MÉG MINDIG BCG?

A hétköznapok sodrásában hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla. Pedig már négy éve tudjuk, hogy létezik egy tanulmány, amelyik támpont a magyar egészségügy jelentős (?), gyökeres (?) átalakításához.

Ha nem sikerül a magyar Alkotmánybíróságnál vagy a strasbourgi bíróságnál kiperelni a nyilvánosságát, akkor még 6 évig várhatunk. Közben számos jel és bizonyíték arra utal, hogy ennek a programnak a mozaikjai épülnek föl menet közben.

Ügyeleti reform: ez is BCG?

Több okom is van rá, hogy ez eszembe jut. Negyedik napja elindult az új fővárosi ügyeleti rendszer. Ezzel egy országos rendszer vált teljessé. Számos azonos kapcsolódási pont, módszer, technológia egy sok szempontból erősen különböző arányú és teljesítményű egészségügyben. Az igazi kérdés: az ügyeleti rendszer felnagyítja-e a meglévő problémákat, vagy kisimítja azokat, és egy egységes, igazságos, tisztességes, de főleg hatékony és hozzáférhető rendszer jön-e létre?

Az nem kétséges, hogy ez is a BCG terv és javaslat része. Számos magyar szakértő és szakpolitikus, valamint újságíró sértődötten áll hozzá, amit megértek. Mert a titkolózásnak nemcsak politikai hozadéka van: nem lehet a részeit ellenvéleményekkel, veszélyekkel fenyegetéssel, vagy csábító alternatívákkal, elsősorban politikailag szétverni. De elnézve a kialakult „körkörös bizalmatlanságot”, a megoldatlan problémák tömegét, nem csodálkozom, hogy mekkora bizonytalanságot okoz. És egyre gyakrabban merül fel bennem, hogy ha ismernénk a terveket, akkor annak jobb hozadéka lenne, mint így.

Mert ha összevetjük a nagyívűnek gondolt reformokat, a mindennapok égető, de egy reformhoz képest „pitiáner” gondjaival, akkor lenne min elmélkedni. Esetleg keserűen kacagni is. Azt mondja Gulyás miniszter úr a Kormányinfón, hogy az idén már nem lesz százmilliárdos lejárt kórházi szállítói tartozás. Amikor mondja, éppen 86 milliárdon áll a mérce. Van még hátra három hónap. Nyomát nem látjuk annak a jelentős beavatkozásnak, ami a közösségi egészségügy finanszírozási oldalát megnövelné, hogy legalább a „költségfedező elvnek” megfeleljen. Miben reménykedik? Lesz további részleges adósságkonszolidáció?

Közösségi forrásból magánszolgáltatás?

Miután az elmúlt hetek konferenciáin a magánegészségügyi szolgáltatók „bejelentkeztek” a közfinanszírozásra, ekörül elég jelentős vita alakult ki. Két ponton is szikráztak az ellenvélemények: hogyan lehet a területi elvű egészségügyi ellátást úgy kiegészíteni a kizárólag a nagyvárosokban működő magán szolgáltatókkal, hogy az mindenki számára elérhető, igazságos és tisztességes legyen? Alkérdések: az állam fizeti-e meg nekik a mostani magas tarifájuk és pl. a HBCS közötti különbséget? Ha igen, akkor miért nem ezen az áron „vásárol” a közösségi intézményeknél?

Miből? A szűkös „E-Alapból”?

De hogy a cirkusz teljes legyen, egy jogszabálytervezetet „befújt a szél” egy szerkesztőségbe. A szél már csak ilyen. A lap nem adja közre a szöveget, csak ír róla. Ez a dolga. Persze a zűrzavar és a bizonytalanság tovább növekszik. De mégis: nem lenne jobb mégis tájékoztatni az ország népét, hogy mi vár reá? A jogszabálytervezet egyébként elérhető itt.

Közben érdekes fejlemény a tárgyalótermekből. A tanulmányból ugyan egy betű sem szivárog ki, de a tanulmányról meglehetősen sok. 53 „csomagból” áll, amiből 21 az ellátó rendszerrel, 8 a finanszírozással, 13 a humán erőforrással és 11 az irányítással foglalkozik. A szöveget ismerő nagyon kevés ember egyikének véleménye a bíróság előtt: „A tanulmány koherens egész, lényege az egységes egészségügyi ellátás víziója”.

Az elfogadtatás művészete

Nem kétlem, hogy ez így is van. Azt is értem, hogy a tanulmány terjedelme jelentős, bonyolultsága a feladatnak megfelelő. Ahhoz, hogy ez működjön, az egyes elemeket a végrehajtóknak, pl. az orvosoknak nemcsak ismerni kell, hanem szükséges, hogy el is fogadják. Úgy látom, az új ügyeleti rendszer egyik kulcsproblémája éppen ez. Nem először mesélem el, mert nagyon tanulságos a következő történet.

18 évvel ezelőtt egy mára már szinte elfeledett miniszter és munkatársai a Parlament Felsőházi Termében vitanapot rendeztek az általuk tervezett egészségügyi reformról. Számos elemét megfelelő előkészítés nélkül rázúdították az ellátórendszerre, a betegekre és a társadalomra. Személyes élményem is volt: frissen műtött betegként álldogáltam egy sebészeti osztály irodája előtt a sorban, hogy befizessem a kórházi napidíjat, hogy másnap elengedjenek. Egyik kezemben a még ki nem húzott Redon - draine palackjával és csövével. Pár hét múlva a külső Klinikatelep udvarán ácsorogtam, szemerkélő esőben egy parkoló automatából sebtében átalakított masina előtt, hogy a vizitíj „leperkálása” után hozzá jussak egy viszonylag sürgős labor vizsgálathoz.

Talán nem túlzás, ha azt mondom, akkor és ott a pokolba kívántam azt a reformot a csinálóival együtt. Ezen élmények miatt is megtapsoltam a Parlamentben egy már nem aktív holland egészségügyi minisztert, aki elmondta, hogy a legutóbbi reformjaiknak ők is elmulasztották a megfelelő ismertetését. A következő választásokon a lakosság elzavarta őket. Majd az új kormány betűre pontosan megvalósította a korábban már törvénybe foglalt reformot. Azzal a különbséggel, hogy hatalmas erővel, maguk mellé állították az orvosokat és velük együtt visszaszerezték a lakosság bizalmát.

A mai kormánypártok 14 évvel ezelőtt kihasználták az akkorra már visszavont reform rossz emlékét. Ugyan emlékeznek-e még rá?

Ősz, új parlamenti ciklus, Idősek Világnapja

Egy hete az ősz váratlan keménységgel csapott le. Eső, szél, hatalmas hőmérsékletesés. Néhány nap didergés után egyes közösségi fűtőművek is elkezdték temperálni a lakásokat. Mindenki más saját érdekből befűtött. Szokatlan volt, de a tapasztalat azt mutatja, olcsóbb és kellemesebb óvatosan fűteni, mint a lázas, köhögős, náthás influenzaszerű betegségeket kezelni és elviselni. Hétfőn már a parlament is összeült. Nem magyarok lennénk, ha megúsztuk volna konfrontáció és balhé nélkül.

Geszt

Talán emiatti nosztalgiából vagy más okból a történelmi Tisza család ősi „fészkében”, Geszten tartották a kihelyezett kormányülést. Gondolom, nem a Tisza Pártot akarták reklámozni. Tisza Kálmán volt Magyarország leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. Orbán Viktor mára megelőzte a hivatali idő hosszúságát illetően. Tisza Kálmán hosszú regnálása alatt épült fel a két évvel korábban egyesült Budapest számtalan épülete, főútvonala, iparvállalata. Az országunk életének egyik legjelentősebb periódusa volt, máig tartó hatásokkal.

Kíváncsi lennék, tudták-e, hogy Tisza Kálmán miniszterelnöki periódusa (1875-1890) alatt kezdődtek a hatalmas kórházépítések Magyarországon, és folytatódtak fia, Tisza István idejében is. A ma is álló régi kórházépületek ebből az időből származnak, és a mai kórházi telephelyek jelentős részét ezekben az évtizedekben jelölték ki. Nekem különösen kedves, medikuséveim első Alma Matere, a Debreceni Egyetem, amelynek ma is álló, szépen rekonstruált campusa, illetve a ma már integrált egyetemi rendszer Tisza István előterjesztésében kapott alapítási jogot I. Ferenc Józseftől. Az 1918 október 31-én egy merénylet során meggyilkolt Tisza István nevét viselte egészen 1949-ig. A nevet ugyan nem vették vissza, de nekem máig ható élményem, hogy az egyetemi integrációval együtt az egyes részek közötti falakat lebontották, és Tisza István szobrát ünnepélyesen újraavatták a Klinikai Központ előtt.

Idősek Világnapja

Október 1. Idősek Világnapja. Az elmúlt évek demográfiai folyamatait vizsgálva nem csak az életkor szerény növekedését látjuk, hanem a születésszám csökkenése és a fiatalabbak elvándorlása miatt az idősek arányának növekedését is. Ez sok gondot okoz. Növekszik a nyugdíjasok száma és a velük járó kiadások. Ők az egészségügyi szolgáltatások legnagyobb fogyasztói, a kórházi ápolást, különösen a hosszabb idejű ápolást az idősebbek veszik igénybe. Erős társadalmi érdek fűződik hozzá, hogy minél jobb legyen az egészségi állapotuk, minél tovább maradjanak aktívak és önellátók. Különösen látványos, milyen sok idős orvos dolgozik különféle helyeken, és a pótlásuk nem oldható meg könnyen.

Azt láttam, hogy országos szinten kevésbé, de a helyi közösségek tömegesen emlékeztek meg róluk, köszönve és elismerve szerepüket a családokban és a közösségekben.

Legjobban az időskorral szaporodó betegségek, balesetek, mentális és neurológiai bajok felől szemlélve értjük meg, hogy mekkora szükség van egy társadalomban, jelesül a magyar társadalomban egy igazságos, hozzáférhető egészségügyi ellátásra, amelyik kiegészíthető ápolással és egyéb szociális támogatással. Az emberi élet elkezdése, korai szakasza és az utolsó évek egyaránt egészségügyi és társadalmi segítséget igényelnek. Ezt minden reform, korszerűsítés, átalakítás során szem előtt kell tartani. Ahhoz, hogy egy társadalomban, egy országban jól lehet élni az jól lemérhető, hogyan bánik a gyermekekkel és az öregekkel.

Remélem, nem kell hosszasan bizonygatnom, hogy itt még rengeteg teendőnk van…