„A földhöz ragadt, brutális jelen úgy jön szembe, mint egy elszabadult kamion az autópálya rossz oldalán” – dr. Szepesi András jegyzete.
Kicsit reménykedtem, hogy szeptember első napjaiban valamilyen részletesebb anyaggal, esetleg programtervezettel foglalkozhatok a soron következő írásomban.
Persze, csodát nem vártam, és ahogy halad előre a furcsa, de sötét és kegyetlen háború a szomszédságunkban, mélyülnek az energia válság (elő)jelei, csendesen, de annál fenyegetőbben mozdul az infláció, és a látható következményei az áremelkedések, úgy gyengül az esélye, hogy alaposan kidolgozott, hosszú távra érvényes változások induljanak el a magyar egészségügyben. Ne legyen igazam.
Nyár és tervezés
A nyár nem a szakpolitikai tervezés vagy intézkedések ideális időszaka. Persze, próbáljak azért igazságos lenni, a hosszú forró nyár közepén, július 13-án, a Magyar Orvosi Kamara elnökségi ülésen Takács Péter államtitkár körvonalazta a szakmapolitikai terveit, és ezt néhány napja a Semmelweis Egyetemen egy szakmai beszélgetésben megismételte.
Járási egészségközpontok
A legérdekesebb mondat úgy hangzott: nem zárnak be kórházakat, hanem járási egészségközponttá fejlesztik azokat. Mivel ma a kórházak száma jóval kevesebb, mint a fele a járások számának, a javaslat akkor hatásos és valóságos, ha befejezik a szakorvosi rendelőintézetek korábban már elkezdett államosítását. Így már rendelkezésre áll annyi állami tulajdonú gyógyító szakellátást végző intézmény, amelyik biztosan megjelenik minden járásban, és elkezdi körvonalazni egy területi elven működő, állami egészségügyi rendszer körvonalait.
Ne vegye senki akadékoskodásnak, mert nem az, de jegyezzük itt meg, hogy egy közigazgatással összehangolt egészségügyi rendszer igencsak részletesen kidolgozott koncepciót, ezt bevezető és ismertté tevő szabályozást követel. Legjobb lenne egy törvény, bár a kormányrendelet rugalmasabb, könnyebben változtatható. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz sem, hogy elképzeljük, egy ilyen igazgatási rendszer sok felkészült, kiképzett szakember alkalmazását igényli.
Egy ilyen rendszernek (éppen a feladatok bonyolultsága miatt) a „docendo discimus”, tanítva tanulunk elv az egyik legfontosabb eleme, és éppen ezért az első években a szabályozása is szükségképpen változni, módosulni fog. És akkor az OKFŐ egy valóságos rendszer középpontjában találhatja magát, a „valóságról” nemcsak statisztikai adatokkal rendelkezhet, hanem konkrét, azonosítható feladatokkal, amelyek a finanszírozástól az emberi erőforrás összes valóságos kérdéséig terjednek. Ez a rendszer mindent láthatóvá tesz, és akár a rendszerszerű fejlesztéshez, akár a „tűzoltáshoz” (időnként fellépő szakemberhiány, de akár járványügyi kérdések is) biztos alapot szolgáltat.
Kórházügy
Megkerülhetetlenül fontos feladatnak tartom a gyógyító intézmények műszaki állapotának az egységes szemléletben történő felmérését. Ha ez megvan, ezt az információ tömeget folyamatosan karban kell tartani, mert ez az alapja a lakosság kiegyensúlyozott, biztonságos és igazságos területi ellátásának. Ennek rendelkezésre állása esetén tervezhetővé válik nemcsak az egyes épületek karbantartása, felújítása, hanem a kieső ellátó kapacitás átmeneti pótlása is.
A humán erőforrás kérdéseivel következő írásaimban szeretnék foglalkozni, de már itt is megjegyzem, hogy ha az irányítók „egy képben” látják az intézmény műszaki állapotát és a feladatuk ellátásához szükséges szakemberek létszámának, életkorának és képzettségének a helyzetét, akkor megtervezett intézkedésekkel megelőzhető az olyan furcsa és ijesztő helyzetek kialakulása, hogy az ellátórendszer egyes pontjain szünetel a baleseti ellátás, a szülészet vagy az urológia – csak hogy listázzam a nyár média botrányként megjelenő, egyébként a „mélyben” sokkal több aggodalmat keltő eseményeit. Számomra meglepő volt, a járványon edzett OKFŐ „eszköztelensége” az ilyen lokális válságok kezelésében.
Rekonstrukció és fejlesztés: királyi út, vagy a múlt konzerválása?
Lassan feledésbe merül, megszokottá válik az a jelentős forrásfelhasználás, és építkezési láz, amelyik az elmúlt két évtizedben végigvonult a vidéki kórházakon. Fel kellene mérni ennek az eredményeit, a mai állapotokat, mert az ilyen beruházásoknak ugyan sok jellemzője van, de ezek közül egy kiemelkedik: az egyidőben megvalósult beruházások nagyjából egyidőben fognak elavulni. És akkor egyszerre jelentkezik egy brutális mértékű forrásigény.
Ez persze mind a kormányon fog lecsapódni, hiszen a kórházak államosítása megtörtént, és a rendelőintézeteké is meg fog történni. Ezzel az önkormányzatok intézményfenntartó szerepe megszűnik. Az „államosítás” kezdeti éveiben többen kiszámolták, hogy ezzel a lépéssel az önkormányzatok évi 80-90 milliárdos hozzájárulása, amelyet nagyrész az épületek fejlesztésére, karbantartására és műszerekre költöttek, kiesett a rendszerből.
Anglia mindig az előző háborúra készült
Churchill kritikus mondása ezen a területen is érvényesül. Több felújított kórházban járva az a furcsa érzés kerített hatalmába, hogy szép, új, belsőépítészeti szempontból is korszerű épületekben „vissza lettek építve” az elmúlt évtizedek betegellátási szokásai, a helyi vezetők elképzelései szerint. Viszont érzésekre nem szabad szakpolitikákat alapozni. Ezért javasolom az átfogó, egységes szempontok szerinti elemzést.
Számos egyéb részlet mellett azt is meg kellene vizsgálni, hogy ezek a rekonstrukciók és kiegészítések (betegszobák komfortosítása, diagnosztikai és műtőblokkok, sürgősségi osztályok stb.) mennyire lettek prognosztizálva a következő évek feladataira, vagy mennyire tükrözik egy belátható jövő szükségleteit.
Követni, monitorozni kell az elavulás folyamatát. A leggyorsabban az orvostechnológiai műszerek és rendszerek avulnak el. Ezt követik az infrastruktúra sokat használt elemei, kapcsolók, portábilis rendszerek. Külön fejezet az informatika viharos fejlődése, és ennek fényében nemcsak a műszaki elhasználódást, de az erkölcsi elavulást kis követni kell. Fura szó itt az „erkölcs”, de ha végig gondoljuk, hogy elavuló műszerekkel, például a képalkotó diagnosztikával, kevésbé veszik észre a kezdődő elváltozásokat, akkor ez már a beteg kockázata is.
Kevésbé látványos, de annál fontosabb a higiénés rendszerek állapota, korszerűsége. A COVID-járvány sok mindenre felhívta a figyelmet, de ez már nem elég. Az antibiotikum rezisztens fertőzések újra írták a kórházhigiénés szabályokat, és ezzel szembe kell nézni. A nosocomiális fertőzések megelőzése a technikai és magatartási hibák feltérképezésével kezdődik. Ennek egyes részletei (maszk, kézmosás, sterilezési és fertőtlenítési eljárások) ma már triviálisak, de pl. a légtechnika, a légkondicionálás kérdései még kevésbé állnak a figyelem középpontjában. Mivel várható, hogy a forró nyarak ismétlődnek, ez a kérdés is elő fog kerülni.
Közeli jövő
Bőven lesz miről gondolkodni, írni és beszélni a következő hetekben. Az energia árának emelkedése a nagy fogyasztó kórházakat hatalmas meglepetésként érheti. Ugyancsak jelentős az általános infláció hatása a legtöbb területen. A forint árfolyamának alakulása megdrágítja az import felszerelésekhez való hozzájutást. Az élelmiszerárakról pedig szintén beszélni kell, hiszen ezek a mindennapok szükségletei.
Annak fényében, hogy a kórházi rendszerünk ma már ismét több tízmilliárdos lejárt szállítói adósságállományt görget maga előtt az áremelkedések hatása tervezett intézkedések nélkül komoly válsághoz vezet. Miközben a szakterület vezetői a jövőről gondolkodnak, a földhöz ragadt, brutális jelen úgy jön szembe, mint egy elszabadult kamion az autópálya rossz oldalán. Mert az egész ország számolja, hogy magánemberként milyen hatások fogják érni a jövő hónapban a családokat. A kórházak hasonló cipőben járnak, csak a nagyságrend sokszorosa egy mikrovilágénak.
Erre a tűzoltó funkcióra gondoltam, amikor az államtitkár megnyilvánulásait számban vettem. Nemcsak a betegségeket kell megelőzni, hanem a fenyegető intézményi, betegellátási válságokat is. Mert ezek erős összefüggést mutatnak egymással.
…és a járvány…
Hetek óta nem írtam semmit a COVID járványról. Pedig végig itt volt velünk, korlátozott esetszámmal, kevésbé súlyos betegségi formákban. Szinte megszoktuk. De azért a megoldás és a „nyugodt alvás” még messze van. Ha lecsap az ősz, van esélye egy újabb járványhullámnak. Lesz szinte biztosan „hagyományos” influenza is. Ugyan készülnek az új vakcinák, de az immunizálási kampány újra rá fog zuhanni az egészségügyre, valamint a súlyos, szövődménnyel küzdő betegek tömege.
Ez lesz az igazi terhelési próbája az új egészségügyi vezetési modellnek. Remélem, a benne megjelent új szereplők már gondolkodnak és a kulisszák mögött cselekednek, vagy azt készítik elő. Ezek első lépése a gazdálkodás rendbetétele és a humán erőforrás helyzetének folyamatos javítása.
Ha ez megvan, akkor lehet tovább álmodni és tervezni egy sokkal jobb magyar egészségügyet!
Címlapkép: A hatvani kórház épülete átadásakor, 1967-ben. Forrás: askhatvan.hu
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!