Érdemes átböngészni, hogy mi kötelező és mi nem, nehogy hátrány érje az alapellátót.
2012. január 1-jétől lépett hatályba az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény (Öotv.) módosítása, mely előírja, hogy a feladat-ellátási szerződésre vonatkozó, a törvényben felsorolt követelményeknek 2013. január 1-jétől kell megfelelniük az érintettek között létrejött szerződéseknek – figyelmezteti a határidőre az alapellátásban dolgozó kollégákat a Magyar Orvosi Kamara. A törvényi szabályozásnak eleget lehet tenni akár új szerződések megkötésével olyan módon, hogy azok már tartalmazzák azokat a kötelező elemeket, amiket a törvény előír, akár a meglévő szerződések megfelelő módosításával.
Nem szükséges tehát a jelenleg hatályos szerződéseket feltétlenül megszüntetni, és a felek kapcsolatát minden elemében újraszabályozni, elegendő a szerződéseket a szükséges pontokon módosítani, kiegészíteni legkésőbb 2013. január hó 1. napjáig. Ez az utóbbi eljárás azért is ajánlott lehet az esetek egy nagy részében, mivel az alább felsorolt elemek nagy részét a jelenleg hatályban lévő szerződések is tartalmazzák.
Tekintettel az eltérő helyi viszonyokra és egyéni érdekekre, mindenki számára egységes, egyforma szerződési szempontokat meghatározni nem lehet. A Magyar Orvosi Kamara segédanyagában megtalálhatók az előírt tartalmi elemek, illetve azok, melyek, amelyek nagyobb odafigyelést igényelnek akár a szerződések módosítása, akár az új szerződéskötések esetén. Érdemes tehát figyelmesen átböngészni, hogy mi kötelező és mi nem, nehogy hátrányba kerüljön az orvos a jogi aktusnál.
A kamara felhívja tagjai figyelmet arra is, hogy az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény 2. § d) dd) pontja alapján a köztestület véleményezési jogot gyakorol a helyi önkormányzatok területi ellátási felelősségébe tartozó feladatokat ellátó egészségügyi szolgáltatók és a helyi önkormányzat közötti, egészségügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződések tervezete tekintetében. Ezt a jogot (és kötelességet) a MOK Alapszabálya szerint a kamara területi szervezetei gyakorolják. Amennyiben tehát az illetékes önkormányzat új szerződést kíván kötni a háziorvossal (cégével), vagy módosítani kívánja a korábban meglévő szerződést, fel kell hívni a figyelmét a kamarai véleményezési jogra, és megkérni, küldje meg véleményezésre a szerződés tervezetét az illetékes kamarai területi szervezethez.
Amennyiben bárkinek, bármilyen segítségre van szüksége a szerződések módosításával, megkötésével kapcsolatosan, forduljon ahhoz a kamarai területi szervezethez, amelyiknek tagja, a MOK Alapszabálya a jogsegély nyújtását ugyancsak a területi szervezetekhez delegálja - tanácsolja a kamara.
A teljes segédanyag a MOK honlapján