Az egyre mélyülő szükségállapot megoldását a kórházi konszolidációban látják.
„Habár a főváros lehetőségeivel más, kevésbé jól ellátott területekről is vonzza az orvosokat, ápolókat, a budapesti intézményekben is égető a szakemberhiány. Ennek következtében nemcsak az ellátás minősége, de már a biztonsága is sérül." – olvasható az egészségügyi államtitkárság egy írásos értékelésében. Ebből következően vidéken még súlyosabb a helyzet. Az elmúlt időszakban átlagosan napi három szakorvos hagyta, hagyja el az országot. A rezidensek letétbe helyezik felmondásukat, - már aki egyáltalán belépett a képzési rendszerbe.
A „nagytérségi ellátás" valójában nem más, mint annak elismerése, hogy az egészségügyi kormányzat nem képes a migrációs folyamatot megállítani. Ehelyett a még megmaradt kapacitásokat (értsd: az itthon maradottakat) próbálja még működő szervezeti egységekbe koncentrálni. Persze kérdés, hogy az a humán erőforrás, akivel a Semmelweis terv számol, ilyen fogyás mellett fél év múlva rendelkezésre áll-e? S ha az egy orvosra jutó beavatkozások száma így növekszik, hogyan csökkennek majd a várólisták? - tette fel a kérdést közleményében az A Szövetség az Egészségügyért – Magyar Kórházak- és Rendelőintézetek Szövetsége elnöksége.
Mint írják: A Széll Kálmán Terv által a gyógyszerkasszából kivonandó 120 milliárd forint nem tekinthető pozitív üzenetnek a Semmelweis Tervben még hívők számára: pedig az egészségügyi szakállamtitkárság - az évek óta várt, követelt bérrendezésen kívül - kifogyhatatlan az ötletekből, hogy – a rossz hangulat ellenére – itthon tartsa az orvosokat. A szakorvosjelöltek számára Markusovszky Lajos Ösztöndíjat hirdetett, amelyből a rezidensek mintegy 15%-a részesülhet, ha 10 évre „röghöz köti" magát. (A Than Károly Ösztöndíjat ezzel egy időben a szakgyógyszerész-jelöltek számára alapították.) A legújabb, egyelőre még elnevezetlen ösztöndíj az újabb szakvizsgára készülő szakorvosok, s munkaadójuk számára íródott ki: ősztől 6 milliárdra az orvosok, 6 milliárdra a munkaadók pályázhatnak.
Azonban úgy tűnik, hogy egyik sem vívta ki se a Magyar Orvosi Kamara, se a Magyar Rezidens Szövetség osztatlan lelkesedését.
A Szövetség az Egészségügyért az említett egyre bonyolódó és egyre inkább mélyülő szükségállapot megoldását az úgynevezett Bethlen István Program meghirdetésében látja. (Mint ismeretes a trianon-utáni Magyarország gazdaságának konszolidációját, működőképességének helyreállítását köszönhetjük neki…) Ugyanis meggyőződésünk, hogy a kórházi rendszer konszolidációja (a beszállítók felé fennálló lejárt tartozások kifizetése) ösztöndíjak helyett a bérek rendezése, az egész egészségügyi rendszer alapellátástól induló újjáépítése nélkül a magyar egészségügy trianonja rövidesen bekövetkezik.