KERESZTÚTON

2023 Húsvétján a „Via Crucis” magyar fordítása többet jelent az eredeti kifejezésnél. A fő jelentése, hogy Krisztus személyes áldozatával a keresztúton végigmenve vállalta az emberiség megváltását, immár közel 2000 éve. Végigcipelte a súlyos keresztjét az elítélése színhelyétől a kereszthalála színhelyéig.

Kínozták, megalázták, de segítettek is neki, mert tisztelték és szerették. Jeruzsálemben, a szent városban azóta ezt az utat Via Dolorosának, a Fájdalom útjának is nevezik. 14 stációja minden keresztény településen megtalálható, vagy a templomokban, vagy körülöttük, vagy a temetőkben, hogy emlékeztesse az embereket, hívőket és a nem hívőket egyaránt, egy olyan történetre, amelyik az ember, az emberiség felemelését, megtisztulását állította a középpontjába azzal, hogy bűneiket átvállalta. Ennek az áldozatnak az emberi üzenete ma is hangosan szól, értelme ma is világos.

A történet

A történet szűken vett „cselekménye” 24 óra alatt lezajlott. Az utolsó vacsora, Júdás árulása, letartóztatása és a helytartó elé vezetése, az ítélet, majd a híres kézmosás, ami azt jelezte, hogy Quintus Pontius Pilatus nem ért egyet a saját ítéletével, ami „politikai nyomás” alatt született. A keresztút, a megfeszítés, a szenvedés és a kereszthalál, a levétel és a tiszta gyolcsba burkolt meggyötört test elhelyezése egy barlangban, még mind a pénteki nap története.

Az emberiség lehet, hogy jobb lett Krisztus áldozata után, de közel se lett tökéletes. Gyarlóságai, gyengeségei mellett velünk maradt az önzés, a gonoszság, a gyűlölködés és még nagyon sok egyéb rossz tulajdonság. A Megváltó története, üzenetei mai napig hatóan aktuálisak, és lenne mit megfogadni az emberiségnek, az egyénektől a közösségeken át a nemzeteken, vagy azon túl is.

Krisztus szenvedéstörténete a csodálatos eltűnéssel majd feltámadással vált teljessé, megkönnyebbülést, katarzist nyújtva a tanítványoknak, szeretteinek, tisztelőinek és mindenkinek, aki tudomást szerzett róla. Útjára indítva, megerősítve a hitet Istenben, a megváltásban, a feltámadásban, útjára indítva egy új világvallást, amelyik máig hat, nyújt vigasztalást a szenvedőknek, ad erkölcsi útmutatást a hívőknek. A történelem, a kultúra, a művészetek olyan inspirációja jött létre, amelyik nélkül az emberiség története, de még a mai világ se képzelhető el.

Éppen ezért, a húsvéti ünnepek, különösen nagypéntek csendjében el kell gondolkodnunk azon, hogy miért kell még ma is ilyen intenzíven küszködnünk egy háború, gazdasági és társadalmi válságok, a pusztító szegénység és az összefüggő betegségek rémével, miközben az útmutatás világos és egyértelmű. Merre vezet a mai keresztutunk? Jöhet felemelkedés és a rengeteg szenvedésre megváltás? Keressük a választ, hiszen emberek vagyunk. Ez a sorsunk.

Keresztút

Magyarul a keresztútnak van még egy erős értelmezése. Egy olyan pont a térben és az időben, ahol emberek, családok, közösségek, nemzetek sorsa dőlhet el, ha felismerjük a helyes utat, és akár a nehézségeket és a küzdelmeket is vállalva megpróbáljuk a helyeset, a több reménységet nyújtót választani. Nem egyszerű feladat.

A világ egyre bonyolultabb lett. Rengeteg érdek kereszteződik, harcol, és az egészet olyan technikai és technológiai eszközök, kommunikációs terek kezdik uralni, amelyek lassan áttekinthetetlenek. Hogy az egyén, a közösségek mit tartsanak valóságosnak, kedvezőnek, hitelesnek azt egyre nehezebb eldönteni. Mivel ezek a döntések immár az egész világon politikai mezőkben történnek, újra megjelenik a „hit”, de már nem spirituális hanem politikai értelemben. Örüljünk ennek vagy szomorkodjunk? Keresztút áll előttünk?

Népek Krisztusa

Márai Sándor szívszorító versét az 1956-os magyar forradalom leverése után emigrációban írta, és akkor úgy volt aktuális: „népek Krisztusa Magyarország”. Hiszen az orosz tankok akkor a magyarok szabadságharcát taposták el. Ma talán így írná: „népek Krisztusa Ukrajna”, mert most ott dörögnek a fegyverek, nyomulnak a tankok, szenved a lakosság, már több mint egy éve. Babits Mihállyal fohászkodva: legyen vége már, legyen béke már…

Mindeközben idehaza

Magyarország fázósan érkezett az ünnepek küszöbére. A politika elcsendesedett. A keresztények számára böjt, meditáció, emlékezés nagypénteken. A zsidók az egyiptomi rabságból történő megszabadulást ünneplik a széderestével kezdődő Pészah napjain. Közös bennünk a szenvedő ember, a felszabadulás és a megváltás öröme és a jövő feletti meditáció és aggodalom. Mivel a történelem minden nap újrakezdődik, jó lenne megélni, hogy a múlt tapasztalatain egy jobb, újabb világ alakuljon, lehetőleg még a mi életünkben.

Hoz-e valamit ez az ünnep a mi szűkebb világunknak, az egészségügynek. Ahol a gyógyítók, a betegek, a környezetük elválaszthatatlanul összefonódik?

Lenne mit megbeszélni, és tanulság is akad bőven. A „mi kis egészségügyi hidegháborúnk” is keresztúthoz érkezett. Remélem, hogy ebben a formában nem folytatódik. Nagyon remélem, hogy az ünnep csendjében minden szereplő elgondolkodott, hová is jutottunk az elmúlt hónapokban.

Kérdések és válaszok

Mi az eredmény és mik a tanulságok? Mik a legégetőbb kérdések, és meddig lehet reálisan eljutni?

Milyen szcenáriók lehetségesek? Hol vannak a lehetőségek és a korlátok?

Van egy jelentős létszámú önkéntes orvoskamaránk.

Van egy megkezdett egészségügyi reformunk, aminek a nagyobb része ezután következik. Hogy erre szükség van, azt évek óta beszéljük, kérjük, követeljük. Ha megnézzük a külvilágot, egyre több jelzés jön: cselekedjetek, mert a lakosság egészségi állapota és informáltsága rosszabb, mint amit a lehetőségeink megengednek.

Elnézem a szakmák és lakóterületek szerint kibontott várólistákat. Egyes területeken néhány nap várakozás, máshol hónapok, akár évek. Feltárta valaki az okokat? Tervezik a megoldást? Egyes szakmákban komoly szakemberhiány mutatkozik. Miközben az egyetemeink igazán szép számban képeznek orvosokat. Hogy a fiatalok milyen pályát válasszanak, az nemcsak a kormány, de a helyi orvosközösségek, szakmai kollégiumok feladata is. Vagy az lehetne. Tipikusan olyan terület, ahol az országos és a helyi szintek hatásosan együtt tudnának működni.

Bevallom, számolom a napokat, mikor folytatódik a szakdolgozók és a gazdasági műszaki szakemberek béremelése. Mert a strukturális reformokhoz az emberi erőforrások egyensúlya nélkül veszélyes hozzákezdeni. Miért mondom ezt? Mert csábító dolog a hiányzó szakemberek miatt csökkentett lehetőséghez szabni a kapacitásokat. Volt már ilyen korábban. Baj lett belőle. A kapacitásokat a felmért, tervezett szükségletekhez kell méretezni.

A tempósan halmozódó lejárt szállítói tartozásállomány megbénítja a szervezeti intézkedéseket. „Hajlamosít” a radikális kapacitáscsökkentésre. De ennek a következménye első lépésben a teljesítmény alapon elszámolt bevételek csökkenése, majd a körzet lakosainak térben és időben romló ellátása, például a várólisták hosszabbodása.

Tovább is van, mondjam még?

Most inkább áldott békés, örömöket hozó ünnepeket kívánok minden kollégának és a jóakaratú embereknek. Hozzon az ünnep fénye a reménység mellé megvilágosodást azoknak, akik helyi vagy országos szinten tudnak tenni valamit az egészségügyért…!

(Nyitókép: Tiziano Vecellio (1490-1576): Jézus keresztútja. Circa 1575. 67x77 cm. Olaj vásznon. Museo del Prado. Madrid.)

A szerző korábbi cikkei itt olvashatók