Nehezen jutnak el a GYEMSZI-főigazgató válaszáig, döntéséig az államosított intézmények vezetői.
Lassult a döntéshozatal, lejjebb delegálódott a kapcsolattartás lehetősége a GYEMSZI irányítása alá került, államosított kórházak vezetői számára, akik nehezen jutnak releváns információhoz az új szervezeti felállásban. Míg eddig a megyei és fővárosi önkormányzati vezetőkhöz vezetett az útjuk, most az úgynevezett intézményi szakreferensekkel szükséges egyeztetniük, és várniuk, amíg azok mintegy közvetítőként eljutnak a döntéshozókig, majd a döntésről tájékoztatják őket.
Jelenleg információink szerint hét intézményfelügyeleti és három ingatlanreferens segíti a kapcsolattartást, vagyis öt-nyolc intézmény tartozik egy-egy referenshez. Közülük nem egy – Szócska Miklós szavaival élve – „0" kilométeres szakember, azaz tapasztalat és gyakorlat híján nem ismerhetik a kórházak belső életét, szervezeti mechanizmusát. De hogy igyekvőek, az biztos, ugyanis az általunk megkérdezett vezetők egy dologgal, a szakreferensek segítőkészségével mindenképpen elégedettek voltak. Az államtitkár szerint egyébként a szakmai tapasztalat nélküli szakreferensek megjelenése nem olyan nagy baj, hiszen új szemléletet hoznak az igazgatásba, ami sohasem árt.
Hogy kik is a szakreferensek, arra a GYEMSZI-től próbáltunk meg választ kapni. Mint tájékoztatásukból kiderült, a rendszer célja, hogy a szakreferens – a hozzá tartozó intézményekkel kapcsolatos szakmai ügyeket – az érintett (más) szakterület munkatársaival egyeztesse, majd a döntést/választ a főigazgatói jóváhagyás után az intézménynek megküldje. A GYEMSZI szerint ez a szisztéma biztosítja, hogy az intézmények és külső partnerek megkeresésére magas színvonalú, szakmailag megalapozott választ adjanak, s komplexen kezeljék az intézmények ügyeit.
Törekedtek arra, hogy a GYEMSZI Intézményfelügyeleti és Vagyonkezelési Igazgatóságán tevékenykedő tíz egészségügyi szakreferens, egyéb ügyintézők és adminisztrátor munkatársak többségének legyen az egészségügyi igazgatásban eltöltött szakmai múltja, illetve olyan releváns szakképzettsége, amely a fenntartói feladatok intézése kapcsán jól hasznosítható.
A GYEMSZI-nél úgy látják, hogy a rendszer megfelelő működéséhez elengedhetetlen az egészségügyi intézetek nyitottsága is, annak elfogadása, hogy a hozzájuk sorolt szakreferens öt-nyolc intézmény ügyeit intézi, a felmerülő problémák egy részére nem minden esetben tud rögtön választ adni, azt szakértőkkel történő egyeztetés után tudja érdemben megválaszolni. A már egyébként is nehézkes rendszer újabb terhelést kap, hiszen mint ismeretes, május elsejétől az állam újabb ötvenöt kórházat vesz át, amelyeknek fenntartói, operatív irányítási feladatai szintén a GYEMSZI hatáskörébe fognak tartozni.