Tévhitek és dilemmák

„Világszerte évente 1,5 millió embert érint kórházi fertőzés” – az Orvosok Lapjában erről beszélgettek dr. Visi Noémi infektológus főorvos, aneszteziológus szakorvossal.

Főorvos asszony, mennyiben különbözik a szakma és az átlagember érzékelése a kórházi fertőzésekről?

A modern egészségüggyel rendelkező országokban mindenütt gyűjtik a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos adatokat, többféle, statisztikailag megalapozott rendszerben, ám ez csak a szakemberek számára áll rendelkezésre. A kórházba bekerülő átlagembernek nincs információja arról, hogy az adott intézményben milyen jellegű infekciók fordultak elő. Az egyik véglet a kórházi fertőzésekről szóló információk titokban tartása és megismerésének gátlása, a másik pedig a kórházak önreklámozása az alacsony fertőzési adatokról. Ám egyik sem helyes hozzáállás. Világszerte ugyanis évente 1,5 millió embert érint kórházi fertőzés. Európában 37 ezer főre tehető azok száma, akik kórházi fertőzés következtében kerültek súlyos állapotba.

Ez mekkora arányt jelent?

Európában minden 18. ápolt beteget nem saját betegsége, hanem valamilyen bakteriális fertőzés miatt kezelnek kórházban. Ennek köszönhető, hogy a prognózisok szerint 2020-ra a daganatos megbetegedések halálozását meg fogja haladni a bakteriális fertőzésekben elhunytak aránya. A hivatalos magyar adatokból pedig kiolvasható, hogy az elmúlt hét év alatt ötszörösére emelkedett a kórházi fertőzések száma Magyarországon.

Alul- vagy túlbecsülnek a magyar hivatalos adatok?

Úgy szoktam fogalmazni, hogy a kórházak nem minden tekintetben felelnek meg bejelentési kötelezettségüknek, ezért az a valószínűbb, hogy nem minden eset kerül bejelentésre. A halálesetek 15%-a hozható összefüggésbe a kórházi tartózkodással összefüggő fertőzésekkel. Ez óriási anyagi terhet is eredményez, ugyanis a súlyos infekciók kezelése, az intenzív osztályos ellátás jelentős mértékben növeli meg a betegellátás költségeit.

Mennyire szabnak gátat a bakteriális fertőzéseknek a kórházak falai?

Éppen ez az egyik kulcsa a probléma megértésének. A multirezisztens kórokozók a betegekkel együtt jönnek-mennek. A kórházból kiáramló, multirezisztens kórokozókkal kezelt betegekről senki nem tud semmit, miután elhagyják a kórházak falait, haza, esetleg szociális ellátásba mennek. A statisztika számára nem léteznek, ugyanakkor fertőzhetnek.

Mi lehet az oka a kórházi, bakteriális fertőzések ilyen jelentős növekedésének?

Nagyon régóta foglakozom infektológiával és kórházhigiénével, és minden alkalommal fontosnak tartom elmondani, hogy betegeink gyenge immunrendszere jelentős mértékben kedvez a kórházi fertőzéseknek. Sok a szteroidszedő beteg, hála a modern orvostudománynak, sok a keomoterápiát túlélő beteg, sok a transzplantált beteg, és sok olyan modern eszközt használunk, amelyek tisztántartása teljesen más követelményeket igényel. Bizonyos kórtermekben zsúfoltság tapasztalható, a rendelőkben pedig óriási embertömeg jelenik meg, megfelelő fertőtlenítés és szellőztetés nélkül. Nem megfelelő a betegek elkülönítése, a fertőző betegek nem kerülnek időben felismerésre. Lehet, hogy mire felismerjük a veszélyt, a beteg már körbejárta és -fertőzte a kórházat. Sőt, nem biztos, hogy megfelelően takarítunk. Nem csak az a baj, hogy spórolunk a takarítószerekkel, hanem nem ismerjük azok behatási idejét. Ugyanez érvényes a védőeszközökre: spórolunk velük, és nem biztos, hogy megfelelően használjuk őket.

Van remény a változásra?

Az infekciókontroll szakmának van egy jó híre: megfelelő energiával és odafigyeléssel a kórházi fertőzések 30-50%-a megelőzhető. Az eszközöket nem csak használni, hanem tisztítani kell. A takarítás nem csak optikai szintű kell, hogy legyen, hanem megfelelő mértékű takarításra van szükség a kórházakban. Emellett tény, hogy túl sok és túl széles spektrumú antibiotikumot használunk – ebben is önmérsékletre kell inteni a vényfelíró orvosokat. A megelőzéshez szükséges a kórházi dolgozók szemléletváltása, és elengedhetetlen, hogy a kórházak vezetése érezhető energiát fordítson a megelőzésre. Akkor van esély a változásra, ha megvan a példamutatás, ha a vezetésből kiinduló, minden emberre kiterjedő szemléletváltás valósul meg itthon.

Mit kell tennünk?

El kell fogadtatni a kórházvezetéssel, hogy az infekciókontroll olyan anyagi befektetés, amely látszólagosan ugyan nem térül meg azonnal, de tudatos alkalmazásával hosszabb távon egészen biztosan nyereséget termel, csökkenti az antibiotikum terápiára fordított kiadást. Elsőként a kórházvezetést kell meggyőzni, és csak aztán érdemes a kórházhigiénére jelentős forrásokat fordítani. Aztán, amikor a menedzsment valóban elfogadta, hogy tenni kell valami a kórházhigiéné javításáért, meg kell változtatni az ott dolgozók szemléletét. Például, meg kell őket tanítani kezet mosni. Hamisan gondoljuk ugyanis, hogy egy ilyen egyszerű feladat, mint a kézmosás, egy kórházi rendszerben maradéktalanul megvalósul. Alapvető higiénés rendtartásra szükséges – a kórházakban is, de akár egész országról beszélhetünk.

Társadalmi kérdés a kórházi fertőzések elleni védekezés?

Ha elmegyek egy vendéglőbe, megnézem, hogyan van megterítve, milyen a mellékhelyiség. Ha elmegyek egy kozmetikába, tisztaságot és higiénikus körülményeket várok el. Egy kórházzal szemben azonban nem mindig és nem mindenkinek vannak elvárásai. Kórházi betegként tiszta ágyban szeretek feküdni, szeretem tudni, hogy tiszta kézzel nyúlnak hozzám, tiszta környezetben gyógyítanak. Mi, infekciókontroll szakemberek, tudjuk, hogy sok esetben hiába a tabletta, ha nincs a kórházi környezet megfelelően tisztántartva. Ezért kell szemléletváltozást elérnünk. Persze, vannak sikerek is: országszerte elindult az óvodákban a megfelelő kézmosást tanító kampány, amely sikeresen zajlik – pontosan ilyen kezdeményezésekre van szükség, minél több területen.

Mit tehetünk a kórház fertőzések aktív kezelésében?

Elsőként azt, hogy megértjük a problémát. A kórházi fertőzések ugyanis nem egyes intézményekre izolált problémák. Az egész ország összes egészségügyi intézményét érintik, hiszen a betegellátás folyamatában mind az orvosok, mind a szakdolgozók, mind a betegek több intézményben is megfordulnak. Az alapvető higiénés szabályokat ismerni kell, be kell tartani és be kell tartatni. Megfelelő mennyiségű mintavételezést kell végezni – hiszen ha nincs mintavétel, nem tudunk mit felfedezni. Nem tudjuk felismerni a fertőzést, így nincs is mit bejelenteni. A szorgalom hiánya tehát ezért javíthatja egy adott intézmény statisztikai adatait. Aki pedig szorgalmas a mintavételben, azon csattan az ostor. Az egyes intézmények specialitása szintén befolyásolhatja adataikat. Például, egy idegsebészet vagy szívsebészet kiváló adatokat produkálhat, hiszen a beavatkozás után a beteg a területileg illetékes ellátóhelyre kerül utókezelésre. Az esetleges fertőzéseket pedig itt fedezi fel az infekciókontroll – tehát a rossz statisztikai adat ezeket az intézményeket sújtja. Kifejezetten rossz módszer az egyes kórházak infekciókontroll adatait nevesíteni, mert a megoldás nem csak helyi jellegű. Össztársadalmi szinten kell ismertté válnia, hogy az egészségügyi ellátórendszernek mekkora problémát, a betegeinkre és dolgozóinkra pedig mekkora veszélyt jelentenek a kórházi fertőzések.