Ha manapság valaki egy drónon szállna el Magyarország felett, lenézve azt hihetné, az 1956-os forradalom egy nap alatt kitört, győzött és elbukott - dr. Szepesi András jegyzete.
Különös dolog a történelem. A jelenben velem történő esemény még nem történelem. Vagy az lesz, vagy nem. Vagy mindenki fog rá emlékezni, vagy csak én. Ki vagy mi dönti el, melyik csoportba kerül? Van e rá hatásom? És a többi embernek?
Velünk élő történelem
Életem során két eseményre mondhatom, hogy átéltem a történelmet. Még gyermekként az 1956-os forradalmat, és középkorú felnőttként a társadalmi-gazdasági rendszerváltást. Antall József mindig változást mondott, szerinte a posta vagy versenylovakat lehet váltani. Édesanyám hármat, ő felnőttként megélte a II. Világháborút is. Fiam eddig (szerencsére?) csak egyet, a rendszerváltást. Felnőtt, egyetemista polgár unokám még egyet sem. Ez szerencse, vagy hiányosság?
A forradalom emlékezete
Ha manapság valaki egy drónon szállna el Magyarország felett, lenézve azt hihetné, az 1956-os forradalom egy nap alatt kitört, győzött és elbukott. Hiszen ezt tükrözi a szerdai ünnepnap lefolyása: munkaszünet, reggel állami protokoll, zászlófelvonás, délelőtt - délután beszédek, este a képernyőkön összefoglalók. A magyarok többsége pihen, lazít, másnap munka, vagy meghosszabbított szabadság. A forradalom már egyre inkább csak a történelmi emlékezet része, mint 1848. Több győztes magyar forradalomról nem is tudunk, mert a törököket zömmel osztrák segítséggel űztük el, a világháborúkat elveszítettük. Sok történelmi ünnepelni valónk tehát nincsen. Ugyan 1956-ot is elveszítettük, de legalább október 31. és november 4 között volt néhány szép napunk, amikor nem volt megszálló katona a köztereinken. Ezért igazán ünnep az elmúlt 31-32 év, ami egy jelképpel kezdődik, amikor Silov altábornagy keleti irányban átbaktat a Tisza hídján, az utolsó „szovjet” katonaként, és így vele együtt már minden megszálló erő elhagyta az országot.
Amíg közöttünk éltek az igazi forradalmárok, addig színes emlékezések tartották frissen az ünnep- és gyásznapokat. De az idő a legkegyetlenebb dimenzió az emberi létezés számára. Ma már csak képek, filmek, hangfelvételek őrzik a kortársak emlékeit.
Az ünnep kitűnő alkalom a politizálásra
Ezt láttuk a héten is. Egy - két szó az ünnepről, majd hosszú mondatok a mai problémákról. És a legtöbb a versenyről, a jövő megragadásáról, az ellenfelekről, sőt az ellenségekről. Ilyenkor válik láthatóvá a legnagyobb ellentmondás: a társadalom egy részéből (pars, partis= rész-latin.) verbuvált párt az egész felett próbál uralmat szerezni. Hát, ez nem mindig sikerül tökéletesen. Modern korunkra ez a jelenség már nemcsak egy-egy társadalom mélyében zajlik, hanem a társadalmak szövetségére is kiterjed. Akkor már „csak” egy kis gazdasági válság, valamint egy háború - és kész a megoldhatatlan problémahalmaz. Egyelőre nem látok esélyt a gyógyulásra, vagy valamilyen jelentős változásra. Akkor pedig hozzá kell szokni. Legfeljebb az autonóm gondolkodásunk, a lelkünk képes elszakadni a szomorú, mások szerint „véres” valóságtól. Ebben leginkább a művészetektől kapunk, nem ritkán váratlan, nem kiszámítható segítséget.
Így volt ez 1956-ban is.
A forradalom zenéje
Már október 24.-e reggelén, 9 éves süvölvényként feltűnt nekem, hogy egy zeneszám, egy dallam gyakran ismétlődik a rádióban. Ma, a digitális korszakban, amikor már a kábel TV-k is kezdenek avulni, és a mobil internet mindenüvé elvisz mindent, amit a nagyvilágban feltaláltak, elkészítettek, lemásoltak stb. már maga is történelem, hogy 1956-ban az egyetlen médium, amelyik képes volt gyorsan követni az eseményeket, a rádió volt. Nálunk a Kossuth rádió, amelyiknek vidéken számos erősítő állomása volt, és olcsó „néprádiókon” hallgattuk. A nagyvilág már be volt hálózva polgári, civil rádióadókkal, de ehhez egy viszonylag drága eszköz, a „világvevő” rádió kellett. 56-ban még viszonylag keveseknek volt, de éppen a tanulságok hatására később, aki csak tudott, vásárolt egyet. Hiszen több magyar nyelvű adó is próbálta segíteni a tájékozódást. Szabad Európa, Amerika Hangja, BBC London.
De még csak október 24-én vagyunk, éppen Miskolcon. Szól a rádió. Komoly, erőteljes zene, addig még nem hallottam. Nagy nehezen kiderül, hogy egy Beethoven opus, az Egmont nyitány. Csak sok évvel később tudom meg a történetét: október 23-án délután fiatal tüntetők szerették volna beolvasni a rádióban a műegyetemisták 16 pontját. A rádió vezetése ezt megtagadta. A tömeg egyre nőtt, a rádió védelmére ez AVH-s alakulat mellé katonák is érkeztek. Jellemző a zűrzavarra, hogy éjféltájt a rádió védelmére kiküldött magyar tankok tévedésből a rádió épületét kezdték lőni. A rádió vezetése, hogy biztosítsa az Országházban folyamatosan tárgyaló politikusok, Nagy Imre és társai nyilvánosságát, odaküldött egy közvetítő kocsit, amelyik képes volt telefonvonalon adásba juttatni a szövegeiket. Közben a Bródy Sándor utcában a rádió leállt. Viszont egy rádióban a hírek és egyéb beszélő műsorok szüneteit ki kell tölteni valamivel. Leginkább zenével, mert a mai kitöltő reklámok akkor még nem léteztek. A közvetítő kocsiban lemezen megvolt a Himnusz, a Szózat, néhány opera és operett felvétel, valamint az Egmont nyitány. És ez a repertoár a következő napokban nem is bővült.
A forradalom leverése után az új hatalom már nem használta, de azt hiszem, mélyen beivódott sok millió magyar lelkébe, mint a forradalom hangulatának kísérője. 12 évvel később, immár orvosegyetemi hallgatóként, párommal végre eljutottunk a Zeneakadémiára. A kor leghíresebb magyar karmestere Ferencsik János bécsi klasszikus estet vezényelt, a Magyar Állami Hangversenyzenkar élén. Megjelent a pulpituson, udvarias taps. Felemelte a pálcáját, hirtelen csend lett, majd nagyon feszes mozdulatokkal vezényelni kezdett. Mintha áramütés érte volna a közönséget: megszólalt a forradalom zenéje. Beleborzongtam. Óvatosan körülnéztem, szüleim korú szomszédaim szemében könny csillogott. Alig több mint évtizednyi távolságban voltunk még csak a forradalomtól. Mindannyian a zene hatása alá kerültünk.
Napjaink lapjai
Ezen a héten nem sok szó esett az egészségügyről. Pedig lenne miről beszélni. Hetenként negyedmillió ember megy orvoshoz felső légúti tünetekkel. Számosan közülük COVID eredménnyel. Egyelőre csak ígérik a friss, módosított vakcinákat. Megelőző intézkedést csak némelyik kórházban, ott is csak egyes osztályokon látunk. A jóslási verseny „Cassandra díját” a kancelláriaminiszter úrral szemben az Orvostechnikai Szövetség elnöke nyerte, mivel a lejárt szállítói tartozás átlépte a 100 milliárd forintos felső határt. Főleg a tartozást elviselni kényszerülő kisebb és közepes vállalatok figyelik aggódva, mikor indul a konszolidáció. Mert hogy ők nem hitelezéssel foglalkozó pénzintézetek, hanem kereskedők. A következő hetekben lesz néhány konferencia, ahol az egészségügy valóságát próbálják feltárni, értelmezni. Ezekről a megfelelő időben adunk tájékoztatást. Ha a Kedves Olvasók úgy érezték, hogy a mögöttünk elmaradozó héten a közösségi politikákban kevesebb szó esett az egészségügyről, mint ebben a jegyzetben, ezzel csak egyet tudunk érteni. Mert a jó véleménycikket igazából a való élet írja, én csak a tollat, azaz a klaviatúrát fogom.
Kellemes őszi hétvégét kívánok! Ne felejtsék el vasárnap hajnali 3 órakor 2 órára visszaállítani az óráikat, mert akkor egy órával tovább alhatnak. Aki ezt a javaslatomat szó szerint megvalósítja, az vagy ügyeletes, vagy álmatlan, vagy önkínzó. Ha lehet, ennek ellenére aludjanak jól. Az órák többsége megvárja a reggeli átállítást.
(Nyitókép: Harckocsik a Margithídon, 1956-ban. Forrás. Házy Zsolt, Fortepan. Belső kép: lemezborító 1975-ből.)
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!