Már csak 8 millióan leszünk 2050-ben?

Mire kell felkészülnünk, vajon a technológia fejlődése, a társadalom idősödése és ezzel egyes betegségek felértékelődése milyen változtatásokat tesz szükségessé az egészségügyi rendszer struktúrájában, finanszírozásában? Ilyen és más fontos kérdéseket boncolgattak a Magyar Tudományos Akadémia "Egészségügy a XXI. század társadalmaiban" című csütörtöki konferenciája előadásai.

Talán a legmegdöbbentőbb adatokat Csiba László, az MTA doktora sorolta fel. Előadásában olyan jövőt vázolt fel 2051-re, ami nem túl bíztató. Például Magyarország jelenlegi 9,96 milliós lakossága 35 év múlva várhatóan 8,44 millióra csökken, de pesszimistább jóslatok szerint még ennél is kevesebb, 8 millió lesz a lélekszám. A 65 év feletti lakosok aránya a jelenlegi 19%-ról 32%-ra nő. Az ellátás fejlesztésének tervezésekor azt is figyelembe kell venni, hogy az elkövetkezendő 30 év során jelentős népességcsökkenés lesz a dél-nyugati és déli megyékben, Zala, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun, Szolnok, Csongrád, Békés, ill. Nógrád és Borsod egy részén. A népességcsökkenés egyes régiókban meghaladhatja a 30%-ot. A lakosság növekedése csak Budapest és ellátási körzetében, ill. a megyei jogú városokban várható.

A legsúlyosabb problémát 30 év múlva a 2,7 millió szív- és érrendszeri beteg, illetve a 3,2 millió magas vérnyomásos páciens jelenti. Csiba László adatai szerint most a 129 ezer magyarországi halálozás 49%-át érbetegségek okozzák, jelentőségük az elkövetkező évtizedekben tovább nő és a jelenlegi 37 ezres vascularis halálozás 2051-re várhatóan 42 ezer lesz. 2051-ben légzőszervi betegségben csaknem 700 ezer, cukorbetegségben körülbelül egymillió ember szenved majd. A rosszindulatú daganatok miatti kórházi kezelések száma Magyarországon Európában a harmadik legrosszabb, közel 2300 kórházi elbocsátás 100 ezer lakosonként.

Az akadémia doktora szerint tehát zsugorodó népesség, a 65 év felettiek arányának drasztikus növekedése és egy mérsékelten javuló várható élettartam mellett olyan betegek százezreivel kell számolni, akik tartós gyógyszeres kezelésre, gondozásra és ápolásra szorulnak. A megbetegedési és halálozási mutatókban a szív-, és érrendszeri betegségek, a légzőszervi betegségek, a diabetes, a magasvérnyomás-betegség és a különböző rákbetegségek (tüdő-vastagbél-végbél) fognak szerepet játszani, a nőknél a tüdőrák meredek emelkedésével lehet számolni.

Épp ezért Csiba László szerint sürgősen szükséges egy új, átfogó népegészségügyi programot alkotni, amely magában foglalja a megelőzés, az akut betegségkezelés és a rehabilitáció/gondozás/másodlagos megelőzés fázisait.

Sokak szerint a legnagyobb vitát generáló előadást Mihályi Péter, az MTA doktora tartotta az egészségügy finanszírozási alternatíváiról. Az egészségügyi szakember már előadása elején leszögezte: nincs optimális egészségügyi finanszírozási rendszer. Mindegyiknek számos, jól ismert előnye és hátránya van. Minden ország közvéleménye a saját rendszere hátrányait tartja irracionálisnak, tűrhetetlennek.

Mihályi Péter később többek által is vitatottan kijelentette, hogy a gyógyítás nem a termelés, hanem a fogyasztás része. Mindezt azzal magyarázta, hogy szemben az elterjedt közvélekedéssel a fejlett, gazdag országokban az egészségügyi kiadások már nem tekinthetők gazdasági befektetésnek. Számos adat bizonyítja ugyanis, hogy az életpálya egészére számított egészségügyi kiadások 70-80%-a az élet utolsó 2 évére koncentrálódik, tehát az inaktív korra. Mint mondta ez ellentmondásokhoz vezet, generációs érdekellentéthez és generációs aránytalansághoz, hiszen a romló népesség korfa: a költségek növekedését nem tudja követni az aktív kereső korosztályok létszámbővülése.

Az egészségügyi finanszírozási rendszereknek többek között ezeket az ellentmondásokat kellene feloldaniuk.

A szakember hétféle rendszert sorolt fel: a központi költségvetésnek, illetve a helyi költségvetésnek fizetett általános adók, a normatív adók elengedése, a megpántlikázott adók, a költségvetéstől független betegbiztosítóknak fizetett bérarányos járulék, a költségvetéstől független betegbiztosítóknak fizetett egyénre szabott biztosítási díj, az adózott jövedelemből fizetett kiadás.

Magyarországon jelenleg az első, a központi költségvetésnek fizetett adók az egészségügyi finanszírozás alapjai. Ez azt jelenti, hogy nincs semmiféle relatív elkülönültsége az ágazatnak. Ennek a rendszernek a megítélése alapvetően attól függ, hogy ki mit gondol a tervgazdaságról. Ahol a közvélemény bízik az államban, ott ennek a rendszernek magas az elfogadottsága (pl. Anglia).

A költségvetéstől független betegbiztosítóknak fizetett bérarányos járulék, a bismarcki modell elsősorban a német és francia nyelvű EU-s államokban elterjedt, de a bérekre kivetett járulék kiegészítő formában sok más helyen is jelen van. Előnye: relatíve független a költségvetéstől, ezért a napi politikától is. Több biztosító közül lehet választani. Kismértékű a kényszerszolidaritás. Magyarországon is részben ez a modell volt érvényben, 2011-ben az Alaptörvény törölte el. 1992 után nem igazán vált be, mert a magas tb-járulék (ideértve a nyugdíjat is) jövedelemeltitkolásra ösztönzött.

Mihályi Péter a lakosság zsebét terhelő, az adózott jövedelmekből történő kiadásoknál is kiemelte Magyarországot. Hiszen ezeknél a „zsebből fizetett" tételeknél: orvosi/kórházi co-payment, járóbetegek gyógyszervásárlásai, magánorvosok számlái, paraszolvencia, is előkelő helyen van hazánk. Jól szemléltei az alábbi összehasonlítás: a lakosság zsebéből elköltött egészségügyi kiadások aránya a folyó kiadásokon belül USA = 12% EK = 10% Ausztria = 17% Finnország = 19% Magyarország = 28%

Magyarországon makroszinten a magánfinanszírozás 1990 óta gyorsabban nő, mint a közkiadások - mondta Mihályi Péter, aki szerint ez tartja életben a rendszert. Azt is megjegyezte azonban, nem igaz, hogy jelentős központi forráskivonás történt az egészségügyből. A magyar egészségügy finanszírozási forrásai nőnek, de igaz, hogy ezen belül a közkiadások részaránya csökken.

A nyitóelőadást Kosztolányi György, az MTA rendes tagja tartotta, arról, hogy a technológiai fejlődés miatt az egészségügy fogalma is módosul. Hiszen az új technikáknak köszönhetően például előre lehet jelezni a betegségeket, egyre többféle szűrőprogram áll rendelkezésre, elterjedőben a személyre szabott orvoslás, léteznek már az asszisztált reprodukciós technikák. Az előadó szerint mind ez azt is jelenti, hogy kezd elmosódni az egészség és betegség határa. Gazdaságilag pedig az a következménye mindennek, hogy egyre több egészséges ember is fogyasztójává válik az egészségügyi kasszáknak. Ez az oka, hogy a fejlett világban mindenütt egyre hosszabbak a várólisták.

A technológiai robbanás miatt folyamatosan nőnek az egészségüggyel kapcsolatos elvárások, nehéz eligazodni, hogy melyek a valóban hasznos vizsgálatok, tehát nő az ésszerűség iránti felelősség is. A szakmapolitika felelőssége, hogy a forrásokat racionálisan használják fel. A szakember szerint mindezen új kihívások miatt átfogó egészségügyi koncepcióra van szükség.

Az említett és a konferencia többi előadóit: Bélyácz Ivánt, Karádi Istvánt, az MTA rendes és levelező tagját, valamint Dósa Ágnes PhD orvos-jogászt is a fórum végén az akadémia vendéglátói arra kérték, írják le gondolataikat annak érdekében, hogy összeálljon egy esetleges jövőbeni egészségügyi program.