• nátha
    • Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

      Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

    • Tudományos bizonyítékok támasztják alá a húsleves gyógyerejét

      Tudományos bizonyítékok támasztják alá a húsleves gyógyerejét

    • Tízből csak három magyar fújja ki helyesen az orrát

      Tízből csak három magyar fújja ki helyesen az orrát

  • melanóma
    • Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

      Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

    • A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

      A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

    • Orvosi bravúr került a Guinness Rekordok Könyvébe

      Orvosi bravúr került a Guinness Rekordok Könyvébe

  • egynapos sebészet
    • Egynapos sebészet: új szakmai kollégiumi tagozata van a területnek

      Egynapos sebészet: új szakmai kollégiumi tagozata van a területnek

    • Megnyílt az egynapos sebészeti ellátás Csepelen

      Megnyílt az egynapos sebészeti ellátás Csepelen

    • Covid-kátyúból kilábaló egynapos sebészeti ellátások

      Covid-kátyúból kilábaló egynapos sebészeti ellátások

NŐNAPON AZ EGÉSZSÉGÜGYRŐL

Egészségpolitika 2024.03.09 Forrás: Weborvos Szerző:
NŐNAPON AZ EGÉSZSÉGÜGYRŐL

„Az ország egyik legnagyobb rendszerének a mozgatói, fenntartói, terheit cipelői többnyire az ünnepelt nők” – dr. Szepesi András jegyzete.

A magyar egészségügy nem is létezne nők nélkül. Remélem is, hogy ma a magyar egészségügy minden pontján beszélnek róluk, köszöntik őket, kimutatják a hálát, a köszönetet és a szeretetet.

A nemzetközi nőnapot a világban 1917-től, nálunk 1948-tól ünneplik. A kezdetek az egyenjogúság kiharcolásáról, az igazságos teherviselésről szóltak. Volt az egésznek valamilyen társadalmi szintű, a szociális mozgalmakhoz kapcsolódó mellékíze. Volt, hogy kormányok is rátelepedtek, és évi egy nap hozsannával, egy szál virággal a szőnyeg alá söpörték és egy évre letudták az egésze problémahalmazt.

Államiból helyi ünnep

A társadalmi-gazdasági rendszerváltozás után az ünnep fokozatosan elveszítette erős állami felhangjait és a helyi közösségek ünnepévé vált. Érdekes momentum, hogy egyre több helyen azt észlelem, hogy a családok is ünnepként tekintenek rá, és a munkahelyi közösségek, baráti társaságok remek alkalmat látnak abban, hogy néhány vidám órát együtt töltsenek, házi készítésű finomságokkal, jóízű beszélgetésekkel.

Nagy szükség van ilyen ünnepnapokra, hiszen ezek is segítenek a nem mindig simogató valóság elviselésében. Tegyük hozzá azért azt is, hogy még nálunk is van megoldatlan különbségtétel, például bérezési kérdésekben, munkafeltétlekben, túlmunkák kikényszerítésében.

Mert azért a Kánaán még ide sem érkezett el. A március 1-től esedékes béremelés kiváló alkalom, hogy szembesüljünk a még megoldatlan problémák hatalmas halmazával. Mert az érintettek köre 94 ezer fő, közöttük 84 ezer ápoló. Hozzáférhető statisztika híján, tapasztalati alapon mondhatom, biztos, hogy több mint 80%-uk nő. Hallom a ma esti hírfolyamokban, hogy az azonos munkakört betöltő férfiakkal összehasonlítva a bérelmaradásuk még mindig jelentős. Pedig ez egy látható, mérhető különbség, orvosolni is könnyebben lehet.

Nők az egészségügyben

Nehezebb mit kezdeni az előítéletekkel, a kulturális elmaradottság szürke zónáival, és a kriminalitásba hajló esetekkel, de nem akarom beárnyékolni a mondanivalómat. Az egészségügyben a szakszerűség, az elkötelezettség, az áldozatkészség nagyszerű példáit sorolhatnám.

Sebész voltam, pontosabban traumatológus, ezeken a területeken az orvosi beavatkozás és az ápolás határai markánsabbak. Világosabb, hogy a nagy sebészi teljesítmények gyors, szövődménymentes gyógyulásához nélkülözhetetlen a feladatokkal arányos ápolás. Ez is egy hatalmas komplexum. A testi szükségletek és a higiéné kompromisszum nélküli ellátásán túl hatalmas lelki támogatást nyújthatnak az ápolónők. Vezethetik a gyógyuló beteget az önellátás megtanulása irányában. Az orvosokkal együtt „tarthatják bennük a lelket”, amíg a gyógyulás folyamata során a testi - lelki visszaépülés, a rehabilitáció eléri a megfelelő szintet.

Még nagyon friss élményem: három nappal ezelőtt egy igényes diagnosztikai feladat miatt el kellett töltenem egy éjszakát egy állami kórházban. A COVID-járvány kezdete óta ilyen hosszú időre nem mozdultam ki otthonról. Ráadásul a panaszaim-tüneteim poszt-covid bajra is utaltak. Mit mondjak, rendkívül szokatlan helyzet volt.

Digitális érzékelőket szerelt fel rám egy hölgy, nem orvos, inkább szakasszisztens és ápoló egy személyben. De az első pillanattól kezdve a tágabb értelemben vett kolléga kedvességével foglalkozott velem. Nemcsak szakszerűen, de figyelmesen és vidáman tájékoztatott, tudatosan csökkentette az ismeretlentől való félelmemet. Átsegített a szokatlan „komfort” buktatóin, amit életkorom és testi adottságaim csak nehezítettek. Egy férfi ápoló kollégájával remekül együttműködve kilenc beteget láttak el, közülük ketten súlyosabbak voltak.

Egész éjszaka pörögtek, dolgoztak, figyeltek mindenre. Közben folyamatosan nézték a központi irodában a képernyőket, hiszen az egész procedúrának csak akkor van értelme, ha reggelre jó minőségű felvételek várják a feldolgozást végző informatikust, nem mellesleg zseniális szakembert, és a kiértékelést lezáró és a diagnózist felállító professzort, a szakterület egyik alapító, prominens személyiségét. Ezzel a leírással akaratlanul felvázoltam egy holisztikus munkát végző szakmai közösséget, amelyiknek meghatározó, integráns szereplője egy ápolónő.

És ma azt kívánom neki, hogy legyen sokáig vidám és egészséges, hogy sok-sok betegnek jusson a tudásából és emberségéből, mert mindenkinek erre van szüksége.

Ápolónak lenni

Amikor ápolót mondunk, akkor a különleges szakterületekre képzett és továbbképzett szakdolgozókat is érdemes számon tartani. Azt, hogy műtősnők és kisebb számban férfiak vannak, azt mindenki tudja. Szinte mindenki látott már fogorvosi asszisztenst, laborasszisztenst, hallott a képalkotó szakmák asszisztenseiről, akiket a digitális technikák kezelésére kiképezve operátornak is neveznek.

A COVID-járvány idején egy ország tanulhatta meg, hogy a legszűkebb keresztmetszetek egyike az intenzív terápiát és aneszeziológiát művelő orvos mellett, a lélegeztető gépet kezelni is tudó szakasszisztens, akiknek száma még súlyos, mondjuk ki rossz és veszélyes kompromisszumok mellett is keményen kijelöli a gépi lélegeztetés kapaitás határait. És sorolhatnám a gyógytornászt, a szülésznőt, a védőnőt, a pumpatechnikust, a szövettani asszisztenst és még számtalan egyéb szakembert, akiknek csak a felsorolásához jogszabályok tucatjait kellene elolvasnom.

Miért próbálom bemutatni ezt a sokféleséget? Manapság egyre többen vizsgálgatják, miért áll le időnként szakemberhiányra hivatkozva egy-egy kórházi osztály, részleg, szakrendelés. Mert a szakorvosok mellett is egy sokrétű, bonyolult humán erőforrás szervezet kell, hogy rendelkezésre álljon a folyamatos és megfelelő betegforgalom biztonságos ellátásához.

Reform

Zajlik nálunk egy egészségügyi reform, amelyik várhatóan egyre több betegellátó helyszínt ér el. Változások, összevonások, átszervezések következnek. Ez önmagában nem baj, mert akár jó, vagy jobb is lehet, mint a mai állapot.

De hol és hogyan tervezik meg ennek a humán erőforrás mozgatását? Hol és hogyan regisztrálják a szakterületi mélységben megjelenő szakemberhiányt, vagy pl. az idősödés következtében belátható időn belül jelentkező hiányt? Milyen lépéseket tud tenni egy felelős vezető a pályára vonzás, a célzott alap szakmai képzés és a minőségi továbbképzés érdekében. Van e ehhez tudása és erőforrása, leginkább pénze? Hiszen itt egyre többször szükség lesz lakhatási támogatásra vagy annak megszervezésére. Közlekedési támogatásra vagy az összevont intézmények között a szakemberek szervezett mozgatására.

Ezen felül csapatot is kellene építeni, hogy a semmilyen népegészségügyi felelősséget nem vállaló magánintézmények ne vihessék el a közösségi ellátások kulcsszereplőit, egy kevés anyagi előnyt kínálva. Látom, hogy az OKFŐ szervezetében van főigazgató-helyettes és munkatársi kör e feladatra. De van-e emberük, szervezetük a legfontosabb központokban? Hogyan akarják átszervezni a szakdolgozó toborzást a képzést és a továbbképzést az új centrumok környezetében?

Lám-lám!

Nőnapi köszöntéssel kezdtem és hamar eljutottam az egészségügy gondjaihoz, reformjához. Nincs ezen sok csodálni való, hiszen az ország egyik legnagyobb rendszerének mozgatói, fenntartói, terheit cipelői többnyire az ünnepelt nők. Akik többsége közben családokat tart össze, gyermekeket is nevel, gondoskodik a háztartásról és gyakran a család idősödő tagjairól is.

Megérdemlik a tiszteletünket.

Éltesse őket a családjuk és mindannyiunk szeretete!

Támogassuk őket, hogy mindezek mellett, nem ritkán előtte, el tudják látni hivatásukat!

Amikor egy regnáló kormány egészségügyi reformra szánja el magát, akkor ezzel egy új egészségügypolitikát kezd építeni. Mindannyiunk érdeke, hogy ebben a nők szerepe, fejlődésének támogatása, életkörülményeik javítása központi kérdés: prioritás legyen.

Isten éltesse a nőket, közöttük az egészségügyben dolgozó nőket!

(Nyitókép: Kinyíló mimóza, a Nemzetközi Nőnap jelképe, Fukuokában, Japánban. A mimóza napjainkban a nők jogaiért folytatott közös küzdelem szimbóluma.)

 A szerző korábbi cikkei itt olvashatók

Legolvasottabb cikkeink