Az egészségügy rendszerének változásairól beszéltek a képviselők napirend előtt.
Szilágyi László, az LMP képviselője arról beszélt, hogy soha nem volt ilyen rossz a hangulat az egészségügyben mint 2012-ben, a július 1-i Semmelweis napon, és ezt szerinte nem lehet az elmúlt 8 évre kenni. (Az Országgyűlés július elsejét, Semmelweis Ignác születésnapját, tavaly nyilvánította az egészségügyi dolgozók ünnepnapjává. Idén több egészségügyi változás is ezen a napon lépett életbe.)
Szerinte a mostani Semmelweis nap bezáró osztályokat, funkciójuktól megfosztott kórházakat, megszűnő pótlékokat és rosszabb munkafeltételeket hozott az egészségügyben, ahol a dolgozókat kimerültség és csalódottság jellemzi. Úgy vélte, a béremelés nem állítja meg az egészségügyi dolgozók elvándorlását, holott már most is óriási szakemberhiány van.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár úgy reagált, elhiszi, hogy rossz a hangulat az egészségügyben, mert az elmúlt néhány év zűrzavar depressziót okozott, de most a kormány bért emel és újraszervezi a rendszert. Szerinte ennek az újraszervezésnek a nyitónapja volt a mostani Semmelweis nap, ez követően pedig egy építkező munka indul meg. Kijelentette: egy embernek sem kell utcára kerülnie az átszervezés miatt, ugyanakkor az igazgatók felelőssége is, hogy mi lesz a kollektívákkal.
MSZP: legyen párbeszéd az egészségügyben
Tukacs István, szocialista politikus azt a kérdést tette fel, hogy ha az egészségügy nemzeti ügy, akkor miért nem teszi a kormány azzá. Szerinte nem lehet megspórolni a párbeszédet, mert az a kazincbarcikaihoz hasonló esetekhez vezet, ahol tüntetettek a helyi lakosok a kórház jelenlegi struktúrájának megőrzése érdekében.
A politikus helytelenítette az egészségügyi intézmények megszüntetését, a 62 évesekre vonatkozó kötelező nyugdíjazást, a hálapénz rendszerének konzerválását és azokat a tömegközlekedéssel kapcsolatos döntéseket, amelyek szerinte nehezítik az egészségügyhöz való könnyű hozzáférést. Tukacs István felvette, hogy az egészségügyi bizottságban kellene beszélni az ágazat átalakítását érintő kérdésekről.
Szócska Miklós államtitkár közölte: szívesen ad beszámolót a bizottság előtt. A kazincbarcikai kórház esetében arra hívta fel a figyelmet, hogy minden egyeztetést lefolytattak. Hangsúlyozta, hogy nem szűnnek meg, hanem átalakulnak intézmények, ahol megnövelt kapacitású járóbetegellátás vagy egynapos ellátás kap helyet. Kiemelte azt is, hogy küzdenek az informális kifizetések ellen, de a hálapénzt a kultúrából kiiktatni hosszú folyamat. A 62 éves nyugdíjazással kapcsolatban az államtitkár azt mondta: mindenki tisztában vannak azzal, hogy ez nem megvalósítható az egészségügyben.