TASZ: nem feltétlenül sérti az egészségügyiek jogait

A körülményeken múlik, de nem feltétlenül sérti az egészségügyi dolgozók jogait az, ha csak védőoltással tarthatják meg az állásukat. Azzal viszont alapvető jogokat sért a kormány, amikor az oltatlan dolgozókat teljesen megfosztja a végkielégítéstől - olvasható a TASZ állásfoglalásában. 

Szeptember 15-ig kaptak haladékot a kormánytól az egészségügyi dolgozók, hogy beoltassák magukat a koronavírus ellen. Azok, akik munkáltatójuk végső felszólítására sem veszik fel az oltást (erre a felszólítástól számítva még 15 napjuk van), elveszítik állásukat, kivéve, ha az oltás elmaradásának egészségügyi oka volt. Az érintett dolgozók azonban nem egy átlagos felmondólevelet kapnak: a kormány úgy rendelkezett, hogy az oltatlanokat azonnali hatállyal, felmondási idő és végkielégítés nélkül kell elbocsátani.

Végkielégítés nélküli, azonnali elbocsátásra a munkavállaló rendszerint azzal adhat okot munkáltatójának, ha vétkes magatartásával megszegi fontos munkaköri kötelezettségét. A be nem oltott egészségügyi dolgozókat azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül lehet elbocsátani, arról árulkodik, hogy a kormány szemében az oltás elmulasztása nem különbözik a vétkes munkavállalói kötelezettségszegéstől.

A vétkes magatartás példájaként a szakértő egy ittasan munkába álló orvost említ, ami szerint bizonyos megvilágításban akár párhuzamba is állítható egy oltatlan orvos helyzetével, elvégre mindketten megsértenek egy-egy munkaalkalmassági előírást, és bizonyos fokú kockázatot jelentenek a rájuk bízott betegekre. A különbség azonban a két eset között sokkal kirívóbb, mint a hasonlóság.

A különféle védőoltások felvétele, illetve elutasítása ugyanis az egészségügyi önrendelkezési jog részét képező döntés. Mi több, a védőoltásra kötelező jogszabály nemcsak az önrendelkezési jogot, hanem sokak esetében a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot is korlátozza. Sokan ugyanis nemcsak az aktuális állásukat veszítik el, hanem azt a lehetőséget is, hogy foglalkozásukat bárhol máshol gyakorolják az országban.

A betegek életének, egészségének védelme olyan alkotmányos cél, amellyel indokolható az egészségügyben dolgozók oltásra kötelezése. Ez a cél nemcsak a betegekkel közvetlen kapcsolatba kerülő dolgozók (orvos, ápoló, műtőssegéd, takarító stb.) kötelező oltását alapozhatja meg, hanem a háttérben dolgozókét (laboráns, kórházi gyógyszerész, informatikus stb.) is, akiknek tömeges kiesése a munkából súlyos csapást mérhet az egészségügyi ellátórendszer működőképességére.

Az, hogy egy védőoltás kötelezővé tétele egy adott munkakörben arányos jogkorlátozást jelent-e, számos szempont mérlegelését igényli, és csak esetről esetre dönthető el. Az arányosság megítélésekor azonban figyelembe kell venni azt is, hogy milyen szankció kapcsolódik az oltás elmulasztásához. A szankción múlik ugyanis, hogy az érintetteknek mekkora árat kell fizetniük azért, ha nem oltatják be magukat.

Az oltatlanság miatti állásvesztés jó eséllyel nem aránytalan beavatkozás. Oltás nélkül ugyanis a betegbiztonságot csak rendkívül körülményesen és fokozott kockázatok árán lehetne biztosítani, elsősorban a dolgozók folyamatos tesztelésével.

A végkielégítés megvonása ugyanakkor már aránytalanná teszi  a jogkorlátozást. Különös tekintettel arra, hogy ez a jogfosztás egy további alapjogot is érint, mivel a munkavállalói végkielégítés – mint jogos váromány – a tulajdonhoz való jog védelme alatt áll.

A kormányt, amikor a végkielégítésre vonatkozó jogfosztásról rendelkezett – amellett, hogy megspórolja a költségvetésnek a végkielégítési összegeket – az a cél vezérelhette, hogy nyomást gyakoroljon a dolgozókra: ha a munkahely feladása nem vonzó alternatíva, feltehetőleg többen döntenek az oltás felvétele mellett.

Ez a cél akár még összefüggésbe is hozható a biztonságos betegellátással (ti. minél több dolgozó marad az állásában, annál biztosabb a betegellátás). A cél azonban ezúttal sem szentesíti az eszközt. A korlátozás alkotmányosságához kevés az, hogy az jogszerű célt szolgál, annak arányosnak is kell lennie.

A végkielégítésétől is megfosztott, oltatlan dolgozó már abszolút vesztes a munkáltatóval szemben, s ez a felállás csak a munkáltató érdekeinek védelmét tükrözi, a dolgozó szempontjait semmilyen mértékben nem veszi figyelembe. 

A TASZ teljes állásfoglalása itt olvasható.