VERSENYFUTÁS

Futás a vírus elől, a butaság elől, a szegénység elől, a bizonytalanság elől. Sok minden elől, amiről azt gondolnánk, ebben az állam tudna segíteni. Tud is, de valahogy nem olyan simán, ahogy az ápolónővér megitatja a beteget, ahogy az orvos a COVID-osztályon gyógyszert rendel, és próbálja nyugtatni az életéért küzdő, szorongó beteget, ahogy a homokszínű sivatagi gyakorlóruhába öltözött katonalány kézen fogja az idős nénit és besegíti az oltópontra, vagy ahogy a raktáros munkás futni próbál az oxigénpalackkal, mert sürgős…

Hatalom és bizalom

Egy hete elveszítettünk COVID-fertőzésben egy olimpikont, aki sem öreg, sem beteg nem volt. Péntek reggelre négy huszonéves áldozat is volt, közöttük beteg is, egészséges is. Meghalt a nemzet színésze, a magyar színjátszás elmúlt 70 évének ikonja. Csütörtökön volt a Magyar Holokauszt emléknapja: 5-600 ezer áldozatot gyászolunk, ma se tudjuk a pontos számokat. Heisler András emlékező beszédének egyik fontos mondata: "...a hatalomban soha nem szabad feltétel nélkül megbízni, azt mindig kontrollálni kell..."

A modern állam egy furcsa, bonyolult gépezet, elvileg, de gyakorlatilag is az adott társadalom szükségleteit szolgálja. Igen ám, de a demokráciában az egyre fontosabb igazgatás – miket beszélek – menedzselés, az a legfontosabb kérdés, mert erőforrásokat mozgat, elvesz és újraoszt. Ennek a vezetésére, irányítására „találták ki a demokráciát” azaz a nép által megválasztott vezetőket.

Azonban ezzel az ókor óta mindig baj van, a történelem szinte mindig ezeknek a konfliktusairól, harcairól és néha sikereiről is szól. Ezeket a vezetőket többnyire és egyre inkább politikai pártok kínálják fel a népnek, és a választásokon, népszavazásokon a korábban szinte ismeretlen, hatalommal nem rendelkező emberek hatalomhoz, erőforrásokhoz jutnak. A modern kor történelme már ezekről szól, és nem akarok ítéletet mondani, de elég vegyes eredménnyel. A politikai harc legrosszabb, legsötétebb része, a választás előtti küzdelem, ahol a győzelem érdekében majdnem mindent szabad. Mi sajnos a választási ciklusok szabályai szerint most lépünk ebbe a zónába.

Hideg polgárháború

Ezen akár jól is szórakozhatnánk, hiszen nincs két vagy akár több külön nép egy országban – Trianon után persze mesélhetnénk erről is –, nincs külön két nemzet, viszont van számos párt. Elvileg mindegyik jót akar. Csak a maga módján. (A régi vicc szerint a javainkat akarják, és azokat el is veszik, persze ez egy ócska apokrif duma…)

Hogy jön ki ebből ez a hideg polgárháború, amelyik egy nép védekezését egy gyilkos vírus ellen ilyen zavarossá teszi, és le is gyengíti? Mert ha a háború csak ideológiai síkon zajlana, akkor lehetne rajta gondolkodni. De begyűrűzik olyan gyakorlati kérdésekbe, hogy hagyjuk-e magunkat beoltani. És a XX-XXI. századi kommunikáció és tömegmédia korában már nemcsak direkt hatásokról beszélhetünk.

Aki hallott már valamit a lélektanról, a mentális reakciókról, az akár tudhatná, hogy az alany, a célcsoport nem mindig úgy reagál, ahogy a térítő, a szpíker szeretné. Pláne ha egyszerre többen, többfélét mondanak! Nem, az oltás ellen nem beszélt csak néhány tucat, száz vagy ezer furcsa ember, jó lenne ismerni a pontos számot, hiszen ez egyfajta veszély mértékét jelzi. A többiek csak fanyalogtak, gyanút keltettek, kritizáltak, amire nagyon sok ember úgy reagált, hogy ha ekkora a bizonytalanság, jobb ebből kimaradni.

Nem akarok tévútra menni, de van azért konkrét tapasztalat is: ha egyik dél-keleti szomszédunknál az elégtelen oltások miatt kitört egy gyermekbetegség, pl. kanyaró, akkor a keleti határ közelében valamilyen okból, például a szülők oltásellenessége miatt néhány magyar gyermek nálunk is megbetegedett, és nem mindegyiket tudtuk megmenteni. Lassan meg kellene ezekről kérdezni a korábbi évek járványügyi szakembereit, mert a COVID-oltások „hézagaiban” fel-fel lobbanhatnak a járványok. Érdekes módon mára Müller Cecília is hasonló következtetésekre jutott.

Vakcinacsata

Egy darabig tartotta magát a válogatás a vakcinák között. A nyugati az jó, a keleti az nem jó. Vagy gyanús. Vagy nincs megvizsgálva. A mi hatóságaink nem függetlenek, bezzeg az EMA. Azután kiderült, hogy ez a kérdés se ilyen egyszerű. Jé, nini, a csodálatos gyógyszergyárak is küzdenek egymással. Azután nem tartják be pontosan a megállapodásokat. USA, Nagy-Britannia sokat kap, Európa kevesebbet, a legszegényebbek szinte semmit. Hogy lesz így vége a pandémiának? És főleg mikor?

2021. január 30-án még a Magyar Orvosi Kamara Elnöksége is olyan határozatot kommunikált, hogy csak az EMA által engedélyezett vakcinával szabad oltani. Amikor ezt szóvá tettem, kaptam hideget-meleget. De hamar „kapcsoltak”: Kincses Gyula az ATV-stúdiójában mondta el: „A beadott vakcina a jó vakcina”. Persze, mert már akkor sok minden kiderült. Főleg az, hogy immunizálás nélkül sokkal nagyobb veszélyben vagyunk.

Azóta berobbant a „harmadik hullám”. Pusztítóbb volt, mint a korábbi és még nincs vége. Ma, április 17-én, szombaton, a három hullám összhalálozása meg fogja haladni a 25 ezret. Egyértelmű, hogy a kormány minden erejét az immunizálásra koncentrálja. Ezzel akarja elérni, hogy az ország mielőbb védett legyen, és visszatérjen a normális élethez. Néhány ország ezt az utat járja, eredményesen. Mi valamilyen okokból a járvány megelőzésének, a másik, közegészségügyi eszközrendszerét az első hullámban nagyon eredményesen használtuk, azóta viszont mintha leértékeltük volna.

Jó lenne egyszer megtudni az okokat, a hozzá vezető gondolkodás lépcsőit, de erre szerintem még várnunk kell. Mivel ezek a lakosság életét, mozgását, gazdasági tevékenységét súlyosan korlátozzák, kiszámíthatatlan politikai következményeket hozhatnak. Sajnos, az intranzigens politikai szembenállás így hathat egy olyan szakmainak tetsző dologra, mint egy járvány elleni védekezés. Annyira, hogy ma már szinte semmilyen esélyét nem látom egy járványügyi közmegegyezésnek.

De mi lesz az oltatlanokkal?

Nyitva van egy súlyos kérdés: hogyan fog bekapcsolódni az oltási rendszerbe az a több mint négy-, serdülőkkel és gyermekekkel inkább ötmillió magyar, akik még nem regisztrálták magukat, vagy akik nem képesek erre, de azok is, akik most még nem is lennének hajlandók felvenni az oltást. Ez egy hatalmas halmaz, a belső arányairól keveset tudunk. A bejelentett kampány egy részüket bizonyosan eléri, de ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy a békés füleknek oly kedves „nyájimmunitás”, ami másoknak inkább becsmérlő (birka-) felhangot kap mennyi oltatlan embert véd meg? Úgy tűnik, sokkal kevesebbet, mint amennyiről a politikusok eddig álmodoztak. Ez a kérdés néhány hónap múlva nagyon kemény kérdéssé válik, hiszen a kimaradtak állandósíthatják a járványhelyzetet, állandó stresszben tartva a társadalmat, a közösségeket.

Reménykedjünk, hogy egy következő mutáns nem fogja felülírni ezt a stratégiát.

Addig szurkoljunk annak, hogy egyre több vakcina érkezzen, hogy az átoltottság gyorsan emelkedjen.

Imádkozzunk, hogy az egészségügyi rendszerünk mind a betegellátás terheit, mind az oltással kapcsolatos tömeges feladatait kibírja.

Aki teheti, aki feléri ésszel, az fokozza és tartsa fenn az egyéni védekezést, a családja védekezését, a munkahelyi és lakóközösségi védekezését a járvány végéig.

Az illusztrációként szereplő festmény: PABLO PICASSO (1881-1973): Két futó nő a tengerparton. A verseny, 1922, gouache rétegelt lemezen, 32x41cm, Musée National Picasso, Párizs