VITAM ET SANGUINEM!

A magyar történelem egyik leghíresebb mondata. Egy fiatal osztrák királynő, egyesek szerint csecsemő fiával a karján, a magyar nemzet képviselőihez fordult Pozsonyban, egy sebtében összehívott országgyűlésben, akiknek ugyan hatalmi szempontból uralkodójuk volt, de addig még „nem ért rá”, hogy Szent István koronájával legitimálják. Magyarország a török hódoltság után lassan éledezett (a háború szinte összes terhét viselte), és a perszonálunió másik országát, a gazdag és szinte érintetlen Ausztriát, a porosz király elfoglalással fenyegette.

Miért ez az idézet jut az eszembe? Gondoljuk végig.

A magyar egészségügy a járvány előtt nehéz éveket élt át. A benne dolgozók törvényes bérezése messze elmaradt a környező, pláne nyugateurópai egészségügyi bérekhez képest, és még a hazai ágazati rangsorok utolsó helyeinek egyikén kullogott. Ennek egyenes következménye lett az EU-hoz való csatlakozás után egy nagy arányú elvándorlás, ami az orvosok mellett a szakdolgozókra is kiterjedt. Bár ők, és az egészségügyben dolgozó egyéb szakemberek bőven találtak jobban fizető munkát a szépen fejlődő gazdaság egyéb területein. Súlyosbította a helyzetet, hogy sem az egészségügy rendszerének (és az ellátás szervezésének) a szükséges korszerűsítése, se a működését fenntartó finanszírozási rendszer érdemi fejlesztése nem történt meg. Menekülési útvonalnak ugyan megnyílt a magán betegellátások lehetősége, de annak a fizetőképes kereslet és a közfinanszírozás előtt többnyire szabályokkal lezárt akadálya korlátokat állított.

A következmény egy feszültségekkel, egyes helyeken szakemberhiánnyal (háziorvos, aneszteziológus, érsebész stb.) küzdő rendszer, amelyikben a megmaradók számára is nehezebbé vált az élet. Helyettesíteni kellett a hiányzó háziorvosokat, túlmunkával pótolni a hiányzó ápolókat, és egyes szakterületeken jellemző lett a több intézményben munkát vállaló szakorvosok (aneszteziológus, radiológus, egyéb specialisták) megjelenése.

Menteni a menthetőt

Eközben nagyrész felújították a vidéki kórházakat (ettől még feltűnőbbé vált a fővárosi intézmények lepusztultsága) és különös ellentmondás feszült a XXI. századi környezet, modern felszerelés és a XX. századi bérek között. Lényegében minden kormány próbálkozott valamilyen beavatkozással, de áttörést senki nem tudott elérni. A rendszer bonyolultsága, a rettenetesen erős lakossági kapcsolatok politikai veszélyessége, egyes kormányok látványos bukása óvatosságra intett. Egyszerre kellene a rendszer filozófiáját, szabályozását, finanszírozását, érdekviszonyait, hatásosságát és biztonságát, humán erőforrás szervezését, és a társadalommal történő harmonikus együttműködés PR feladatait teljesíteni. Ez így egyszerre túl sok egy olyan politikai rendszernek, amelyik kénytelen 4 éves választási ciklusokban gondolkodni, és az ott megszerzett legitimációra építeni a törvényhozás és a kormányzás feladatait. Gyakori miniszter és államtitkárcserék, évek óta zajló, „vérfagyasztó” jelentésekben összegződő számvevőszéki és egyéb vizsgálatok, az ellenzéki pozícióban lévő politikusok harsány kritikái (akik hajlamosak elfelejteni a saját kudarcaikat) jelzik a rendszer betegségeit.

Magyarországon rendszeresen megütközik a kapitalizmus hatékonyság - eszméjét közvetítő közgazdászok, és a lakosság betegellátási szükségleteit (amelyik brutális erősséggel függ össze a szociális problémákkal, és az idősödés okozta komplex gondokkal) képviselő egészségügyi szakemberek véleménye. A kedves olvasók tippelhetnek, melyik csapat szokott győzni? Idén februárban, már a világ egyes pontjain tombolt a járvány, de a hazai intézményvezetőket még a „fedezetlen kötelezettségvállalás” büntetőjogi következményeivel fenyegették az illetékesek. Nem telt bele 4 hét, és már elemi erővel harsant a kiáltás: hol vannak a védőeszközök, hol vannak a tartalékok? Mondhatták volna, hogy az előző hónapok elhúzódó adósságrendezésében, a fedezet nélküli elmaradt rendelésekben, a beszállítói környezet gazdálkodási válságában. De nem mondták, mert tudták, hogy már mást kell csinálni, menteni a menthetőt és készülni a háborúra.

Nagy szerencse, hogy még nem kezdtek hozzá a kórházi struktúra további leépítéséhez, az ellátások szűkítéséhez. Ez abban az összefüggésben válik érdekessé, ha megnézzük, néhány nagyon magasan fejlett ország miért került elképesztő egészségügyi válsághelyzetbe, amikor elérte őket a járvány. Hiszen Olaszországban, Spanyolországban és hihetetlen módon az Egyesült Államokban is hirtelen hiány és rettenetes szűkösség jelentkezett védőeszközökben, kórházi férőhelyekben, intenzív ágyakban, lélegeztetőgépekben, orvosban és ápolókban! Innen nézve nem hittünk a szemünknek! Ott, a magasan fejlett Észak-Olaszországban? New Yorkban, a világ pénzügyi és hatalmi központjában?

És akkor rájöttünk, hogy a hatalmas tömegben áradó jelentések, elemzések és matematikai modellek sok érdekességet feltárnak. A politikusok és döntéshozók késlekedése. A diadalmas kapitalizmus a globalizálódó világkereskedelem, a bankrendszer, a modern logisztikával támogatott kereskedelem létre hozta az iparban már régóta ismert „just in time” rendszert. Nem kell raktározni, tartalékot képezni, mert az sok pénzt köt le (csökkenti a profitot), hiszen minden eszköz, anyag, műszer tervezetten a rendelkezésre áll, ha teljesítik az információs igényét. Ezt a modern számítástechnikára alapozott kontrolling rendszerek vidáman teljesítik. A gyártók ütemesen termelnek, a hatalmas konténerhajók, a kamionflották és a hatalmas szállítórepülőgépek mindent meghoznak időre. Csak nehogy a rendszer valamelyik pontján valami váratlan történjen, mert akkor azonnal baj lesz.

Lett is, mert most hirtelen hatalmas betegtömeg zúdult a kórházakra, és a járványveszély miatt létrehozott intézkedések elkezdték a gyártást (Kínában) és a szállítást akadályozni. Még egy jelenség: a legfejlettebbnek gondolt országokban a végtelenül racionalizált kórházi férőhelyek, a hatalmas tömegben a járóbeteg és az egynapos ellátásba terelt diagnosztika és gyógyítás meggyengítette egy váratlan járvány ellátási feltételrendszerét. Döbbenetes megnézni a Washingtoni Egyetem matematikai modelljét és összehasonlítani egyes országok felkészültségét.

Védd az egészségügyet!

Több évtizedes útkeresés után egy járvány fogja megmutatni, mit tud, mire képes ma a magyar egészségügy. A társadalom, a politikusok szinte váratlanul, de logikusan fordultak felénk, és kérik a segítséget. Munkát, kockázatvállalást, áldozatot kérnek tőlünk. Nyilvánvaló, hogy meg fogják kapni. Nagy ára lesz, a fokozott fertőzésveszélyen kívül súlyos túlterheltség, stressz, kiégés, olyan lelki károk, amelyek csak a legsúlyosabb háborús veteránok körében ismertek. De meg fogjuk tenni, mert ez a küldetésünk, erre esküdtünk. Vitam et sanguinem, mondjuk már hetek óta.

De mondjuk el, a járvány után még rengeteg tennivaló lesz, és lesz bőven megszívlelni való tanulság is. Ezt viszont az egészségügyben dolgozók várják el a társadalomtól, a politikusoktól. Mária Terézia hálája sem maradt el annak idején, ő indította el többek között a mai tisztiorvosi rendszert megalapozó közegészségügyi intézkedéseket.

Nem szégyen tanulni, még kommunikációt sem, más országoktól.

A brit járványügyi tájékoztatás is szóvivői rendszerben történik. Ugyanúgy 3 pulpitus mögött állnak a szereplők, mint a magyar Operatív Törzs tájékoztatásán. A különbség csak három rövid mondat az emelvényeken. Bal oldalon: Stay Home (maradj otthon) középen: Save the NHS (védd az egészségügyet) jobb oldalon: Save lives (védj, ments életeket)

A mi vezetőink is ezeket mondják. De emeljük ki a középső üzenetet, mert ez nálunk még halkabban szól.