A blikkfangos címet a szerkesztő találta ki, hátha így a cikk bekerül a kormányzati sajtószemlékbe, és egy „aha reakciót” kiváltva segíti a probléma megoldását.
Dr. Ficzere Andreát kérdeztük egy szép meleg júniusi reggelen, milyen kérdésekkel foglalkozik a Magyar Kórházszövetség nemrég megválasztott elnöke. Elmondta, hogy a „nagy ügyek” – jövő évi költségvetés, bérhelyzet, a vidéki és fővárosi kórházak helyzete, stratégiai fejlesztési kérdések, közbeszerzés és az Egészséges Budapest Program folytatása mellett van egy kisebb, szerinte könnyen rendezhető probléma, amelyiknek nem találja a megoldókulcsát. Kicsit aggódva mondja el nekünk, a szaksajtónak, mert szeretné messze elkerülni a politizálás látszatát is.
Ez pedig a nyugdíjkorhatárt elért, közalkalmazotti jogviszonyban tovább foglalkoztatható egészségügyi dolgozók és az egyéni vállalkozók tevékenységének az engedélyezése, amelyet jogszabály ír elő. A szabály keletkezése és értelme a múlt ködébe vész, talán a közalkalmazottak létszámának általános szabályozásával (csökkentésével vagy szinten tartásával) függ össze, talán a szabály alkotója így próbált a fiatal szakembereknek állást biztosítani a közalkalmazotti létszám növelése nélkül. Ám a helyzet az elmúlt években fokozatosan, de határozottan megváltozott. Mind az orvosok, mind a szakdolgozók körében elvándorlás észlelhető, és az üresen maradó közalkalmazotti státusokra sincs elegendő jelentkező. Márpedig az üres állásokkal nem lehet beteget ellátni. Az így elvesztett tapasztalt orvosok szakértelme mind a betegellátásból, mind a fiatalok képzéséből nagyon fog hiányozni. A nagy rutinnal rendelkező asszisztensek, nővérek kiesése szintén a betegek ellátásában jelent számottevő hiányt.
Közjáték: a Dr. Ficzere Andreával történt beszélgetés és a cikk írása között találkoztam egy régi kollégámmal-barátommal. Egy vidéki kórház országos elismertségű szakembere, a nyugdíjazása előtti években intézményének igazgatója volt, de soha nem veszítette el kapcsolatát a szakterületével. Igen jó mentális állapotban van. Kérdésemre szomorú mosollyal mondta, hosszú ideje várja az engedélyt, lassan megszokja a gondolatot, hogy végleg visszavonul. Vállalkozást nem akar megpróbálni, de a megszokott környezetében még maradéktalanul el tudná látni a szakmai feladatokat és a fiatal kollégák képzését. De ha nincs rá igény, azt is tudomásul veszi. Én teszem hozzá: a szakterülete a 3 leginkább hiányszakmának nevezhető között van, lassan „aranyáron” se lehet olyan fiatalabb orvosokat találni, akik vállalják az ezzel járó feszültségeket és a vidéki életet.
Elnök asszony szerint minden lehetséges szolgálati utat bejártak. Az ÁEEK udvariasan jelzi, megkapta a kérvényeket. Az EMMI vezetői empátiásak az intézmény vezetőkkel és próbálnak segíteni, de jórészt nem tudnak. Ezek alapján úgy gondoljuk, hogy más tárcák és a foglalkoztatási kérdésekkel országos szinten foglalkozó hatóságok is részesei az engedélyezési folyamatoknak, és ez okozza a sok hónapos várakozást, esetleg az elutasítást.
Eközben, mint a fenti példa is illusztrálja, fogy az elszántság, a szakterületen maradás vágya. Aki még tud, vállalkozást alapít (ezzel drágítja saját értékesíthető szolgáltatását), elhagyja a pályát és más területen (ahol nincs ilyen korlátozás) dolgozik tovább. Vagy csak egyszerűen otthon marad.
Elnök asszony személy szerint tudja, és kellőképpen aggódik is miatta, hogy „nem jó a kormánynak a sajtóban üzenni”. De itt egy „22-es csapdája” alakult ki, amit jó lenne feloldani. A Kórházszövetségtől függetlenül a Magyar Orvosi Kamara TESZT szervezete is észlelte a problémát, és nyilatkozatukban szintén kérik a kérdés soron kívüli felülvizsgálatát és megoldását.
Kétszer ad, ki gyorsan ad, szól a régi latin mondás. Ennek a döntésnek nincs kockázata és garantáltan jó hatása lesz a betegellátásra. Jó lenne, ha még a nyári szabadságok miatt amúgy is kialakuló helyettesítési kényszerek idejére is kapnának segítséget a kórházak és a rendelőintézetek.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!