PÉNZT VAGY ÉLETET!

Évek óta mást se hallunk a közösségi és az üzleti médiumokból, hogy milyen jó a magánegészségügy és milyen rossz az állami.

És valóban, akik kapcsolatba kerültek az állami intézményrendszerrel, akár betegként, akár hozzátartozóként, azok észlelhették a zavarokat, a hosszú várakozást a sürgősségi osztályokon, a várólisták gyötrelmeit, a fárad, hajszolt néha kiégett dolgozókat. A méltatlanul lepukkadt épületeket, a korszerűtlen ápolási környezetet, a hiányzó vagy elavult eszközöket. Persze nem minden ilyen, és nem mindenütt, de ugye az „nem hír”, ha valahol az állami rendszerben akár csak részlegesen is, de jól mennek a dolgok.

Régi tapasztalat, hogy nem jó szembe menni a közhangulattal, még ha az manipulálható is. Már társadalmi-gazdasági rendszert is azért váltottunk, mert a (szocialista) állami az rossz volt, a (kapitalista) magán az jó. Lehet ebben valami igazság, hiszen a Föld lakóinak elsöprő többsége olyan államokban és társadalmakban él, ahol ma ez a paradigma, azaz a kapitalista termelési mód uralkodik.

Kapitalista gazdaság – emberi nyomorúság

Az ipari forradalom a XIX. század elejétől egyre hatalmasabb változást idézett elő az érintett társadalmakban. Százezrek vándoroltak a viszonylag biztonságos és talán egészségesebb falusi környezetből a jó kereset reményében az ipari és bányavárosokba. Az emberi nyomor ezerféle fajtája sújtott le rájuk. Rettenetes lakhatás, elszegényedés, betegségek, balesetek. Kiderült, hogy a diadalmaskodó kapitalizmusnak súlyos „árnyoldalai” vannak, és a rablómesék felkiáltása: pénzt vagy életet! hatalmas embertömegek számára rettenetes valósággá vált.

Védelem a kapitalizmus hibái ellen

Még ma is meglepő, hogy a modern kapitalista államokat fejlesztő politikusok, államférfiak a kapitalizmus „mellékhatásait” elég hamar észrevették és kezelték. Elsősorban az egyén kiszolgáltatottságát igyekeztek csökkenteni, különös tekintettel az emberi életciklusokra. A gyermekkor, a felnőttkor, az idősödés és az öregkor más problémahalmazokat mutat, ezekre alapos és célzott választ kell adni. Öt alapvető célpontot jelöltek ki, nem egyszerre, és nem azonos időpontban, mutatván, hogy az ún. szociális rendszerek is fejlődnek, finomodnak.

1. Az általános és kötelező betegbiztosítás minden életkorban a betegségek ellen igyekszik védelmet nyújtani, a diagnosztikus, gyógyító és megelőző szolgáltatások nyújtásával.

2. Foglalkozási egészségbiztosítás – eleinte balesetbiztosítás: a munkaképes korú emberek védelme a balesetek okozta károk akut ellátására és a foglalkozási rehabilitációra. De ebbe később beletartozott a munkahelyek veszélyességének kiküszöbölése és a foglalkozási betegségek célzott megelőzése

3. Nyugdíjbiztosítás: jövedelemnek megfelelő támogatás, amikor az idősödő ember már nem képes teljes értékű munkát végezni, de emberi méltóságát megőrizve elkerülheti a mélyszegénység méltatlan helyzeteit.

4. Munkanélküliség elleni biztosítás: a nagy gazdasági válságok idején alakult ki, hogy a foglalkoztatásból átmenetileg kiesők se kerüljenek elviselhetetlen helyzetbe, és képességeiket megőrizve várhassák be a jobb idők eljövetelét

5. Ápolási biztosítás: ez a társadalombiztosítás „legfiatalabb” ágazata, már arra reagál, hogy a fejlett és jó állapotú társadalmakban egyre többen érik meg azt a magas életkort, ahol az önellátó képesség csökken, és fokozatosan egyre nagyobb mértékben ápolás válik szükségessé, ha lehet, a saját otthoni, családi környezetében, vagy mint végső menedék, intézményi keretek között.

Figyelem, fontos megjegyzés következik: Ennek az öt rendszernek a forrásgyűjtését, elosztását, ellenőrzését és az idő változásaihoz illeszkedő (pl. infláció) korrigálását egyáltalán nem az akkor már virágkorukat élő profitorientált kapitalista szervezetekre, például bankokra vagy kockázati biztosító társaságokra bízták.

Két alapvető megoldás

Az első megoldás: Európa közepén, ahol a német nyelvterületen és Franciaországban a céhes gazdasági hagyományokban már megjelent a tagok támogatásának a technikája, törvényekre épülő közjogi rendszert hoztak létre, amelynek üzemeltetését a járulékfizetők (tehát a munkavállalók és a munkaadók) küldötteire bízták, és a társadalombiztosítás egyes ágát működtető szervezetek ellenőrzését a belőlük alakított önkormányzatokra.

A második megoldás: Nagy-Britanniában és a hozzájuk sokban kötődő skandináv országokban ezt a feladatot az állam vállalta, de általában nem a négyévente változó kormányok, hanem a parlamentek által létrehozott intézmények végezték, amelyek az ellátás megszervezésében is jelentős szerepet játszanak.

Van egy harmadik megoldás is: az Egyesült Államokban döntően magánszervezetek végezték a betegbiztosítást, nyugdíjbiztosítást. A korlátok eléggé hamar kiderültek, ez a rendszer nem tud mit kezdeni az öregedőkkel, a munkanélküliekkel, a szegényekkel, és ezek ellátására adóból finanszírozott intézményeket kell létrehozni. Ide sorolható még Hollandia és talán Svájc is, de ezek az országok sokkal kisebb méreteik és jelentős gazdagságuk alapján hatásosan tudják kezelni az ellentmondásokat.

Az egészségbiztosítás sajátosságai

A társadalombiztosítás öt ága közül fel kell figyelni az egészségbiztosítás sajátosságaira:

● Az egyén a betegségek ellen a legvédtelenebb. Ilyenkor cselekvésében korlátozott, munkaereje nem hoz jövedelmet és rengeteg kiadással jár.

● Egy olyan rendszer látja el, amelyik rendkívül dinamikusan és folyamatosan fejlődik és egyre drágább.

● A beteg és az ellátók között a legsúlyosabb információs aszimmetria feszül, amelyik a beteget az ellátók döntéseinek kiszolgáltatja. A gyógyítók szakmai és gazdasági ellenőrzése a mai világunk egyik legkényesebb kérdése.

● A teljes gyógyulás szerencsés esetei mellett, főleg az idősebbek gyógykezelése sokáig, nem ritkán az életük végéig tart.

Magyar jellegzetességek

Igen korán, 1891-ben indultunk, és a történelmi Magyarország méretei, gazdasága erős társadalombiztosítás kialakítását támogatták. Trianon után az ország gazdasága, annak szerkezete olyan mértékben károsodott, a bányászat, a kohászat, az erdőgazdaság súlypontja más országokba került, hogy ez megakadályozta az erős ágazati biztosítók teljes körének kiépülését. 1945 után, az erőszakos politikai paradigmaváltás, a biztosítók és a szolgáltatók államosítása egy szovjet típusú egészségügyi rendszert eredményezett.

Rendszerváltás és egészségügyi finanszírozás

1989-90-ben újabb társadalmi gazdasági paradigmaváltás következett, és ennek kellett az új egészségügyi rendszert megfeleltetni. Valljuk be, rohamtempóban, sok hibával történt. Szerencsére, az új politikai erők a modernizálásra váró közfinanszírozott rendszer mellett maradtak, és egy sajátos, területi elvű, „egy társadalombiztosítós” rendszert alakítottak ki. Ez leginkább a német „Allgemeine Ortkrankenkasse” intézményére hasonlít anélkül, hogy annak szolgáltatásait valamelyik (magán, vagy nonprofit) kiegészítő biztosítási rendszerrel megpróbálták volna gazdagítani.

Most érkezünk el napjaink egyik legsúlyosabb problémájához: nem alakult ki az egészségügyi öngondoskodást támogató pénztári rendszer, amelyik képes lenne együttműködni a társadalombiztosítással – a mi esetünkben – a NEAK-kal.

A magán egészségügy felvirágzása és korlátai

Ezzel szemben jogi értelemben az első pillanatoktól lehetséges magánegészségügyi szolgáltatást nyújtani a kis egzisztenciavállalkozásoktól a nagy, jelentős tőkebefektetést eszközölni képes gazdasági szervezetekig.

Három kivétellel (művese, képalkotó, labor és korábban IVF) a magánegészségügyi szolgáltatást teljes egészében az igénybe vevő fizeti. Gyakorlatilag közvetlenül, mert a magán kiegészítő források gyűjtése még igen kezdetleges.

Az elmúlt másfél évtizedben, miközben az állami szolgáltatók állandó pénzszűkében szenvedtek, a magánszolgáltatók hatalmas fejlődést produkáltak. Sokáig úgy látszott, két párhuzamos rendszer alakul ki, annak furcsaságaival és igazságtalanságaival.

Erre ráerősített az orvosi béremeléshez kapcsolódó szolgálati törvény számos tilalma. Orvos és szakdolgozó elvándorlás, hatalmas médiatámogatás egy darabig úgy tűnt, a magánegészségügyben minden rendben van. A nagy tőkebefektetéses magánszolgáltatók nagyot terjeszkedtek, egyes szakterületeken valóban jelentős számú beteget láttak el.

És akkor történt valami: a betegszám növekedés lelassult. Az addig szinte korlátlan fizetőképesség csökkent. Úgy tűnik, a „zsebből fizetett” egészségügyi piac elérte a láthatatlan korlátait.

Váratlan, de logikus fordulat

A magán betegellátók képviselői egyre inkább amellett érvelnek, hogy a közösségi forrásokból kezdjenek el náluk is szolgáltatásokat vásárolni, például a TAJ-kártya kapjon egyfajta bankkártya szerepet.

Ennek a feltételei olyan bonyolultak, hogy egy következő jegyzetbe próbálom majd kifejteni a lényeget. Addig kérem, gondolkodjanak el a következőkön:

● Az állami intézmények évente 120-140 milliárd forint lejárt szállítói tartozást halmoznak fel, amelyet a tulajdonos évente próbál, legalábbis részlegesen konszolidálni. Ez az összeg biztosan hiányzik az E-Alapból.

● Egyes szakértők megpróbálták kiszámolni, hogy ha az állami ellátások térítését (HBCS, pontrendszer) a mai magánszolgáltatói árszínvonalra szeretnénk emelni, akkor évente további kb. 1000 milliárd forinttal kellene emelni a NEAK által elosztott keretet.

● Ez a „szektorsemleges” finanszírozás további igazságossági, hozzáférhetőségi problémát vet fel, mert a magánszolgáltatók hozzáférhetősége (elsősorban a fővárosban és a nagyvárosokban működnek) a lakosság hatalmas tömegei számára elégtelen.

Konklúzió

Ha ezekbe mind-mind belegondolunk, talán érthetővé válik, miért titkosították a BCG (Boston Consulting Group) javaslatait. Olyan változásokat kellene kikínlódni a magyar egészségügyben, amelyekhez sok pénz, hatalmas szervezőkapacitás, komoly lakossági edukáció szükséges. Enélkül viszont a jelenleg bajban lévő magánszolgáltatók hiába reménykednek Takács Péter államtitkár segítségében (egyik képviselőjük a minap említette ebben az összefüggésben a nevét), nem látszik erre könnyen felszabadítható forrás. Nem látunk a jövőbe, de fontosnak tűnik az a korábbi, sokszor hangoztatott megjegyzés, hogy magánegészségügyi szolgáltatások tartós sikereinek az a feltétele, hogy a közösségi ellátás jól működjön. És akkor a két szektor értelmes együttműködése is megvalósulhat.

Címlapkép: A ChatGPT 4.0 által létrehozott fotó az állami és magánegészségügy együttműködéséről