VAN IDŐNK?

Két dolgot szeretnék előre bocsátani. Az egyik: mindig az egészségügyről próbálok írni, legfeljebb igyekszem figyelembe venni a „körülállást”, ami hatással van az egészségügyre. A másik: ezt a jegyzetet ezzel a címmel kezdtem el írni: „NINCS IDŐNK!”, de meghallgattam péntek reggel miniszterelnök urat, és kitettem egy kérdőjelet.

Végiggondoltam, hogy ezen a héten alig esett szó a nyilvánosság professzionális terein az egészségügyről. A nyilvánosság közösségi terein persze olyan tömegű vélemény, tapasztalat leírása és segélykiáltás hangzik el, naponta, óránként és percenként, hogy az szinte ijesztő és elborzasztó. Hogyan lehet az, hogy ez a két tény, így egymás mellett létezhet?

Észlelési probléma

Az egyének, az egészségügyi dolgozók, a betegek, a hozzátartozók mást észlelnek a maguk mikrokörnyezetében, mint az ország vezetői? Sajnos, ez lehetséges. És ez megy már évtizedek óta. Időnként van egy-egy „nekibuzdulás”, valamit kellene kezdeni ezzel az ágazattal, az intézményeivel, a szabályozásával, a benne dolgozó százezrekkel, a benne szakszerű segítséget vagy menedéket kereső milliókkal, azután ismét csend. Hosszabb-rövidebb idejű csend. Egészen a következő válságig.

A mi életünkben a legnagyobb és legjelentősebb válság a COVID-járvány volt. Most ugyan van egy kis nyugalom, de valószínűleg nincs vége. Romániában már egy újabb mutáns fertőz, és ők a szomszédaink. Mindenki abban reménykedik, hogy ősz előtt ne legyen újabb fertőzési hullám, de erre se pro se kontra nincs kézzel fogható bizonyíték. A fejlett világ járványtanászai egy majomhimlő elnevezésű betegséggel bajlódnak. Néhány beteg már itthon is van, egyelőre a lefolyás nem tűnik súlyosnak.

Velkey György megszólalt

A Magyar Kórházszövetség frissen megválasztott elnöke, a Bethesda Kórház főigazgatója (tulajdonosa a Magyarországi Református Egyház) és a maga szelíd, konfliktuskerülő módján rettenetesen súlyos dolgokat mondott. Velkeyt senki se vádolhatja se ellenzékiséggel, se krakélerséggel, és amit mond, arra figyelni kell. Olvassák eredetiben!

Sorra veszi a megoldandó kérdéseket. A COVID utáni bénultságot, kifáradást orvosolni kell, hogy legalább visszaálljon az a teljesítőképesség, ami a járvány előtt jellemezte az intézményeket. Itt a kis közösségek, az intézmények szerepét emeli ki, hiszen az egészségügyben az egyének lelkiállapota, tartása, stressztűrő képessége rendkívül fontos. Erről a nyilvánosságban kevés szó esik, de attól még létező probléma. Az ápoló- és szakdolgozóhiány világjelenség, de történelmi okokból mi tartósan rosszul állunk.

A finanszírozás rendszerén változtatni kell, és a teljesítményalapú finanszírozás visszahozása az egyik megoldás. Azt már én teszem hozzá, hogy ezt a rendszert folyamatosan korszerűsíteni kell, hogy a valóságos ráfordításokat fedezze.

„Tűzoltók” és tervezők

Ha javasolhatok valamit az egészségügyi ágazat új irányitóinak, az a következő: átmenetileg kétfelé kellene osztani az egészségügy igazgatását végző személyek csoportját. Természetesen ezt annak az ismeretében, hogy miként képzelik el a következő évek állami egészségügyi szolgálatának a menedzselését. Nem ismerhetem én sem a BCG-tanulmányt, de nem lennék meglepve, ha olyan javaslat is lenne benne, amelyik a területi elven felépülő, a lakossághoz és az ellátókhoz „közeli” rendszer átmeneti vagy tartós kiépítését ajánlja.

„Tűzoltók”

Ez nem valami csoda, hanem egy járási (kisvárosi és nagyvárosi kerületi) szinten megjelenő, néhány szakemberből és segítőikből álló szervezet, hálózatos rendszerben megyei, esetleg regionális és mindenképpen országos központtal. Ez utóbbi az OKFŐ szervezetébe integrálható, hiszen a gyógyító ellátás feladatainak jelentős része már ma is ott jelenik meg. Ha ez szervezetten kiterjed a járóbeteg-ellátás és az alapellátás szervezésére, értékelésére is, akkor előáll egy állami egészségügyi szolgálat felelős és hatékony intézményi központja olyan területi hálózattal, amelyik ellenőrzött információkat küld a központba, és a területen elvégzi azt a szervező s fejlesztő munkát, amelyik a mai területi egyenlőtlenségek fokozatos felszámolásához, az egészségügyi ellátó rendszer kiegyenlített és igazságos rendszeréhez vezet.

Ez a hálózat képes lehet egy országosan koordinált gyors beavatkozási rendszer üzemeltetésére, amelyik válaszokat talál a napjaink számos megoldatlan kérdésére. Konkrétan foglalkozik a háziorvosi hiányok betöltésével, a területi alapellátási ügyeleti rendszerek működésének ellenőrzésével, a meglepő, de valóságos intézményi elégtelenségek gyors kezelésével. Az elmúlt napokban a mohácsi és a szolnoki kórházak ilyen kapacitásproblémái kerültek nyilvánosságra, de valószínűleg több ilyen is van, vagy a rendszer bármelyik pontján váratlanul kialakulhat. Egyelőre nem látható, hogy az orvosok és szakdolgozók mozgása hogyan alakul a következő hónapokban. Még akkor is lehetnek meglepetések, ha ez nem lesz nagyarányú.

Tervezők

A tervezők csoportja végzi a finanszírozási rendszer korszerűsítését és bevezetésének előkészítését. Ide tartozik az intézményrendszer korszerűsítése, kiegészítése és a hosszú távú tervezés kérdései. A vidéki intézményhálózat az elmúlt 15 évben jelentős korszerűsítési és felújítási folyamaton ment át. De az idő nem áll meg. Új technológiák érkeznek, új fejlettebb eszközöket kell a betegek szolgálatába állítani, és a szakmai változások elérik, illetve feszegetik a meglévő épületeink, azaz az egészségügy épített környezete által nyújtott lehetőségeket.

A szkeptikus olvasók mondhatják, hogy ilyen gazdasági válságjeleket mutató környezetben fölösleges ezzel foglalkozni, de nincs igazuk. Ilyenkor kell elkezdeni megtervezni azokat a célokat és konkrét programokat, amelyek a „jobb idők” eljövetelekor azonnal felhasználhatóak.

Lehet, hogy a Kedves Olvasónak a fenti vázlat kissé paranoidnak vagy belterjesnek tűnik. Azért bolyongok ilyen rendszerezett gondolatok körül, mert a felmerülő problémákra nem elég ad-hoc válaszokat adni. Azt már csak csendesen merem leírni, hogy a jövő tervezése a mai napok gondjaival küszködő orvosoknak, szakdolgozóknak is reményt ad a következő évekig való kitartáshoz, mert a rendkívül fontos béremelés és jövedelem karbantartás mellett az ilyen célok stabilizálják az intézményi közösségeket.

A magán egészségügyi szolgáltatók felől nézve

Még ha furcsán is hangzik, de a közellátás rendezetté válása a magán egészségügyi szolgáltatók rendszerét is pozitívan érintheti. Egyfelől, tisztázódhat, hogyan, milyen elvek és gyakorlat mellett tudnak kapcsolódni a közösségi ellátásokhoz. Másfelől, gyors növekedésüket komolyan érintheti a háborúhoz is köthető gazdasági válság kibontakozása, ami könnyen olyan vásárlóerő csökkenéshez vezethet, ami már érinti a magánellátásra eddig jelentkező csoportokat és rétegeket.

Ma úgy látszik, hogy a magánszolgáltatók jelentős orvosi és szakdolgozói létszámot tudnak felvenni az állami szférából. De ez addig működik, ameddig a gyógyító szolgáltatások piacán konjunktúra van. Meghallgatva miniszterelnök úr péntek reggeli interjúját, mindenkit óvatosságra intenék a következő évek gazdasági trendjeit illetően, különösen akkor, ha a háború itt a szomszédunkban elhúzódik.

Rengeteg a nyitott kérdés a magyar egészségügy jelen állapota és a közeljövő lehetőségei kérdéseiben. És ez vonatkozik mind a közösségi, mind a magán egészségügyre is!

Ezeken folyamatosan kellene dolgozni a magyar és a nemzetközi egészségügyhöz értő „legjobb koponyáknak”, mert az idő, a fejlődés nem áll meg.

Valahogy úgy adhatok választ a jegyzet címére, hogy „NINCS MÁR SOK IDŐNK”, ha nem akarjuk növelni a mindenki által észlelhető problémákat. De legyünk optimisták: egy új kormány, egy új igazgatási szerveződés (Belügyminisztérium), néhány új vezető személye feltételeket és lehetőséget teremthet az elmúlt években felszaporodott gondok megoldására. Az orvosi béremelés egy jó irány kezdete, csak tovább kell navigálni, mert az előttünk lévő úton még nagyon sok további feladat vár megoldásra, felvilágosult vezetőkre és hozzárendelt forrásokra. 

Címlapkép: Nele Azevedo: Chamberlain Square, Birmingham, 2014. augusztus 2. Installáció. 5000 férfi szobra, jégből. Forrás: Wikimedia Commons