Telemedicina: lépni és tenni kell

Az elmúlt években sokan és sok helyen beszéltek a telemedicináról, számos elemzés, javaslat látott napvilágot, mégis úgy érzem, nem sokkal vagyunk előrébb. A tervezett projektek jó része elhalt, vagy el sem kezdődött, olvasható dr. Ficzere Andrea (portéképünk) docens cikkében, amely a Kórház című szaklapban jelent meg.

Magyarországon mai napig nincs még olyan bevezetett telemedicina-rendszer, mely túllépne egy-egy egészségügyi szolgáltató szűkebb páciensi körén, és szélesebb közönség számára elérhető lenne. Kivételt képeznek ez alól az elsősorban orvosi egyetemeken bevezetett távoktató rendszerek (pl. „Unikális patológiai preparátumok négydimenziós megjelenítése és interaktív tananyagok fejlesztése" című TÁMOP projekt – Semmelweis Egyetem, Epilepsziás Betegekért Alapítvány (1)), ill. az egyes, leginkább pilot projektként működő home monitoring próbálkozások.

Összehasonlítva a magyarországi helyzetet a környező és távolabb fekvő országok folyamataival, leszögezhetjük: elérkezett az idő, hogy komoly lehetőségként és megoldásként foglalkozzunk a telemedicinális folyamatok elterjesztésével, a jelenlegi egészségügyi ellátáshoz való integrációjával. Lépnünk és tennünk kell – nem csak beszélni és tervezni, majd pedig, ha elakadunk, magyarázkodni, hogy mi miért nem valósult, nem valósulhatott meg.

Sem az Új Széchenyi Terv, sem a Semmelweis Terv nem ad egyértelmű választ és iránymutatást a telemedicina-rendszerek fenntartásához szükséges finanszírozás kérdésében, valamint a telemedicina szolgáltatások integrációjában a jelenlegi egészségügyi szolgáltatásokhoz. Utóbbi esetében persze kérdéses, hogy egy telemedicina-rendszer integrációja, majd üzemeltetése a mindennapi intézményi folyamatok között mennyire szabályozható központilag. Ezzel együtt, amíg az ellátási kötelezettség, de legalábbis az ajánlás nem terjed ki a telemedicina szolgáltatások bevezetésére, majd alkalmazására, addig az egészségügyi intézmények részvétele esetleges marad, és a mindenkori intézményi vezetőség hozzáállásának függvénye lesz.

Mi lehet a megoldás?

Általánosságban véve elmondható, hogy a telemedicina-rendszerek széleskörű elterjesztéséhez három alapvető stratégiai tényezőnek kell előállnia:

1. Finanszírozás megteremtése: A magyarországi egészségügyi intézmények anyagi lehetőségeit figyelembe véve történhet központi költségvetési tételként, Európai Uniós pályázati forrásból, vagy piaci befektetőn keresztül.

2. Az informatikai háttér kiépítése nem pusztán az intézményi informatikai infrastruktúra kialakítását jelenti. Elő kell állnia egy olyan szolgáltatási platformnak, melyhez a szolgáltatást igénybe vevők könnyen és biztonságosan tudnak kapcsolódni, ellenkező esetben a telemedicina-szolgáltatás hatékonysága korlátozott lesz.

3. A telemedicina rendszert működtető módszertan és a kapcsolódó folyamatok integrációja nélkül a telemedicina-szolgáltatás nem válhat az intézményi tevékenységek szerves részévé. Ahhoz, hogy elkerüljük annak a lehetőségét, hogy a telemedicina mintegy addicionális tevékenységként legyen jelen a szolgáltató intézmény oldalán, és a működtetéssel megbízott munkatársak csak plusz tehernek érezzék ezt a tevékenységet, elengedhetetlen a folyamat megfelelő integrációja. Ennek egyik legfontosabb eleme a telemedicinális ellátási folyamatok algoritmusainak és protokolljainak megalkotása, majd azok illesztése a jelenlegi rendszerhez. Ez korántsem egyszerű feladat, de a fejlettebb országok példái bizonyítják, hogy igenis kivitelezhető.

A teljes cikk a Weborvos Pro portálon olvasható.