Megérett a helyzet a központosításra

Hol vannak az egészségügyi ellátórendszer működőképességének határai és mi várható 2012-ben? – többek között ezekre a kérdésekre kért választ Feller Antaltól, a Hungaropharma vezérigazgatójától a Kórház szaklap.

– A határokat ma a finanszírozás és a kevésbé megfogható kockázati tényező szabja meg. A finanszírozási határok arról szólnak, hogy addig tudunk gyógyszert vásárolni, amíg arra van forrásunk a kiszállított áru ellenértékéből és a hitelállományból. Ha nincs befolyó összeg, elérkezünk a hitelállomány határáig, nem tudunk újabb készleteket vásárolni, ha nincsenek újabb részletek, nem tudunk értékesíteni.

– Mit lehet tenni?
– Az ember próbálja ezeket a határokat betartatni. Azoknak a kórházaknak, amelyeknek fizetési gondjaink vannak, csak egyidejű fizetéssel szállítunk. Ez nem jelenti azt, hogy csökken kintlévőségünk, de legalább nem nő. A helyzet pedig elvezethet oda, hogy minden kórházzal át kell gondolnunk kapcsolatunkat, és új típusú együttműködést kell kialakítanunk. Fontos kiemelnem: nem a partnerség és a türelem fogyott el, hiszen az adott, hanem a gazdasági kényszer ösztönöz változtatásra bennünket.Egyébként a többi nagykereskedő is hasonló számokból dolgozik, mint mi. Nyilvánvalóan mindenki más stratégiát folytat, tulajdonosi hátteréről és mozgásteréről függően, de az is jellemző, hogy általában ugyanazok a kórházak nem fizetnek a gyártóknak és a nagykereskedőknek. Az életmentő készítmények szállítása azonban nem állhat le, ezért megoldást keresünk ezek kiszállítására. Olyan rendszert dolgozunk ki, amely az esetlegesen felmerülő problémákat megnyugtatóan képes kezelni azoknál a készítményeknél, amelyek nélkül az akut vészhelyzet nem lenne elhárítható.

– Mi a véleménye, milyen lehetőségeket tartogat 2012?
– Érzem a lehetőségeket az átalakításban, megérett a helyzet a centralizációs folyamatra. A magyar kórházak helyzete nagymértékben eltér egymástól menedzsment, finanszírozás – infrastruktúra, ezen belül az épületek állapota, széttagoltsága – az orvosi technológia színvonala és személyzet tekintetében. Ahhoz, hogy azonos helyzetbe tudjuk hozni az ellátórendszer építőköveit, át kell tekinteni és egységesíteni kell a rendszert. Két probléma azonban bizonytalansággal tölt el. Egyrészt, az időfaktor. Az ilyen változtatások időegységét negyedévekben határozzuk meg, a jelenlegi helyzetet azonban nem lehet negyedéveken keresztül fenntartani. Alapvető kérdés, hogy mi történik majd az átmeneti időszakban. A másik problémát a kisebb, városi kórházak és azok finanszírozása jelenti. Nagy kérdés, hogy ezeknek milyen szakmai szerepet szán az irányító, mikor történik meg az integráció, és addig hogyan fognak együttműködni az állami irányítás alá vont kórházakkal.

– Miért működik egyáltalán még mindig az ellátórendszer?
– Mert kialakult egy munkamegosztás, amelyben mindenki teszi a dolgát. Mert mindenki megszokta, hogy elvégezze a feladatát. Mert sokaknak nincs más választása. Mert a beteg a gyógyszeréért és enyhülésért jön a patikába. Mert a beteg gyógyulni megy a kórházba. Mert az orvost köti az orvosi, a gyógyszerészt a gyógyszerészi eskü. Mert a nagykereskedő abban bízik, hogy a kórházak, ha késve is, de teljes összegében kifizetik a megrendelt gyógyszer ellenértékét… Bármelyikünk hosszan folytathatná a sort, számtalan érvet tudna mondani, hogy miért is működik a rendszer. Ugyanakkor, egyre inkább látható, hogy az egészségügyi rendszer a működőképesség határát erősen megközelítette – a problémák már nem külön-külön, hanem együttesen jelentkeznek. A rendszert még viszi – tehetetlenségénél fogva – a lendület és a felelősség.

A teljes interjú a Weborvos Pro-n