A bérköltségen tudnak leginkább spórolni a háziorvosok a szakmai szervezet kimutatása szerint.
Átlagosan 845 ezer forintot kap egy-egy területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi praxis az OEP legfrissebb, augusztusi adatai alapján. A nyár utolsó hónapjában a legmagasabb összegű finanszírozás: 1.571.600, míg a legkisebb: 191.000 forint volt.
A Weborvos megkérte a vállalkozó háziorvosokat tömörítő Kasszaorvosi Szervezetet, hogy mutassa be, milyen kiadások terhelik a háziorvosokat egy-egy hónapban, s ezzel együtt mekkora egy praxis forrásigénye.
Dr. Borsi Éva elnök tájékoztatása szerint az úgynevezett fix díjak, vagyis a praxisjog, illetve a praxis fenntartási költségei 528 ezer forintra rúgnak, míg a bérköltségek ideális esetben 919 ezer forintot tennének ki, vagyis összességében közel másfél millió forintos finanszírozás lenne ideális és elfogadható a praxisok számára. Az általa készített kimutatásból is látszik, hogy leginkább a bérköltségen tudnak és kell spórolniuk a vállalkozó háziorvosoknak, akik jelenleg a kor szerint korrigált fejkvóta szerinti teljesítményarányos díjazásban részesülnek, ennek pont forint értéke 2003 óta(!) változatlan.
Alább a részletezett bérköltségek, amelyek kizárólag a jogszabályban, szerződésben meghatározott tevékenységek teljesítésére vonatkoznak a közalkalmazotti illetménytáblát alapul véve.
1 orvos 8 óra 350 000 + 27% járulék = 444.500 Ft
1 nővér 8 óra 180 000 + 27% járulék = 228.600 Ft
1 asszisztens 4 óra 90 000 + 27% járulék = 114.300 Ft
1 takarító 4 óra 38 000 + 27% járulék = 48.260 Ft
Összesen: bér + járulékai = 835.660 Ft
+ 10% szabadság miatti helyettes = 83.566 Ft
A bérköltségek összesen: 919 000 forintot tesznek ki.
A fix költségek:
1. A praxisjog költségei
Megszerzés költségei: átlagos érték: 10 millió forint (ami nagyjából egy háziorvosi praxis egyéves OEP-bevételének felel meg), 15 éves futamidőre. Mivel személyre szóló vagyoni értékű jog, ezért a vállalkozásban nem elismerhető költség. Átalánydíja: 50.000 Ft/hó
2. A praxis fenntartási költségei:
- Ingatlantámogatás a saját tulajdonú rendelőkre, átlagos rendelő érték: 15 millió Ft. Átalánydíja: 50-80.000 Ft/hó.
- Eszközpótlási támogatás: a minimumfeltételek szerinti felszereltség folyamatos megújítására. Az eszközállomány értéke: 2 millió Ft/rendelő. Átalánydíja: 50.000 Ft/hó.
- A praxis üzemeltetés költségei: közüzemi díjak (fűtés, víz- és csatornadíj, áramdíj, hulladék, veszélyeshulladék-szállítás), egyéb szolgáltatások: biztosítás (felelősség + ingatlan + eszköz) vagyonvédelem, munka- és tűzvédelem, kockázatbecslés, rovarirtás, érintésvédelem, stb. Átalánydíja: 90.000 Ft/hó.
– Gépjármű költség: amortizáció, üzemanyag, javítás, biztosítás. Átalánydíja: 100.000 Ft/hó.
– Fogyó eszközök, anyagok: Egészségügyi anyagok, eszközök: gyógyszer, kötszer, vegyszer, reagensek, EKG papír, gél, steril anyagok, gumikesztyű; tisztító- és takarítószerek; irodaszerek: papíráruk, nyomtatási kellékek, írószerek, stb.; egyéb fogyó anyagok, eszközök. Átalánydíja: 60.000 Ft/hó.
– Munkaruha juttatás: a közalkalmazotti norma szerint 100.000 Ft/év, átalánydíja: 8.000 Ft/hó.
Kötelező továbbképzés: az orvos és a nővér(ek) számára, szakkönyvek, folyóiratok vásárlása, konferenciákon, kongresszusokon való részvétel. Átalánydíja: 10.000 Ft/hó.
- Cégköltségek: könyvelési díj, illetékek, adók, postaköltség, átalánydíja: 50.000 Ft/hó.
- Telekommunikáció: internet, vezetékes és mobiltelefonok, háziorvosi és egyéb szoftverek. Átalánydíja: 60.000 Ft/ hó.
A fix díjak összeget 528.000 forint.
Minőségi elemek elismerésére kizárólag kiegészítő finanszírozásból, a kötelező alaptevékenységeken túl végzett tevékenység alapján jogosultak a praxisok.
***
Mint a lapunk már beszámolt róla, a háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátásra 81,1 milliárd forintot irányoztak elő 2011-re: a féléves teljesítési adatok szerint némi megtakarítás jelentkezett ezen a soron, ugyanis áprilistól él az új háziorvosi indikátorrendszer: negyedéves utalást vezettek be, így szeptemberben jutnak először bónuszpénzhez a praxisok, amelyek között összességében 250 millió forintot osztanak szét. Július helyett várhatóan októberben lép életbe az új eszköz- és ingatlantámogatási rendszer, az erre biztosított forrás is javítja a féléves egyenleget. Ezen két forrásnak köszönhetően némi plusz finanszírozáshoz juthatnak ősszel a praxisok.