A magyar kormány elkötelezett az alapellátás megújítása érdekében, ezért 27,3 milliárd forintot biztosít ennek a programnak a felfuttatására.
A jobb minőségű egészségügyi ellátás kulcsa a lakóhely közeli alapellátás - hangsúlyozta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára pénteken Balatonalmádiban, a Háziorvosok Online Szervezete (HAOSZ) V. országos és I. alapellátási konferenciáján és továbbképző tanfolyamán.
Takács Péter emlékeztetett arra, 2022-ben, amikor a Belügyminisztérium átvette az egészségügy irányítását, azt a célt tűzték ki, hogy mindenki jobb alapellátáshoz juthasson hozzá, mert "a háziorvos egy olyan potenciál", amit eddig az egészségügyi ellátórendszer nem használt ki megfelelőképpen.
Jelezte, hogy másfél éves intenzív munka után, mostanra összeállt egy rendeletcsomag, amely nagyon komoly kompetenciabővítést irányoz elő a háziorvosoknak.
Az államtitkár megemlítette, hogy számos olyan gyógyszert írhatnak majd fel a betegeknek, amit eddig csak szakrendelésen dolgozó szakorvos írhatott fel, például több mint másfél millió, cukorbetegséggel élő magyar ember életét könnyítve meg ezzel.
Hozzátette: jobban támaszkodni fognak a háziorvosokra a nagy népbetegségek kezelése szempontjából is, mint amilyen a magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy a krónikus tüdőbetegségek.
Takács Péter kiemelte, hogy a helyreállítási alap terhére tervezték a kompetencianövelő program bevezetését, amit politikai okokból a "brüsszeli bürokraták" blokkolnak, ám a magyar kormány elkötelezett az alapellátás megújítása érdekében, ezért 27,3 milliárd forintot biztosít ennek a programnak a felfuttatására.
Megjegyezte, hogy a kompetenciabővítésről szóló rendelettervezet közigazgatási egyeztetésen van, reményei szerint 6-8 hét múlva, még a nyáron ki fogják hirdetni a kormányrendeletet, miközben a pályázati felhívást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a jövő héten meg fogja jelentetni.
Az államtitkár beszélt a háziorvosi rendszer alapvető problémáiról is, ezek közül szerinte az egyik legnagyobb gondot a körzetstruktúra okozza, amely a 1980-as, 1990-es években alakult ki, és mára elavult, mert nem követte a népességfogyást és a belső demográfiai vándorlásokat.
Azt mondta, egyrészt a körzetstruktúrát át kell gondolni, másrészt pedig a finanszírozási rendszert is úgy kell átalakítani, hogy érdekeltté tegyék a háziorvosokat abban, hogy egy átlagos méretű körzetet alakítsanak ki, praxist vállaljanak, ne a helyettesítésből tartsák fenn magukat.
Takács Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy "az egymillió embernek nincs háziorvosa Magyarországon kijelentés nem igaz, az egy szlogen". Az üres praxisok nagy részében helyettesítő orvos szolgál, ezért úgy kell kialakítani a rendszert, hogy az orvos érdekelt legyen nagyobb körzet kialakításában - hangoztatta.
A betöltetlen háziorvosi praxisokkal kapcsolatban közölte: jelenleg 970 betöltetlen felnőtt-, vegyes- és gyermekpraxis van, ugyanakkor van körülbelül 300 orvos, aki nem is vállal praxist, hanem főállású helyettesítő; ők 660 körzetet látnak el, úgyhogy ez a szám a valóságban 300 körüli.