MAGYAR KÓRHÁZ 5.

Ismét eltelt egy hét, anélkül, hogy a magyar egészségügy és benne a kórházügy bajairól komolyan szó esett volna a hivatalos fórumokon. Pedig volt közben kormányülés, kormánypárti frakcióülés, sőt, az országgyűlés se zárt még be a hideg miatt. Mert mintha a múlt heti gondolataim főpróbáját megtartotta volna az élet. Megmutatta zord arcát az időjárás, egyes napokon az átlaghőmérséklet 15-16 fok alá csökkent, és ahol a szél is feltámadt, az komoly fázási élményt jelentett a felkészületlen embereknek. És ez már elérte a lakásokat is, pláne akkor, ha a nyílászárók még nem zárnak tökéletesen.

Így élünk Pannoniában

Miután egyik este a pizsamámra melegítőt húztam, hogy elvégezzem az esti penzumomat a számítógép előtt, csendben adtam egy jó pontot a kormánynak, hogy előre gondolkodott, és kivette a kórházakat, az egészségügyi és szociális intézményeket a hőmérsékletmaximalizálás mellbevágó szabálya alól.

Bezzeg nálunk, itthon, még nem mertek komolyabban befűteni. 3x14 lakásos társasházunk egy gázzal üzemelő fűtőmű köldökzsinórján lóg. Főzés csak árammal, kémény sehol, alternatív fűtések: „alma”. Persze, a split klíma elméletileg fűt is, és elektromos radiátort is ki lehet próbálni (amíg le nem vágja a biztosítékot – hamar levágja), de ott meg az áramszámla réme, azaz a rezsicsökkentés csökkentése tart minket egyelőre bizonytalanságban.

Mivel nincs két akváriumom, hogy „spórmajszterként” az egyikbe összeköltöztessem az aranyhalakat, nem maradt más hátra, mint menedzselni a lakás hőmérsékletét.

Párhuzamos álomképek találkozása

Mivel Pannonia Provincia egyik határőr településén, Ulcisia Castra egyik dombján lakunk, Aquincumtól északra, hogy együtt védjük a limest a barbároktól. A lakás egyik homlokzati frontja a Danubius felé néz, biztosan azért, hogy hamar észrevegyük a folyón átkelni kívánó barbár harcosokat. Hiszen a túlsó parton van Barbaricum, az örökös nyugtalanság földje, ahol szinte mindig háborúzik valaki valakivel.

Viszont a nap abból az irányból kel fel, és bearanyozza előbb a fák csúcsát, majd az épületeket, és elkezd bemosolyogni az ablakon. Nyáron ilyenkor már minden redőnyt hermetikusan lezártam, hogy őrizzem a lakás hűvösét a gyilkosan tűző napsugaraktól, most pedig szélesre tárom, hogy az áldott, melengető, életet hozó napocska felmelegítse kicsit elgémberedő kezeimet. Ellentmondás? Dehogy! Csak a földi életünk egyik meghatározója, az évszakok változása, az időjárás ciklikussága.

Gondolataim átrepülnek a Duna felett, próbálják áttekinteni, összerendezni mindazon bajokat, amelyek a keleten dúló háború következményeit okozzák vagy súlyosbítják. Közben somolygok gyermeteg metaforáimon, mert hiszen amikor Szentendre még római határőrfalu volt, akkor magyar őseink még valahol az Ob középső folyása környékéről éppen indultak Etelköz irányába, hogy mindenféle népekkel hadakozva, a besenyők által kifejezetten nyugat felé tolva igyekeztek későbbi hazájuk felé, hogy megpróbálják maguk mögött hagyni a Barbaricumot. Talán ez a szívós kitartás, tartós vándorlás, és nyilván a vezetők bölcsessége és a nép szerencséje, hogy sikerült, és „oly sok viszály után” ma is itt vagyunk.

De térjünk vissza a mába, mert nemrég egy kedves vezető orvos olvasóm figyelmeztetett, hogy a gondolkodásom időnként „kancsalul festett egekbe néz”, holott a sok gond és baj mellett az olvasóim lelkét szeretném ápolni egy-egy rövid gondolatsorral.

Mitől működnek a kórházak?

Minisorozatom végére hagytam a lényeget. Mert a benne dolgozó emberektől működnek. Az egészségügy, pláne a kórházak, egy hatalmas humán ellátó rendszer fogalmával írható le. Nem működik persze alkalmas épületek, műszerek, technológiák, infrastruktúra, informatika, belső-külső kommunikáció és természetesen hatalmas működési költségek, azaz pénz nélkül.

De a kulcs a „kiművelt emberfők” rendkívüli sokasága. Orvosok a rezidenstől a főorvosig, professzorig, a kórház típusa szerint akár több tucat szakterületre specializálva. De ezt a tudást az egyes beteg érdekében képesek integrálni és optimális cselekvési sorokba rendezni. Ápolók, a segédnővértől a diplomás ápolóig és az ápolási munkacsoportokat vezetni tudó főnővérig, főápolóig. Asszisztensek komoly hadserege, a diagnosztika, a műtői munka, az intenzív terápia és szinte minden szakterület feladatainak ellátására. Komoly autonómiával rendelkező diplomás gyógytornászok, digitális képalkotó operátorok, de mellettük mérnökök, technikusok jelentős csoportjai, hogy a rendszerek működjenek. A kórházi tisztaság és higiénia érdekében dolgozók, a főorvostól a takarítókig. Gazdasági vezetők és adminisztrátorok, szállítók és biztonsági emberek. Szinte biztosan hagytam ki szakmákat és csoportokat, olyan nagy a humán erőforrás rendszer bonyolultsága. Mindez ugyanúgy kell egy kisvárosi kórházban, mint egy nagy megyei kórházban vagy egyetemi klinikai központban, legfeljebb a létszámok különböznek.

Működési zavarok

Miért írom le ezt viszonylag gyakran a jegyzeteimben? Mert emlékeztetni szeretném a Kedves Olvasókat, hogy ha az adott feladat ellátásához ezek közül akárcsak egy is hiányzik, akkor ott működési zavar lép fel. Lényegében az egyetlen komoly szakmai hír az elmúlt hetekben, hogy szakember hiányában melyik intézetben szünetel a szülészeti, onkológiai vagy gasztroenterológiai stb. ellátás, és melyik másik intézetbe (városba) irányítják át a betegeket. Valószínűleg sok ilyen hír el sem jut a nyilvánossághoz, mert ha például nővérhiány miatt nem üzemel egy osztály, a feladatait „házon belül” megoldják. Vagy kevesebb műtő dolgozik, talán intenzívebben. Vagy hosszabbodnak az előjegyzési, várakozási idők.

Idén, 2022-ben ünnepelhettük volna a teljesítmény elvű finanszírozás bevezetésének 30. évfordulóját. Sajnos, persze bizonyos mértékig szükségszerűen, a COVID-járvány ezt fölfüggesztette. De azóta se volt még kellő erő, szakmai tudás és politikai akarat, hogy visszavezessük. Persze, értem én, korszerűsíteni kellene. Ahogyan azt az egészségügyi és társadalombiztosítási törvényeket is, amelyek ezt az eszközt 5 évvel később törvénnyel is megtámogatták, 1997-ben. Ezt követte 1999-ben a híres 43. számú Kormányrendelet, az „egészségügyi szolgáltatások-E Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól”.

További 4 évet kellett várni „az egészségügyi szolgáltatások nyújtásának szükséges szakmai minimumfeltételeit” szabályozó 60/2003-as ESZCSM-rendeletre. Közben el kell mondanom, hogy ha nem lenne elég ez a térben és időben elkülönülő szabályozási és jogtechnikai zűrzavar, mindegyik jogszabály rengeteg módosításon ment keresztül. További jogi szabályozás is megjelent mellettük, tovább fokozva a terület áttekinthetetlenségét.

Hosszú évek óta „csodálom” az egymást váltó egészségügyi felső vezetőket, hogy kísérletet se próbáltak tenni az egészségügy jogszabályi környezetének korszerűsítésére, koherenciájának megteremtésére és egy belátható időtávra történő prognosztizálására. Vagy ha próbálkoztak, az titokban maradt.

Hatalmas kérdőjel áll előttünk, hogy az itt csak vázlatosan, címszavakban felsorolt, az egészségügy működését támogató, korlátozó szabályozó rendszer és a hozzá elvileg illeszkedő finanszírozás megújítása nélkül lehet-e , szabad-e továbblépni?

Továbblépés?

Az előző kérdés „nagyon költői”. Aki egy kicsit is ismeri az egészségügyet, az tudja, hogy nyugodt szívvel és biztonsággal nem lehet. Sürgősen kétfelé kellene osztani mind a Belügyminisztérium és államtitkársága, mind az irányító országos hatáskörű intézeteinek a tevékenységét.

Valahogy így:

A team: „tűzoltók”. A mai viszonyok között a felmerülő problémák operatív megoldása, a rendszerszerű problémák megelőzése. A szolgáltatások elfogadható szinten tartása. A szakmai személyzet védelme, támogatása, ésszerű és igazságos terhelésének biztosítása. A hiányzó szakemberek verbuválása, alkalmazása. Az akadályozó szabályok felfüggesztése, új átmeneti szabályok kialakítása. A pénzügyi egyensúly folyamatos megteremtése.

B team: „koncepció- és jogszabálygyár”. Milyen egészségügyi rendszer kell nekünk a XXI. században? Közösségi és magánegészségügy békés, segítő egymás mellett élése. A közösségi egészségügy fejlesztése, korszerűsítése. Progresszív betegellátás értelmes újratervezése. Területi elv, igazságos hozzáférés a lakosság számára. Tervezés és rugalmas alkalmazkodás, a szakterület viharos fejlődésének értelmes követése. Minőség és hatásosság. Közgazdasági hatékonyság is szükséges, de ne a gyógyítás rovására. Minden képzési forma áttekintése és fejlesztése, az ápolóktól a szakorvosokig. Az egészségügyi rendszer politikai és szakértői irányítása. A szolgáltató intézmények, szervezetek és hálózatok szakszerű menedzselése. Alkalmas vezetők kiválasztása és képzése. Az ágazat részesedése a Nemzeti Össztermékből olyan mértékben, amennyi szükséges és elégséges egy szakszerű, hatásos és igazságos betegellátáshoz.

Álmodoznék? Nem hiszem! El kellene indulni a megoldások keresésének és megtalálásának biztosan rögös útján. Mert ne feledjük, a nem cselekvés is cselekvés! De a legtöbbször kárt okoz. Ha lehet, kerüljük el…

Címlapkép: Fiumei (Mező Imre) út, Baleseti Intézet, a sürgősségi műtők előtti folyosó. 1986. Forrás: Fortepan/Urbán Tamás.