Dr. Szepesi András „Ez most komoly? Mert viccnek egy kicsit erős!” jegyzetének folytatása.
A megboldogult Molnár Lajos szinte pontosan 12 évvel ezelőtt elkezdett, az orvosok és ellátó intézmények karcos, sértő kritikájával indított reformjavaslatai óta semmi sem váltott ki ekkora konsternációt a szakmai közvéleményben, mint az ÁSZ-elnök interjúja.
I.
A felzúdulás és az értetlenség oka az időzítés, a kormánytól függő menedzsmentek kizárólagos hibáztatása (gyakorlatilag megvádolása), a rendszerproblémák említés nélkül hagyása és a hivatkozott példák megalapozatlansága. Ez utóbbiak miatt sokan kérdezik, miért nem mond le, vagy menti fel azt a munkatársát, aki rosszul készítette fel, hiszen az derült ki, hogy a nyilatkozatban a hatályos jogszabályokat is figyelmen kívül hagyták.
Személyesen ismertem az Állami Számvevőszék alapítóját, Hagelmayer István professzort, az egészségügyi terület vizsgálatait megalapozó, ma a Költségvetési Tanács elnökeként dolgozó Kovács Árpád szakmai tevékenységét, kultúráját mindig nagyra tartottam. Ők határozottan értették és tudták, hogy egy ilyen nagy elosztó rendszer vizsgálata pontosan olyan bonyolult, mint maga a rendszer. Rengeteg orvos-szakmai, gazdasági, jogi interakcióval kell számolni, a számsorok mögött intézmények, csoportok, szakmai iskolák jó teljesítménye vagy vergődése húzódik meg. A közösség (az állam) által rendelkezésükre bocsátott forrásokat szakszerűen és igazságosan kell elosztaniuk a hatáskörükben jelentkező betegek között. Még a magányosan dolgozó háziorvos is elemi egysége az elosztó rendszernek: tudását, munkaidejét osztja el betegei között, és receptje, labor és képalkotó vizsgálatkérő beutalói, kórházi felvételi javaslata további erőforrások (pénz) elosztását jelenti.
II.
Ezt a rendszert egészében könnyű sommás ítéletekkel illetni, de a bizonyításhoz alapvetően számba kell venni a rendelkezésre bocsátott erőforrásokat, a mellérendelt jogi és szakmai szabályokat, de az ellátást igénylő betegek számszerű viszonyait és betegségük természetét is. (Csak a rend kedvéért: a magyar egészségügyi rendszer évente több mint 2 millió fekvőbeteget, 60-70 millió szakellátást igénylő járóbeteget, 50-60 millió háziorvosi esetet kezel, kb. 110 millió receptet állít ki.)
Aki egy ilyen bonyolultságú rendszerről ezek számbavétele nélkül bármit állít, az nem szakember. Lehet politikus, tájékozatlan magánember, lehet sértettje, akár kárvallottja az ellátórendszer problémáinak – és ide sorolom az orvosi tudás határait és a magatartás problémáit. Ez tőlük elfogadható. A legfőbb ellenőr szájából – aki helyzeténél fogva sem lehet politikus – több mint meglepő.
Érdemes elolvasni az Állami Számvevőszék bemutatkozó nyilatkozatát és alapító jogszabályát. Ezek a szakmaiságot hangsúlyozzák. És azt, hogy az Országgyűlés független ellenőrző szervezete. Felette áll minden más intézménynek, ezért tud megfelelő módon dolgozni. De ez szakmai és erkölcsi kötelességekkel is jár.
III.
A közvéleményt anno érdekesen borzolta Lantos Gabriella „orvosbárós” nyilatkozata. Az új kormány hivatalba lépése óta somolyogva várom, hogy hogyan fogja ezt korrigálni, hiszen az egészségügy irányításában szereplő négy legfontosabb személyre ráillik az orvosbáró jelző. Sőt: Kásler professzor és Bódis professzor akár orvosherceg is lehetne, hiszen tevékenységük mértéke, hatása messze több volt, mint egy „átlagos” orvosbáróé.
De a viccet félretéve, elvárható tőlük, hogy a valóban szükséges változtatásokat, korszerűsítéseket elvégzik az egészségügyünk rendszerén. Tudásuk, tapasztalatuk biztosan megvan. Pontosan tudják, hogy elképesztően sok baj van az egészségügy működési finanszírozásával, az amortizáció megoldatlanságával, a szakemberek elvándorlásával, egyes területeken már veszélyes orvoshiánnyal, a lassan javuló, de még messze nem elégséges bérezéssel (a gazdasági-műszaki terület bérezésének érthetetlen elhanyagolásával), a területi egészségügyi szervezés hiányosságaival, a hiányzó rendszeres, megbízható szakmai és gazdasági ellenőrzések rendszerével, az immár elavult jogszabályok tömegével. És még hosszan folytathatnám.
Ebben a munkában a kórházi menedzsmentek a szakmapolitikai vezetés legfontosabb „csapattisztjei”. Ha ez a polémia az ő lecserélésüket jelenti, akkor egy időre elfelejthetjük a kórházügyi reformot.
De ha nem ezt jelenti, akkor pedig mit?
Erre a kérdésre az elmúlt hat nap vitái nem adtak értékelhető választ…
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!