A rendeletben nincs olyan elem, amely élesen ellentétes lenne a korábbi szabályozással.
„Az orvostudomány folyamatos fejlődése, változása miatt sem a jogi, sem a szakmai kérdések nem záródtak le és nem is fognak soha nyugvópontra jutni" – írtuk évekkel ezelőtt, a szervátültetésre vonatkozó törvényi szabályozás ismertetésekor. Az emberi erőforrások minisztere 12/2012 (VIII.6.) számú rendeletével, augusztus 27-i hatállyal módosította az eddig érvényes, 1997. évi CLIV. Törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló, a szerv- és szövetátültetésre vonatkozó 18/1988. (XII.27) EüM miniszteri rendeletet, hozzáigazítva a szabályozást az azóta megváltozott feltételekhez, körülményekhez és uniós elvárásokhoz.
A rendelet módosítása ugyanis részben az európai irányelveknek való megfelelést szolgálja, részben a sejt-, szövet- és szervátültetésekkel kapcsolatos egyes tevékenységeket pontosítja és részletezi, bizonyos hatósági hatásköröket jelöl meg, valamint az országok közötti szervcsere lehetőségét és a betegek számára biztonságos végrehajtását alapozza meg. Többletfeladatot a betegek ellátásával kapcsolatban nem fogalmaz meg, a változások döntően adminisztratív jellegűek.
A rendeletben nincs olyan elem, amely élesen ellentétes lenne a korábbi szabályozással, azonban korábban, első sorban a szervek, szövetek, sejtek eltávolítására, konzerválására, szállítására, az egyes tennivalók végzésére vonatkozóan ennyire pontos előírás, szabályozás nem volt. A rendelet az Európa Parlament és Tanács vonatkozó irányelvei szerint kiegészült és módosult, a betegek nagyobb biztonságát, a tevékenység jobb áttekinthetőségét, ellenőrizhetőségét célozza.
A szervek elosztásával, a várólista szabályozásával, a donor és recipiens kiválasztásával kapcsolatos változtatásokat nem tartalmaz. Az agyhalál megállapítását, szervek eltávolítását és az átültetést végző munkacsoportok a jelenlegi, pontosított előírások hiányában is már az európai normáknak megfelelően végezték a tevékenységüket.
Az 1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről vonatkozó paragrafusait, amelyek a sejt-, szövet- és szervek átültetésére, az agyhalál megállapítására vonatkoznak, a miniszteri rendelet természetesen érintetlenül hagyta.