• nátha
    • Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

      Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

    • Tudományos bizonyítékok támasztják alá a húsleves gyógyerejét

      Tudományos bizonyítékok támasztják alá a húsleves gyógyerejét

    • Tízből csak három magyar fújja ki helyesen az orrát

      Tízből csak három magyar fújja ki helyesen az orrát

  • melanóma
    • Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

      Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

    • A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

      A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

    • Orvosi bravúr került a Guinness Rekordok Könyvébe

      Orvosi bravúr került a Guinness Rekordok Könyvébe

  • egynapos sebészet
    • Egynapos sebészet: új szakmai kollégiumi tagozata van a területnek

      Egynapos sebészet: új szakmai kollégiumi tagozata van a területnek

    • Megnyílt az egynapos sebészeti ellátás Csepelen

      Megnyílt az egynapos sebészeti ellátás Csepelen

    • Covid-kátyúból kilábaló egynapos sebészeti ellátások

      Covid-kátyúból kilábaló egynapos sebészeti ellátások

MAGYAROK ÜNNEPE

Egészségpolitika 2024.03.16 Forrás: Weborvos Szerző:
MAGYAROK ÜNNEPE

„Egyszerűbb lenne megállapodni, hogy az egészségügy állapotának javítása a nemzet ügye” – dr. Szepesi András jegyzete.

Március idusán egy kicsi nép ünnepel. Történelmének egy nagy pillanatát, egy önzetlen, tiszta forradalom emlékét, amelyik máig tartó erőt, lendületet és tartást ad egy nemzetnek. Identitást, közösséget, azaz fennmaradást. Pedig a nyolcmilliárdos embertengerben 15 millió magyar az tényleg csak egy csepp. Még ebből is jó ötmillió az ország határain kívül őrzi nyelvét, kultúráját, emlékeit, és még mindig átadja az utódainak. Mindig meghatódom, ha egy többedik generációs ember szólal meg magyarul, akár az USA-ban, akár a Szentföldön, ahol annyira erős az asszimilációs nyomás, hogy már az első generációnak se könnyű megkapaszkodni.

Március idusa

Ez az ünnepünk is annyira egyedülálló. A világtörténelem Róma hatalmas választóvonalát, Julius Caesar megölését társítja március idusához, amelyik a köztársasági Róma végét, a császárkor kezdetét jelzi. Majd jött a „sötét középkor” a népvándorlás zűrzavara, utána vagy 1500 éven át a feudalizmus, az abszolút uralkodók világa.

És akkor láss csodát, kb. 150-200 évvel ezelőtt, a viharos gazdasági társadalmi változásokat hozó ipari forradalom, az erősödő és felemelkedő polgári réteg a feudalizmus leváltására visszanyúlt a görög-római hagyományokhoz, és a választásokra alapozott tömegdemokrácia és parlamentarizmus lett az uralkodó rendszer a fejlett országokban. Ezzel harmonizált térben és időben a mi 1848-49-es forradalmunk, és hiába diadalmaskodott átmenetileg az orosz cár segítségével a feudális osztrák rendszer, a szellemet már nem lehetett visszakergetni a palackba.

Ha ünnepeljük a forradalom évfordulóját, „a mi kis külön buborékunkban”, amit egészségügynek nevezünk és nem is olyan kicsi, több saját ünnepelni való is akad. A szabadságharc ápolási szükségleteinek megszervezése emelte ki Kossuth Zsuzsa tevékenységét, akit ezért máig tisztelünk. Balassa János, későbbi sebészprofesszor a sérültek és betegek ellátását szervezte és végezte, immár használva az általa bevezetett éter narkózist. A szabadságharc bukását követő években jött haza Bécsből Semmelweis, hogy a környezetében terjessze, de meg is valósítsa a gyermekágyi láz megelőzésének történelmi csodáját.

Persze, a forradalom eszméi, a romantikus közvetítők, költők és Jókai aranyfüsttel borították be a múltat. Így azután az emlékezéseknek bőven van muníciója. Ezekre pedig biztonsággal fel lehet építeni a mai történeteket.

Mai ünnepünk

85 nappal az Európai Unió képviselőválasztása és a hazai önkormányzati választások előtt teljes sebességre kapcsolt a politikai gépezet.

A mai magyarok két hatalmas látható „halmazban” ünnepeltek. Kihasználva a gyönyörű, igazi tavaszi időjárást, rengetegen vettek részt a politikai eseményeken. Kínálat bőven volt, a politika iránt érdeklődők és függők számára a részletek a mai és a következő napok hír- és elemző műsoraiban bőséggel élvezhetők.

De legalább ekkora meglepetés ért, amikor déltájban kimozdultam otthonról: Szentendre megtelt. Nem viccelek, egyszerűen nem tudtam megállni a történelmi városrész környékén, annyi autó parkolt, és teltek meg az utcák-terek vidáman csivitelő gyermekekkel és felnőttekkel. A Skanzen is kinyitott, számos új attrakcióval, azt meg se próbáltam közelíteni, akkora forgalmi dugó volt az úton. Ez a sok ember a politikától távol maradva ünnepelt.

Egészségügyi rendszerünk tette a dolgát. Az állami.

Szerencsére errefelé sem nagyobb baleset, sem tűzeset nem volt, de azért 1-1 szirénázó mentőautó jelezte, a súlyosabb betegek, sérültek ellátása sem szünetelt. Egy dologban biztosak lehettünk, a kórházak, a sürgősségi ügyeletek folyamatosan működtek, hogy a nemzet, a polgárok biztonságban ünnepeljenek. És szögezzük le, ezt a sokat kritizált állami, vagy közösségi egészségügy és az Országos Mentőszolgálat nyújtja.

Miközben hetek óta többrétű vita zajlik az egészségügy körül. Kapjon-e a magánegészségügy közösségi forrásokat? Nyújthat-e a közösségi egészségügy fizetős szolgáltatásokat?

Kettészakad-e a magyar egészségügy?

Ezt a drámai kérdést vizsgálgatják jószándékú szakemberek, harcos lobbisták, és sok-sok újságíró. Szerintem már majdnem mindent megírtak, elmondtak. De valamilyen érdek, vagy „műhelyvakság” miatt nem tudják, nem akarják kimondani: már kettészakadt.

Egy szempontból bizonyosan. A magyar magánegészségügy „nagyágyúi és zászlóshajói” profitorientált, azaz for-profit nagyvállalatok. A többiek, az állami egészségügy lényegében non-profit közintézmények. Ennek a két csoportnak a működési alapelvei gyökeresen eltérnek. De eltérőek a működési filozófia, a kapcsolódó vagy hiányzó marketing kommunikáció, és az érdekeltség rendszerei. Az egyik rendszerben a közszolgálati, a másik rendszerben a munka törvénykönyve az irányadó.

Ezzel szembe kellene nézni a két rendszer együttműködését kereső szakembereknek, politikusoknak is.

Nem könnyű mutatvány. Ha a magánegészségügyben jelent volna meg az év végén a 130-140 milliárd forint lejárt szállítói tartozásállomány, akkor már nem léteznének. Lehet, hogy még folynának csődeljárások, de nem szolgáltatnának. Mert ez a profiorientált szervezet lényege. Nem tűri a veszteséget. Sőt, ha ez kialakul, akkor csődeljárás következik. Ekkor már nem tud szolgáltatni.

És az állami rendszer? Döcögve, küszködve, kritikák kereszttüzében, de működnek. Átrendezik a belső viszonyaikat, prioritást adnak az életmentésnek, a veszélyesség határáig, néha még azon is túl működnek, korlátozzák a kiadásaikat, visszafogják a programozható ellátásokat. Valahogy elviselik a vezetők leváltását és a helyzetük megoldatlanságát. A jelentős orvos béremelés, és az idén folytatódott szakdolgozói béremelés, aminek hatásait kíváncsisággal vegyes aggodalommal várjuk, egyelőre mozgásban tartják a rendszert.

Ettől a rendszertől nem elvenni kellene működési forrásokat, hanem adni neki.

Szektorok és semlegesség

Ha a magánvilág szekorsemlegességet követel, akkor az „állami szektor” feltőkésítésével, és sokszorosára emelt működési költségével kellene kezdeni. Hogy ne csak egy szlogen, egy felemás javaslat legyen a szektorsemlegesség.

Várom, hogy a magánellátások apologétái mikor jutnak el eddig a gondolatig. Mert enélkül minden javaslatuk a rombolás veszélyét hordozza. Például az orvosok és szakdolgozók képzése egyáltalán nem megy a magán rendszerekben. Nem az a dolguk.

A közösségi ellátó rendszer romlása, szűkítése, összezavarása tovább fogja csökkenteni a képzett szakemberek számát. Nemcsak azért, mert „elviszik” őket. Mert nem lesz elegendő utánpótlás. És akkor az az argumentum is átértelmezésre vár, hogy „nincs két egészségügyre való szakemberünk”. Ha tovább romlik a közösségi rendszer állapota, valamint ahogy a nyugdíjba menők kifutnak a rendszerből és a migráció is folytatódik, hamar eljuthatunk oda, hogy egy rendszerre se lesz elég. És ilyenkor válik láthatóvá, hogy a négyéves ciklusokban gondolkodó magyar politika, a mai veszekedős állapotában nem alkalmas az egészségügy távlatos igazgatására.

Merre van az előre?

Ezekről a kérdésekről az elmúlt években sokszor, sokat írtam.

Egyre világosabb, hogy ezen a szinten kellene kezdeni a paradigmaváltást. Mert ahogy 120 éve felismerte az akkori elit, a lakosság romló egészségi állapotát, sérüléseit, rokkantságát, öregedését társadalmi méretekben kell kezelni. Mert ha nem teszik, akkor mindegy melyik politikai erő jut hatalomra, a bajok garantáltan el fogják sodorni. Egyszerűbb lenne megállapodni, hogy például az egészségügy állapotának javítása a nemzet ügye. Felette áll a pártpolitika rövid távú érdekeinek.

Ha ezeket tisztázták, akkor azt a kényes kérdést is meg lehetne vizsgálni, hogyan tud együttműködni a közösségi- és a magánegészségügy. Komoly játékszabályok és ellenőrzés mellett akár a közösségi finanszírozás a magánszolgáltatással. De egyet tudni kell, a régi demokráciák száz éve tudják: a közösségi vásárlás és a magánszolgáltatás találkozási pontja súlyosan korrupcióveszélyes hely. Márpedig a korrupció, annak erkölcsi nyomása a legnagyobb veszély a politikai pártok számára. Lehet, hogy ez ma még nem „halálos”, de az idő halad. Ha komolyan meg akarjuk oldani ezt a problémát, akkor ez a pont az origó.

Hajnalodik.

Az utcák és a médiumok elcsendesültek. A szóvirágok elhervadtak, a tűzijáték petárdák elszikráztak, és a fénylő pontokból Petőfit és címert varázsoló drónok is töltőn vannak már. Még két pihenőnap, és az ország szekere döcög tovább.

Szurkoljunk, hogy jó legyen az irány!

Kapcsolódó hírek

Legolvasottabb cikkeink