„Kitalálják, kedves Olvasóim, mit kellett volna ünnepelnünk a héten?” – dr. Szepesi András jegyzete.
Természetesen, a politikai töltetű nemzeti ünnepeink sorában. Már nem lehet félremagyarázni, félreérteni, tiszta fényben ragyog előttünk. Persze, alkalmat nyújt mindenféle ünnepi beszédre, a jelenkor értékelésére, csillogó ígéretekre. De maga a történet, az idegen zsarnokság elleni őszinte felzúdulás, a nemzet helyét kereső, jobbító gondolatok, a fegyveres intervenció elleni szabadságharc – minden vitán felül áll. Történetileg hozzá kötődik a kokárda, ami később a másik szabadságharcunk, az 1956-os jelképe is lett.
Élesen emlékszem, kisiskolásként, 1956 késő őszén otthon készítettünk először kokárdát, hogy azután legalább tíz évig ne is gondolhassunk rá. Mert a forradalmaink a győztes fellángolás után rendre elbuktak. Milyen érdekes áthallás, hogy az 56-os forradalmat leverő szovjet hadsereg elődje, a Paskievics herceg által vezetett orosz és főleg kozák csapatok verték le 1849-ben is a forradalmunkat.
Ha napjainkból tekintünk vissza, akkor Ukrajna küzdelmét látjuk ismét egy orosz hadsereggel. Véletlen? Kelet-európai sorscsapás?
Nemzeti identitásunk tiszta forrása
Évtizedek óta figyelem a megemlékezések beszédeit, írásait. Minden szerző igyekszik a legjobb arcát mutatni. Nemzeti identitásunk megerősödésének talán legfontosabb mérföldköve, nemzetté kovácsolódásunk csillagórája a 177 éve kirobbant forradalom és a következményes szabadságharc. A magyar nyelvet megújító és általánossá tevő reform – évtizedek előkészítették a talajt egy tudatos nemzetté váláshoz. A közös ellenség intervenciója megerősítette az összefogást, az együttműködést. Főleg, mert Budapest akkoriban még jelentős mértékben német nyelvű város volt. A jog nyelve a latin, a közigazgatás nyelve a német volt. Ez kezdett el változni a Reformkorban, és ebből a közegből emelkedett ki a márciusi forradalom.
Vegyük észre: a nemzet legjobbjai pártoskodás nélkül álltak egy oldalra. Még azok is, akik korábban nem kedvelték egymást. Bécsben a hatalmi központ válságban volt. A kormányzásra alkalmatlan V. Ferdinánd helyett Metternich kancellár kormányzott. A fiatal és tapasztalatlan I. Ferenc József császári beiktatása csak december 2-án történt meg. A magyar forradalom küldöttei próbáltak tárgyalni, az átmenetleg meggyengült osztrák császárság képviselőivel. Csattanós választ kaptak, ellenük küldték a koronához hűséges Jellasics horvát bán vezetésével a horvát csapatokat. A napok-hetek alatt megszervezett nemzetőrség a Pákozdi csatában megverte és megfutamította őket.
Néhány békésebb hónap állt rendelkezésre egy önálló államot berendezni, de 1849 tavaszától már folyamatosan védekezni kellett. Katonai sikerek, hősiesség, hűséges emberek, de ez nem volt elég. Végül fegyverletétel az orosz csapatok előtt, menekülés, emigráció, bujkálás, börtön, Haynau, megtorlás. Egy újra idegen diktatúrába dermedt ország. De ez már a folytatás. A kezdet, a nemzet felemelkedése, egy nép öntudatra ébredése 1848. március 15-én kezdődött, és ezt ünnepeljük immár jóval több, mint 100 éve.
1995. március 12. „Bokros csomag”
Kitalálják, kedves Olvasóim, mit kellett volna ünnepelnünk a héten? Idősebb közgazdász kollégáim már mondják is a választ, csak abban nem biztos mindenki, hogy ünnepelni kellene. Igen, egy szomorú vasárnap kora este jelentette be Horn Gyula akkori miniszterelnök, kellőképpen drámai hangütéssel a „Bokros-csomagot.” Mellette a bal kezénél a „szerző”, Bokros Lajos ült, a másik oldalon Surányi György jegybankelnök. Hamar kiderült, hogy ez nemcsak az államháztartás belső ügyeit és az állami bürokráciát érinti, hanem a teljes társadalmat, annak minden rétegét.
Számomra különösen fájdalmas volt, hogy az akkor már lassan újra éledező társadalombiztosítást, az egészségügyet és ezeken keresztül a beteg embereket is súlyosan érintette. Két megbocsáthatatlan hibát láttam, sok kisebb mellett. Az egyik a rossz kommunikáció. Mert nem egy lecsapó járványt, vagy egy ellenséges hadsereg durva támadását jelentették be, amire nem volt idő felkészülni. Horn Gyula már egy éve regnált, a segítőivel együtt. Nem könnyű feladat, de egy ország népét, vagy a jelentős tömegeket elérő médiumokat, kommunikációs szakembereket, pedagógusokat, egészségügyi dolgozókat fel kellet volna készíteni a helyzet megismertetésével, az intézkedések elfogadtatására.
A kommunikációs sokkterápiát választották, és ezt a nép a következő választáson megbüntette. Pedig Bokros Lajos szerint akkor már látszottak az eredmények. Azt is hozzá teszi az idősödő „Don Quijote”, hogy ha folytatjuk, mára utolértük volna Ausztriát életszínvonalban, jövedelemben. Igen, teszem hozzá, persze, azok, akik megélik és nem pusztulnak bele az elmaradó ellátásokba.
A másik szörnyű hiba ugyanis, a társadalombiztosítás-egészségügyi ellátás bevonása a restrikciókba, ugyancsak előkészítés, megvalósítási tervek nélkül. Nekik tudniuk kellett volna, hogy a nagy elosztórendszerek a forráshiányt is brutálisan továbbadják, és ha nem kapnak rá parancsot, akkor szelekció és méltányosság nélkül. A lakosság akkor megértette, őket ki lehet hagyni a tájékoztatásból, miközben az intézkedések rettentően súlyos terheket rakhatnak rájuk. Ennek a hatása a mai napig a politikai rezignációban, a passzivitásban, és a bizalmatlanságban még mindig tetten érhető.
Ismét napirenden van az egészségügy finanszírozásának, működésének komoly és szükséges reformja. Ne kövessük el az elődök hibáit!
Orvosok az egészségügyért
A fenti és hasonló gondolatok vitték ki az elmúlt szombaton a MOK és a Magyar Orvosok Szakszervezete hívására az orvosok, egészségügyi dolgozók és érintett civil emberek ezreit a Kossuth térre. Annak ellenére, hogy a szakdolgozók, a gyógyszerészek szervezetei nem támogatták a demonstrációt. Persze, a kormány se. Az illetékes államtitkárok komoly ellenszelet fújtak, ellenzéki politizálással vádolva a szervezőket és a résztvevőket. Én ezt nem láttam. Szerintem kínosan kerülték a pártpolitikai megnyilvánulásokat. Inkább kérni próbáltak, szakszerűen, érvelve. Persze, ha tovább gondolom az államtitkár urak megnyilvánulását, akkor én se tartom kizárhatónak, hogy az elmaradó támogatások, a véleményük figyelmen kívül hagyása miatt a most még csak kérő nép egy választás során nem a most regnálókat fogja támogatni. De tegyék a szivükre a kezüket, 2010-ben nem egy hasonló helyzetben támogatta az egészségügyi dolgozók hatalmas tábora és szimpatizánsaik a Fidesz győzelmét? Ha ezt belátják, akkor tegyenek érte, hogy a történelem ne ismételje önmagát.
Háborús külvilágunk
Nem írigylem a külpolitikai elemzőket. Mert azon túl, hogy Donald Trump fellépése igencsak megkeverte az addig is nehezen kiszámítható kártyajátékot, a rengeteg szereplő, hangadó, hatalmas kommunikációs káoszt okoz. Lehet, hogy a háttérben vannak rendező elvek, de ezek számomra láthatatlanok. De tény: Izrael körül még mindig tűzszünet van, és időnként túszokat cserélnek.
Az orosz-ukrán háborúban még lőnek, támadnak és visszatámadnak, de közben már élénk kommunikáció folyik. Trump először visszavonta és leállította Ukrajna támogatását, majd kis szünet után visszaadta. Nyilván folyik valami a kulisszák mögött. Előtte fontosnak látszó tárgyalások voltak Szaúd-Arábiában, fejedelmi kulisszák előtt. De nem írtak alá tűzszüneti megállapodást. Ma késő este viszont már azt trombitálták a digitális médiumok, hogy Trump beszélt Putyinnal. Ebből biztosan lesz valami. Vagy nem. Reménykedni szabad.
Március idusán
Reméljük, az időjárás kegyes lesz a szabadtéri eseményekhez. De ha nem, és eső lesz, azért annak is örülni kell, mert rendkívül száraz telünk volt és a termőföldek vízhiánya jelentős. És ha emiatt jelentős terméshiány lesz, akkor hiába állítja be a kormány az olcsó árakat, a termény ritkasága fog áremelést okozni. Ne haragudjunk hát a tavaszi esőre, ami a régi mondások szerint aranyat ér.
Szép, méltóságteljes, emelkedett ünnepnapot és utána egy kis vidám kikapcsolódást kívánok minden honfitársamnak és Kedves Olvasómnak!
A szerző korábbi írásai itt olvashatók
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!