Talán felülkerekedik a józanság az ostobaságon

Ifj. Pólya Endrével, a kórháztervezési és orvostechnikai specialista Mediplan Kft. ügyvezető igazgatójával értékeltük az évet. A beszélgetés 2012 decemberében készült és a Kórház  szaklap 2012. évi decemberi számában jelent meg.

Az egészségügyi ellátórendszer konfigurálása elvileg nem tűnik bonyolultnak. Mindent tudunk a magyar valóságról. Ismerjük a demográfiát, a morbiditási adatokat, azok földrajzi eloszlását. Azt is tudjuk, hol vannak olyan kórházak, amelyek infrastruktúrája megfelelő minőségű ahhoz, hogy érdemes legyen életben tartani. Ez alapján ki lehet számolni, hány szakember, orvos, nővér kell hozzájuk. Ahhoz, hogy egy ilyen rendszert üzemeltetni lehessen, meg lehet határozni, mekkora forrásra van szükség. Ezt a forrást vagy adóból, vagy járulékból kell fedezni. Meg kell határozni azt is, hogy pontosan mit kap a pénzéért a biztosított, az adófizető. Az igénybevételt ellenőrizni kell, ki kell zárni az indokolatlan pazarlást, meg kell akadályozni a vizsgálatok felesleges ismétlését. Ehhez országos lefedettségű informatikai háttér kell, fogalmaz az interjúban ifj. Pólya Endre, aki szerint nyugodtan lehetne az államilag megtervezett, létrehozott ellátórendszer mellett magánellátás. Csak ehhez szerinte ki kell mondani, hogy az állami rendszer milyen szolgáltatást garantál, és ami a felett van, azt meg lehet vásárolni. Akár a kórházakon kívül, akár a falaikon belül.

Miért ne lehetne megfizetni az „extra" ellátást, többletszolgáltatást? Miért ne lehetne a meglévő, parlagon heverő technológiai erőforrásokat a TVK-n túli teljesítések érdekében értékesíteni? Miért nem lehet eladni a CT-berendezések meglévő, de nem kihasznált üzemóráit? Ma sok olyan város van, ahol az orvos, eszköz, személyzet rendelkezésre áll, mégsem lehet ezzel magánellátásban CT-vizsgálatot végezni. Miért nem? - teszi fel a kérdéseit az ügyvezető igazgató.

Ha minden energiát felemésztenek az államosításból adódó adminisztratív feladatok, háttérbe szorul a megkezdett projektek megvalósítása. Ha bizonytalan az igazgató a saját jövőjében, nem az új projekt előkészítésével foglalkozik a legintenzívebben. Lassan másfél éve várja mindenki, hogy megjelenjenek a pályázati lehetőségek a maradék uniós fejlesztésekre. Ebben az évben végig várakoztak, nem történt semmi, azon túl, hogy volt egy társadalmi vita, ami lezárult. Nincsenek pályázati kiírások. Eközben alakul át a közigazgatás is, ami jelentős akadályt gördít a folyamatban lévő építési engedélyezési vagy engedély-módosítási eljárások elé. Az állami átadás-átvétel adminisztrációja hosszú és fáradságos folyamat. Amíg ezek az adminisztrációs feladatok nem készülnek el, addig a projektek kifizetése szünetel, húzódik.

Közben a vállalkozók, akiket ostorral hajtanak a határidők miatt, várják a pénzüket. Az, hogy a források kifizetése akadozik, senkit sem érdekel. A tervezőirodák takaréklángon: nincs munka. Az, hogy az építőipar folyamatosan saját zsebből finanszírozza hosszú időn keresztül a kivitelezést, anyagilag mindenkit megroppant, és oda vezet, hogy a tervező, kivitelező cégekk még tovább amortizálódnak és köddé válnak, sorolja a gondokat ifj. Pólya János.

Jelenleg számottevő mértékben nincsenek magánegészségügyi beruházások. Egyrészt, a befektetői oldal a piacot bizonytalannak látja, az elszegényedés miatt fogy a fizetőképes kereslet, a vásárlóerő nem látszik, igény persze volna, de az emberek nem tudják megfizetni a szolgáltatást. A pénzügyi befektetők pedig egyértelműen más terepet választanak, mint Magyarország. Előbb-utóbb vagy a köz-, vagy a magánszférában történnie kell valaminek, meg kell jelennie azoknak az ellátóhelyeknek, amelyek a ma tapasztaltható ellátási hiányokat lesznek hivatottak pótolni.

Az aktuális ágazatvezetés hihetetlenül higgadtan és jól kommunikál az ügyvezető igazgató szerint. Nincs az a fajta lázadás, méltatlankodás, ami korábban tapasztalható volt. Tervezettebb, átgondoltabb stratégiája van, csak az eredmények még nem látszanak. Nem érzékelhető a betegek számára, hogy ez a rendszer jobb. Nem érzik az egészségipari beszállítók, hogy ez a rendszer jobb, sőt, egyre nehezebb a helyzet, egyre rosszabbak a fizetési kilátások.

Az állami tulajdonos általánossá válásával  hatalmas ingatlanvagyont kell menedzselni, amellyel kapcsolatban ifj. Pólya Endre megjegyzi:  úgy tűnik, hogy a GYEMSZI-ből egy nagy, „kórházi IKV" lett. Jelentős ingatlan- és műszervagyonról van szó. Az ingatlangazdálkodás, csakúgy, mint a műszergazdálkodás, önálló szakma. Az ideális az lenne, ha mindegyik ingatlanra meglenne az üzemeltetési dokumentáció és hozzá a szakemberek. Ám azok a hozzáértő emberek, akik a szakszerű karbantartást képesek megszervezni és irányítani, már a kórházi megtakarítások előző hullámaiban kikerültek a rendszerből. Részben kiöregedtek és nem lépett a helyükbe fiatal, részben elmentek, és a kórházi ingatlangazdálkodás szépen leépült az elmúlt 20 évben.

Fel kellene építeni egy olyan csapatot, amely az ingatlangazdálkodást profi módon csinálja. Ám akkor ehhez pénz is kellene, foglalkozni kellene azzal, hogyan lehetne hatékonyabban működtetni az ingatlanokat. A nem hatékony rendszereket ki kell kapcsolni, ki kell váltani, nem szabad felújítani. Itt nem okvetlenül a tömbkórházak létrehozásáról van szó, hanem pl. a gazdaságtalan energiaellátó rendszereket, épületeket fel kellene számolni. Elvileg erre is lennének uniós források. Ráadásul a magyar kórházi kapacitás jelentős hányada a közép-magyarországi régióban van, amely „túlzott fejlettsége" miatt ezekből a lehetőségekből kimarad.

Ám kórházi vonalon nem biztos, hogy túlfejlettnek számít a régió. Hasonló a helyzet a műszergazdálkodási tevékenységgel, amely enyhén szólva lesújtó képet mutat. Az, hogy az eszközök túlkorosak, csak egy megállapítás a sokból. A nyilvántartásuk, karbantartásuk, rendszeres ellenőrzésük, érintésvédelmi, szabványossági felülvizsgálatuk jelenleg nincs megnyugtatóan, kompletten megszervezve és megoldva.

Az ügyvezető igazgató abban bízik, hogy ami idén elmaradt, az jövőre megvalósul. Lesznek pályázatok, amin el lehet indulni, végre eredményt hirdetnek építési munkákban, mert sok mindenre kell még várni. Jövőre lesz elegendő munka, így elfogyhat a ma gáncsoskodásra fordított energia. Töretlenül optimista, állítja, mondván,  bízik abban, hogy egyszer a józanság felülkerekedik az ostobaságon. Bízik abban, hogy a valódi cél érdekében tudnak előrelépni mindannyian, akik ebben a rendszerben benne vannak: vállalkozók, üzemeltetők, orvosok, nővérek, döntéshozók. Nem csak a pénz lesz a mozgatórugó, és jól működő, színvonalas ellátórendszert fogunk együtt létrehozni.

A teljes interjú a Weborvos Pro portálon is olvasható.