből formázott szíveik. Köszönjük Kaltenecker Kristóf és Velkey György!

 
Hambulancia

Térben és időben eltérő, mégis mélyen emberi, hazai történet a Hambulancia eseménysorozata. Ez rosszul kezdődött. Húsvét hétfőn megáll egy mentőegység egy büfé előtt, az egyenruhás mentős lány bemegy, kihoz két hamburgert, majd mennek tovább. Meglátja ezt „valaki”, telefont ragad, és feljelenti a mentősöket, hogy a betegek rovására, őket veszélyeztetve megálltak és magukkal törődtek.

Mivel az OMSZ-nál minden hívást rögzítenek, az eset akár súlyos fegyelemsértés is lehet, a szolgálatvezető, majd a főigazgató azonnal kivizsgálja az eseményt. Kiderül, hogy egy feladatot éppen befejeztek, új feladatuk nem volt, ebédidőt amúgy se tudtak volna tartani, és természetesen rádión, telefonon folyamatosan elérhetők voltak. Semmiféle hiba nem történt.

A történet kikerült a közösségi felületekre, hatalmas vita támadt: kinek van igaza? És akkor jött a meglepetés: először az érintett büfé, majd csatlakozva egyre többen bejelentették (sokan azonnal cselekedtek is), hogy a mentősöket korlátok nélkül vendégül látják, vagy az ételeikből nagy árengedményt adnak, akár a veszélyhelyzet végéig is.

Azt itt most ne felejtsük el, hogy a vendéglőhelyek elsöprő többsége csak nagy küzdelem árán tudott eddig is túlélni. És mégis úgy érezték, adniuk kell, mert az értük is dolgozók megérdemlik. A mentősök sem maradtak teljesen adósok, elkezdték elsősegélynyújtásra képezni a vendéglősöket. Innen a szellemes elnevezés. Azt a csodát, ahogyan egy rosszindulatú feljelentésből szeretetkampány bontakozott ki, sokan fogják még elemezni. 

Elmúlt ez a hét is. 

Az oltások száma tempósan növekszik, a számokat bárki követheti, ez az operatív törzs egyik legjobban kommunikált adata. A vakcinák érkeznek minden irányból, erre most már nem panaszkodhatunk. Sőt, végre ki lehet nyitni a korábbi szigorúan életkorhoz és foglalkozáshoz rendezett oltási rendszert, szinte bárki kaphat behívót. Végre, ezzel összefüggésben új jelentkezési-behívási és információs rendszerrel próbálkoznak „kísérleti jelleggel”. Be fog válni!

Az eredeti modellt, a debreceni Kenézy Kórház (ma már egyetemi campus) járóbeteg-rendszerét évek óta figyelem, a kidolgozását, bevezetését és irányítását végző orvos vezetőt jól ismerem, és rendkívül nagyra becsülöm. Az elmúlt években sokfelé kérdeztem, miért nem terjed el gyorsabban, de erre a kérdésre a COVID meghozta a választ. Ha a feltételeket megteremtik a működtetéséhez, nem lehet elrontani.

Érdekes kutatás látott napvilágot: a budapestiek 77%-a hajlandó az oltást elfogadni, amig az észak magyarországi régióban ez a szám most 45%. Döbbenetes a különbség, 32 százalékpont. Persze, ezt se lehet leegyszerűsíteni az oltásellenességre, vagy az információ hiányára, sokkal inkább településszociológiai, szegénységi és egyéb okok is állnak a háttérben. Például, itt, illetve Kelet- Magyarországon van a legtöbb betöltetlen háziorvosi körzet.

Emiatt örültem annak, hogy végre elindultak a Honvédség oltóbuszai. Pontosan ezeket a távoli, elszigetelt kis településeket, igen idős, elesett, gyakran magányos, nem ritkán beteg embereket is el kell érni. Ezt támasztja alá egy másik adat is: a 80 év feletti honfitársaink 35%-a, a 70-79 évesek 26%-a nincs beoltva. És ha ezt összevetem a napjaink csökkenő fertőzés számaival, és lényegében stagnáló magas halálozási arányával, akkor lehet, hogy itt találjuk az okok jelentős részét. Pedig ez a korosztály az oltás megkezdése óta kiemelt prioritást élvez. Korábbi írásaimban is jeleztem a nehezen elérhető idős emberek veszélyeztetettségi problémáját, most végre ez is látókörbe került.

Csendesen örülök, hogy napirendre kerül a 16-18 éves korosztály oltásának lehetősége. Ők már a fiatal felnőttekhez sorolnak, és mozgásuk, sport, kulturális és szórakozási céljaik hasonlóak, amint a fertőzési veszélyeztetettségük is. Viszont közülük kerülhet ki a legtöbb „szuperfertőző”, ha nem vigyázunk…

Heuréka!

Pénteken fehér füst szállt a karmeliták kéményéből: végre megtudtam, mire jó a féltve őrzött oltottsági/védettségi plasztikkártyám. Részletek bőségesen a mai médiumokban. Amúgy a konzervatív orvos lelkem még szívesen várt volna, de mivel pénteken reggelre megvolt a 3,5 millió beoltott polgár (kb. fele persze még csak egyszer), jövő hét közepére meglesz a 4 millió, az Operatív Törzs és a Kormány elkezdte a korlátozó intézkedések lazítását. Én ezt most nem kommentálom, inkább fohászkodom.

Annál is inkább, mivel a Törzs által naponta frissített halálozási statisztika nagyon magas számokat mutat. Hogy ezt hogyan kell értékelni, az egy hosszabb történet. Számosan megteszik, nyilván nem csak a kormány barátai. A járvány kezelésének minimum vitatható módszerei mellett, amelyekről én is sokat írtam, itt a népegészségügyi statisztikai elemzések alapjainak számos tisztázatlansága is visszaüt. Mivel durva politikai felhangokat is kap, de ettől függetlenül is „minden élet fontos” tehát el kell vele számolni.

Azt látom, hogy számos ország a járvány tapasztalatai alapján módosított a statisztikai vizsgálati módszerein. De ez a terület nagyon érzékeny, keressék meg azokat a legjobb szakembereket, akik eddig hiányoztak a tudományos tanácsadói körből.

A tavasz már nem késhet sokáig, de a járvány még nem múlt el.

A magyarok védettsége még messze nem teljeskörű.

Az egyéni védekezést még nem hagyhatjuk abba.

A családok, a kisebb közösségek figyeljenek, okosan alkalmazkodjanak, mert ezen még nagyon sok múlhat.

Az egészségügyet védjük, óvjuk, segítsük. Ne felejtsük, az elmúlt évben, de az elmúlt hetekben - hónapokban különösen emberfeletti terheket cipeltek.

Ahogy az afrikai dalból hallatszik a szívet szorító könyörgés: ments meg, ments meg, ne hagyj el minket Jeruzsálem…