Szolgáltatási csomagon felül egészségbiztosítás?

A szolgáltatási csomag – vagyis az, hogy milyen egészségügyi ellátást kapunk a befizetett járulékunkért – az egészségpolitikai közbeszéd részévé vált. Ez pedig azt is jelenti, hogy előbb-utóbb meg kell határozni azt, kinek mi jár a befizetéséért, s mit kaphat azon felül az egyre inkább hangoztatott/szorgalmazott kiegészítő egészségbiztosításért, amelyből részben finanszírozható a folyamatosan dráguló egészségügyi ellátás – derült ki többek között az IME–MEMT mai egészség-gazdaságtani konferenciáján.

Párhuzamosan alakul a köz- és magánfinanszírozott ellátási struktúra állapította meg Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, aki szerint ebben a ciklusban biztosan „hozzányúlnak” a finanszírozáshoz, s bevezetik a kötelező kiegészítő egészségbiztosítást. Ehhez kapcsolódva később Bodrogi József egészségügyi közgazdász megjegyezte: a kiegészítő biztosítás szerinte is lesz, de nem hinné, hogy kötelező jelleggel. Sinkó szerint ugyanakkor, aki nem tud kiegészítőt fizetni anyagi lehetőségei miatt, annak nem szabad(na) hátrányba kerülnie, ám erre egyelőre nem lát garanciát.

Már „kopogtat a lehetősége”, fogalmazott Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgató-helyettese a kiegészítő biztosításról. Mint mondta, legyen markáns szerepe a biztosítási csomagon felül, de ne váljon ki a társadalombiztosításból, maradjon a NEAK-ban önálló alrendszerként.

Szintén fontos felvetés volt a betegek elégedetlenségét okkal kiváltó hosszas várakozás egyes szakellátásokra. Mint Kiss Zsolt elmondta, mindez nem feltétlenül pénzkérdés, mert lehet ellátásszervezési kérdés is. Ezúttal állítólag 2019-ben végre bevezetik a sokszor ígért országos betegfogadási rendszert, amely megmutatja az ágazatvezetésnek és a finanszírozónak, hogy a járóbeteg-ellátásban mennyit kell várni egy-egy rendelésre, hol szükséges beavatkozni. Ettől is remélik, hogy csökken várakozási idő, amely – hozzászólók szerint – már botrányosnak tekinthető, ugyanis egyes helyeken 6-8 hónapot kell várni a szakellátásra, vagy egyszerűen időpontot sem adnak például a megyei kórházak, ráadásul ennek semmiféle következménye nincs. Elhangzott, hogy az orvosokat letiltják: nem láthatnak el több beteget, ha elérték a kiszabott teljesítményvolument. Mint az egyik hozzászóló fogalmazott: erre minél előbb választ/megoldást kell adnia az egészségügyi kormányzatnak.

A NEAK főigazgatója beszélt a pilotként működő protézis regiszterről, amely nemcsak mennyiségi, de minőségi paramétereket is tartalmaz a beavatkozásról, a beültetett protézisről. A betegvéleményeket is tartalmazó, ígéretes programot szeretnék más területekre is kiterjeszteni.

Ma mindenható mérce a versenyképesség, ugyanakkor csak akkor lehet pozitívan értékelni, ha szétterülnek az eredményei a társadalomban, s nem az emberek egészségének rovására növelik a versenyképességet, szögezte le Csath Magdolna professzor. A magyarok nagyon magas arányban (72 százalék) bizonytalanok az egészségügyi rendszerben: különösen a zsebből fizetés, (beleértve a paraszolvenciát) és a hosszas várakozás zavar minket – fizetnünk kell a magánszolgáltatónak, ha időben ellátáshoz akarunk jutni. A WHO legfrissebb egészségügyi adatain (halálozás, megbetegedés) sem látszanak a fejlődés jelei Ez is bizonyítja, hogy a versenyképesség javulása inkább mennyiségi, semmint minőségi változásokat eredményez. Az egy főre jutó állami ráfordítás nemzetközi összevetésben alacsony – mint a professzor asszony hangsúlyozta: a GDP-nél ez hatásosabb mutató, hiszen alacsony GDP-nél még egy magasabb százalék is alacsony ráfordítást jelent.

Kevesebb a potyautas ma a biztosítási rendszerben a korábbi évekhez képest: egymillióról négyszázezerre csökkent a számuk, s ha csak kétszázezer ember jogviszonyát rendezni tudnák, abból húszmilliárd forint bevétele lehetne az államnak, számította ki Bodrogi József egészségügyi közgazdász, aki szerint immár jelentős, ötszázmilliárdos forrást hozott a népegészségügyi termékadó és a baleseti adó bevezetésük óta.

Alkalmazkodó képes, ellenálló egészségügyi rendszerre van szükség az WHO szerint, amely újabban a resilience fogalmát alkalmazza Gaál Péter, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnöke szerint. Az ellátórendszer teljesítményét alapvetően meghatározza ugyanis, hogy mennyire képes alkalmazkodni a folyamatosan változó, turbulens környezethez. Az állami rendszer adaptációs képessége gyenge, ám a piaci rendszer sem teljesít jól az egészségügyben, mert ugyan a profitmotiváció hajtja az innovációt, ám piaci kudarcok mutatkoznak a hatékonyság elérésében és az igazságtalan hozzáférés (csak fizetni tudóknak) miatt. A teljesítményarányos finanszírozás arra ösztönzi a szolgáltatókat, hogy mindenkit a legmagasabb szinten lássanak el. Beszélt az IBR-ről (irányított betegellátási rendszer), amelyet ha nem is lehet visszahozni, de szükség van az egészség- vagy ellátásszervezésre, amihez az anno lesöpört szisztéma kiindulási pont lehet.