SEMMELWEIS NÉPE

Tágabb értelemben az egész magyar nemzetet ide sorolhatom. Hiszen még mindig ő a legismertebb magyar a nagyvilágban. Minden orvosi tankönyv megemlíti, de a friss COVID-ról szóló tudományos közlemények is idézhetnék.

De kultusza csak a magyar egészségügyben van.

Igazából én a magyar egészségügy dolgozóit tartom Semmelweis népének. Mert ma, 150-170 évvel később is, olyan sokban hasonlít a sorsunk, hogy az már meglepő.

Múlt és jelen

A COVID-járvány alatt ez az érzés, ez a vélekedés rendkívüli módon felerősödött bennem. Az ismeretlen kórokozó, a hiányzó gyógyszerek, a súlyos, halálos esetek közötti rettenetes hasonlóság volt az egykori gyermekágyi lázzal. Az anya és a magzat életéért küzdő Semmelweis és segítői a környezetük egy részének hasonló értetlenségével küzdöttek, mint kései utódaik.

Ha a COVID-járvány elején sápadt és nehezen megszólaló orvost, ha könnyeivel küszködő orvosnőt és nővért, ha a tehetetlenség okát hangosan kérdező, számonkérő intenzív terápiás szakasszisztenst láttam, mindig a küzdő, harcoló és gyakran a saját lelkiismeretével birkózó és a sorsot kárhoztató Semmelweis Ignác jutott az eszembe.

Mert lehet, hogy nem mindenki ilyen, ez már egy másik kor, de a legjobbak ma is ilyenek. És szerintem még mindig ők vannak többen. Csak nem szólnak, nem tüntetnek, nem mennek külföldre, sőt a „magánba” se, mert itt van dolguk. És ha valakikért van erkölcsi felelősségünk, és ebben osztoznak velünk az ágazat, és az ország irányítói, akkor az a gyógyítókért való hatalmas felelősség.

Megértés

Néha érteni vélem a külvilág jó szándékú elkeseredett szereplőit, betegeket, hozzátartozókat, akik nem az elvárt figyelmes, simogató, barátságos ellátást kapták, várniuk kellett, kevés jó szó jutott nekik. Ennek is oka van, de a szenvedő betegtől nem várható el, hogy megértse a gyógyítók elfáradását, személyes gondjait.

Értem, de nem kedvelem az ágazat küszködésétől politikai hasznot remélőket, de az üzleti hasznot keresők figurákat sem. De gyorsan ideírom: a magánegészségügynek is vannak szép számmal tisztességes szereplői, akik nem a közösségi egészségügy összeomlásától várják a „nagy jót”, az üzleti sikert. Tudják, és a bátrabbak ki is mondják: jó közösségi egészségügy nélkül nincs szociális béke, és olyan országban, ahol a szegény emberek jelentős része rosszul ellátott vagy ellátatlan, ott magánegészségügyet se lehet jó szívvel és tiszta lélekkel csinálni.

Korszakhatár

Korszakhatáron vagyunk. Újrainduló kormányzat, az egészségügy számára átrendeződő irányító és hatalmi központok, új vezetők szép számmal. Szervezeti átalakulások, változó finanszírozás következhet, csupa olyan dolog, amelyik hozhat jót, felemelkedést, de ezért keményen meg kell küzdeni.

Pintér Sándor miniszter és Takács Péter államtitkár előtt hatalmas lehetőség nyílik, az egészségügyi ágazat megmentésére, felemelésére. Most azért nem terhelem még rájuk a felelősség szót, bár azt is lehetne itt alkalmazni, mert lássuk, mit fognak cselekedni. A felelősség az akkor jelentkezik, ha valami nem jól sikerül.

A kezdet biztató, Takács Péter államtitkár néhány hét alatt többször szólalt meg a szakmai és laikus nyilvánosság előtt, mint elődje akár egy év alatt. Több részletet, változtatni való célt említett eddig, mint az elmúlt évtized bármelyik új egészségügyi vezetője.

Változások

A héten, az IME-MEMT szakkonferenciáján már a kórházak lehetséges funkcióváltoztatásáról, a kisvárosi járási kórházak, szakrendelők járási egészségközponttá fejlesztéséről volt szó, amelyik akár egy területi ellátásszervezési és igazgatási modell is lehet. Láttam már hasonlót a pályám elején, és akkor működött.

Ha ez a szerveződés az OKFŐ-ben létrehozandó praxiskezelő központ erőteljes és szakszerű támogatására számíthat, az jelentős változás lehet a gyógyító egészségügy mai, részben hiányos részben töredezett szervezése és igazgatása számára. Persze, ezeket csak akkor tudjuk tovább értékelni, ha legalább a jogszabály tervezete megjelenik, és látni lehet az összefüggéseket a többi szakmai és szervezési területtel, valamint a célszerű és szükséges finanszírozási változásokkal. Ehhez kapcsolódik az alapellátási ügyelet és az Országos Mentőszolgálat összekapcsolásának lehetősége, aminek pilot programjáról éppen a napokban készült el az értékelés.

A kórházi finanszírozás régen esedékes korszerűsítése, a kódkarbantartás, egyes megoldatlan összefüggések tisztázása a bérek és a dologi költségek területén komoly javulást hozhat az intézmények működésében. Ha ehhez még a további béremeléseket is hozzátesszük, akár azokat is, amelyeket eddig nem vizsgáltak, de a szakmai szervezetek problémaként jeleznek, akkor tényleg azt mondhatjuk, hogy jelentős változások kapujában állunk.

Fohász

Meghallgatva miniszterelnök úr pénteki összefoglalóját a NATO-csúcs tapasztalatairól, a háborús helyzet alakulásáról, és a gazdaság ezzel is összefüggésben álló helyzetével, akkor kezdhetünk imádkozni. A háborús infláció, az ország katonai védekező képességének szükséges javítása, könnyen nehéz helyzetbe hozhatja az egészségügy átalakításán dolgozókat, de akár magát a közösségi egészségügyet is. Még akkor is, ha a háború, az arra történő készülés „magával húzza” az egészségügyet.

Ma már elmondhatom, hogy több mint 20 éve, Magyarország NATO csatlakozásának fontos része volt az egészségügy felkészítése a NATO-előírások teljesítésére. Egyebek mellett ez gyorsította meg a Honvédkórház befejezését és a honvéd egészségügy jelentős korszerűsítését. Hogy a mai védelmi feladatok és az egészségügy korszerűsítése hogyan lesz összehangolva, erről remélem később majd többet is megtudhatunk.

Közben ne feledkezzünk meg a Semmelweis-nap, az egészségügyi dolgozók munkaszüneti nappal is elismert ünnepéről. Kifejezetten örültem, hogy nem volt központi rendezvény, hanem a kórházak, az egyes intézmények a saját hagyományaik és ízlésük szerint ünnepeltek. Nem voltak fölösleges szóvirágok, elvont dicséretek, soha nem teljesülő ígéretek.

Az egyetlen nagyobb rendezvény a Magyar Tudományos Akadémia és a MESZK közös ünneplése volt az Akadémia dísztermében. Itt egy szép kezdeményezés befejező rendezvényére került sor, ahol az akadémikusok és a köztestületi tagok a COVID-járványban keményen küzdő ápolók és egyéb szakdolgozók javára gyűjtést indítottak, és az ebből befolyt összeget adták át a kedvezményezetteknek. Egyébként az intézmények helyi ünnepségeit figyelhettük meg a közösségi médiumok felületein, képgalériáin.

Jó érzéssel nézegettem az ismerős arcokat, az ünneplőbe öltözött kollégák csendes ragyogását, akik a helyi elismeréseket, kitüntetéseket, szakmai előléptetéseket együtt élték meg, örülve egymásnak, a sikereiknek, a közösen átélt küzdelmeik emlékének. Remélem, ezek a képek is meggyőzik a közvéleményt, az új szakmapolitikai irányítókat, hogy itt jelentős és értékes közösségek működnek, amelyekre a továbbiakban is lehet számítani.

Munka, tudás, kitartás, emberség

Csak a rend kedvéért említem, hogy az egészségügyi dolgozók az ünnep, a munkaszüneti nap alatt is ügyeletet tartottak, ellátták a sürgősségi betegeket, a kórházakban ápoltakat, a segítségre szorulókat. Egész nap hallhattuk a mentők szirénáit, mert ez a rettenetes hőség szedte az áldozatait, balesetek, rosszullétek formáiban, és róluk gondoskodni kellett.

Semmelweis népe, magyar orvosok, szakdolgozók, mentősök, műszaki-gazdasági szakemberek, kisegítők, önkéntesek, egy ország népe nevében köszöntünk Benneteket! Veletek együtt reménykedünk, hogy a sorsotok lassan jobbra fordul, mert e háború árnyékában, a járványok fenyegető ismétlődésének félelmei és a gazdasági bajok rémei között világosan látszik: milyen nagy szükség van a munkátokra, tudásotokra, kitartásotokra, emberségetekre. 

Címlapkép: Vincent van Gogh (1853-1890): Az Arles-i kórház osztálya. 1889. Olaj vásznon. 74x92 cm. Privát gyűjteményben.