„KÖTELEZŐ VÉRÁLDOZAT?”

A jegyzet címével Kertész Péterre, egy kitűnő újságíróra emlékezem, aki a rendszerváltás előtti és utáni évtized egészségügyi újságírásának jelentős alakja volt. Szigorú, igazságkereső gondolkodása és éles tolla sok barátot és számos ellenséget szerzett neki. Érzékeny volt az egészségügy rezdüléseire, eredményeire, hibáira. Fiatal éveit tüdőbetegség, idősebb éveit egy túlélt stroke határozta meg, de élete párját is az egészségügyben találta meg.

Ő vette észre, hogy társadalmi változások idején, majd a többpárti ciklikus demokrácia politikai hatalomváltozásainak határain tömegével cserélik le az egészségügyi intézmények vezetőit. Hangsúlyozom, nem a vezető orvosokat a klinikák vagy osztályok élén, hanem azokat, akik kórházakat vagy rendelőintézeteket vezetnek.

Mivel a pártokban mind a mai napig rendkívül kevés képzett egészségpolitikus dolgozik, akik képesek lennének közvetíteni a hatalmat képviselő politikai vezetők és az egészségügy között, ezért mind az intézmények, mind a benne működő szakterületek a felsővezetők számára sötét, átláthatatlan, veszélyes területnek tűnnek. Ha nem lehet őket megérteni, átlátni, akkor csak úgy lehet biztosítani a lojalitásukat, hogy megfelelő vezetőt neveznek ki az élükre.

Leváltások napja

Most is ez történt. 2023. december 13-án, Ádvent és Hanuka idején. Azért is emlegetem ezt a két vallási ünnepet, mert magáról a történetről még mindig keveset tudunk. December 13-án, szerdán, a déli óráktól hatalmas izgalom lobbant fel. Megjelent a tényről egy dodonai közlemény, de részletes indoklás, elemzés és hitelesített névsor azóta se látott napvilágot.

Íme, az iskolai számtanpéldának sem utolsó közlemény, mindössze öt rövid mondatban:

„1. Kórházigazgatókat mentett fel a belügyminiszter, illetve a megbízott országos kórház-főigazgató.

2. Pintér Sándor belügyminiszter december 31-ei hatállyal, érdemeik elismerése mellett két országos intézet és öt vármegyei kórház főigazgatójának magasabb vezetői kinevezését vonta vissza, arra figyelemmel, hogy betöltötték 65. életévüket.

3. A megbízott országos kórház-főigazgató ezzel egyidejűleg tíz városi kórház főigazgatójának főigazgatói kinevezését vonta vissza. Az érintettek szakmai munkájuk elismeréseként kitüntetésben részesülnek.

4. Ugyancsak december 31-ei hatállyal a belügyminiszter további két vármegyei kórház főigazgatójának, a megbízott országos kórház-főigazgató pedig öt városi kórház főigazgatójának felmentéséről döntött.

5. Az érintettek végzettségüknek megfelelő munkakörben történő továbbfoglalkoztatása biztosított. Az új főigazgatók kinevezéséig az intézmények vezetését a szervezetszerű helyettesek látják el.”

A hír azután vérmérsékleti és egyéb okokból hatalmas találgatáshoz, ötleteléshez, huhogáshoz, apokaliptikus jóslásokhoz vezetett. Megszólalt minden ismert megmondóember, blogger, megszólaltak a képernyőkről ismert beszélő fejek, és lelkesen osztották meg a közvéleménnyel saját verziójukat és próféciáikat.

Amikor engem kérdeztek a barátaim, mit gondolok erről, akkor legjobbnak láttam idézni azt az idős székely atyafit, aki a Hargitáról elvetődött a budapesti állatkertbe. Hosszasan nézte az egyik méretes teknősbékát, majd szentenciát mondott:

Ez vagy valami, vagy megy valahová

Miért éppen a vicc jutott az eszembe? Mert a felmentettek között nincs egységes rendező elv. Életkor: az idén augusztusban a 80. évét betöltött professzor, több éppen csak 65 éves vezető, de a többség fiatalabb.

Adósság: van közöttük nagy adósságot felhalmozó, de van, akinek nincs számottevő lejárt tartozása. Elhelyezkedés: nem látszik egyelőre összefüggés. Nógrád és Tolna vármegye mindkét nagyobb kórházának vezetőjének menesztése, megyei megújítást sejtet. De vannak kimaradt területek.

Elvárások konfliktusa

Általános elvárás a kórházmenedzserektől: 1.) Ne legyen (sok) lejárt tartozás 2.) Minél nagyobb betegforgalom és minél rövidebb várólista.

Átlagos esetben, hacsak nincs valamilyen különleges bevételi forrás, ez a két elvárás szöges ellentétben áll egymással. Ha spórolsz, nem biztosítod sem a technikai feltételeket elégséges mennyiségben, és a szakemberhiányt sem pótolod túlmunkával vagy például „bérnővérrel”, akkor nem tudod teljesíteni a betegforgalmi elvárást. Ha mindent beszerzel és pörgeted az ellátást, akkor növekvő adósságod keletkezik.

Minkettő büntetendő

Jenei Zoltánnak leváltása kapcsán azt vetették a szemére, hogy nem tájékoztatta a kormányt a romló gazdálkodási helyzetről. Most utána küldtek jó két tucat kórházi vezetőt. Hogy miért pont őket, senki nem indokolta. Legyünk őszinték: nemcsak az érintett intézetek, az egész ágazat megdöbbent. Az OKFŐ honlap szerint a 83 hatáskörükbe tartozó kórháznak ez csaknem 30%-a. Hogy ez nem lehetett komolyan előkészítve, azt az a tény is jelzi, hogy majd csak valamikor most fogják kiírni a pályázatokat. A megbízottnak előlépett eddigi helyettesek eléggé riadtnak tűnnek. Mit kell másképpen csinálniuk, mint a leváltottaknak?

Sorjáznak a kérdések

Persze minden csoda három napig tart. Ez most kettőig se tartott, mert az uniós nagypolitika, amelyet most és itt nem taglalnék, szépen felülírta. Számomra most az a fontos, hogy különféle viták miatt visszatartott 10 milliárd eurós forrás mégiscsak megnyílik a számunkra. Oldódhat az ágazatunkat gúzsba kötő szűkösség és pénzhiány, így nekivághatunk a korszerűsítéseknek.

Ez viszont hosszú távú, komplex és bonyolult folyamat lesz. Remélem, készen van a „mesterterv”. Ennek például minden kórház számára legfontosabb öt kérdése: Mit? Hogyan? Miből? Mennyi idő alatt? Kikkel?

Elgondolkodtam. Mégis, mi az ördög indokolja, hogy karácsony előtt 11 nappal felmentsenek 24 intézményvezetőt? Miért vállalják, hogy óriási többségük keservesen vívódva töltse az ünnepeket, hogy mi lesz a további sorsa? Mi lesz a családjukkal? És van egy rossz hírem. Éppen a rapid bejelentés miatt 24 intézetben, több tízezer (nem viccelek!) dolgozó és családja most azon rágódik, mi lesz velük. Odaveszett biztonságérzetük egy darabja.

Csak új vezető jön, vagy teljesen átalakítják az intézményt? Most lenne a legnagyobb szükség a megnyugtatásukra. Mert ne legyen kétségünk, ha eddig nem akartak elmenni se „magánba”, se külföldre, akkor ezt most ebben a körben nagyon sokan mérlegelik.

Tartozom egy vallomással: én eddig nem tartottam fontosnak, hogy van-e egészségügyi miniszter a magyar kormányban. A Jenei-ügy és a mostani tömeges felmentés arról győzött meg, hogy sajnos mégis szükség van rá. Lehet, hogy nem lesz jobb, de legalább megpróbáltuk. Valami azt súgja, és minden bizonnyal ezért tapasztalunk személyzeti kapkodást, hogy neki akarnak kezdeni a valóságos strukturális átalakításnak.

Ez nem lesz se könnyű, sem egyszerű.

Felkészül: Takács Péter

Nincs sok választási lehetősége. Vagy miniszter lesz, vagy bűnbak. Ha a kormány komolyan akarja a struktúra reformot, ahhoz felhatalmazás kell. Olyan, ami az ágazaton kívül is képes mozogni. Ehhez egy államtitkár kevés.

Régi tapasztalat: ha valamit nem tudsz elkerülni, állj a változtatás élére. És akkor nemcsak megtörténnek velünk a dolgok, hanem alakíthatjuk is azokat.

Soha nem volt még ekkora szükség két dologra: bölcsességre és szerencsére.

Ádvent utolsó napjaira ezeket kívánom kedves Olvasóimnak és az egész magyar egészségügynek!

(Nyitókép: Munkácsy Mihály (1844-1900): Tépéscsinálók. 1870. Olaj, fa. 141,3 x 196 cm. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)

A szerző korábbi írásai itt olvashatók