A visszamaradt idegentestek

A sebészeket - az elvérzés mellett – legjobban a véletlenül visszamaradt idegentestek okozta szövődmények viselik meg. Amióta felismerték ennek a nemkívánatos eseménynek a – beteg és orvos számára egyaránt – súlyos következményeit, azóta törekszenek olyan módszer kidolgozására, amellyel ez a baleset biztonságosan megelőzhető, de be kell látnunk, hogy mindez ideig sikertelenül. Annak ellenére, hogy az idegentest visszahagyásának a jogi következményei is súlyosak, a hazai orvosi szakirodalomban csak elvétve lehet találkozni a kérdéssel, többnyire jogászok tollából vagy bírósági ítéletekből, állásfoglalásokból (vagy a médiumokból) származnak információink és nem foglalkoznak vele az igazságügyi orvostani tankönyvek sem. A külföldi irodalom is többnyire esetismertetés formájában foglalkozik a kérdéssel, összefoglaló, nagyobb esetszámot felölelő tanulmánnyal csak elvétve lehet találkozni. A szakirodalomban az idegentest visszahagyásának elkerülését biztosító módszer, szabály nem található, többnyire csak javaslatokkal, ajánlásokkal találkozunk.

Textília

Esetismertetés: az idős beteget gyomortáji fájdalom, fogyás miatt vették fel. A vizsgálatok a gyomor intestinális metapláziáját mutatták. Kora, általános állapota és kísérőbetegségei miatt hosszas előkészítés és konzíliumok sorozata után Billroth I. típusú gyomorresectiót végeztek. el. A műtét után a bal oldali subphreniumban egy törlő maradt vissza, körülötte tályog alakult ki.

A hatóság foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt vizsgálatot folytathat, ha a beteg a műtét után elhalálozik és a boncolás során a testüregben idegen testet, textíliát találnak. Ilyen esetben a hatóság a következő kérdéseket teheti fel:

1./ Mi volt a néhai halálának az oka?

Nincs kétség afelől, hogy a beteg halálának közvetlen oka az idegentest környezetében kialakult tályog, az ebből származó szepszis volt. A halál bekövetkeztében szerepet játszott a beteg idős kora és más, sorsszerű megbetegedései.

2./ Van-e előírás, ha igen, mi írja elő a műtétek során használt gézlapok mennyiségének ellenőrzését a műtét kezdetekor és/vagy befejezésekor?

Általánosan megkövetelt szabály a műtét során használt gézlapok mennyiségének ellenőrzésére nincsen. Ezt a helyi vezetés szóban vagy írásban szabályozhatja, azonban az iratok alapján ez nem mindig tisztázható. Kétségtelen és elfogadott szabály az, hogy a hasüreg zárása előtt az operáló orvosnak meg kell győződnie arról, hogy a hasüregben idegentest nem maradt vissza. Ezt a meggyőződést több módon végezheti el: a törlők megjelölésével, a gézlapok megszámolásával vagy a hasüreg bezárása előtti vizsgálatával.

3./ Ha van ilyen szabály, azt az adott esetben ki, mikor, milyen magatartással szegte meg, ez a magatartás foglalkozási szabály megszegésének tekinthető-e?

Azt, hogy egy adott osztályon a felsoroltak közül mely módszereket tesznek kötelezővé, ha egyáltalán, csak a szervezeti működési szabályzat vagy az osztályvezető főorvos írásos utasítása alapján állapítható meg. Ha a gézlapok megszámolása a kötelező, és az ellenőrző számolás megtörtént, akkor tévedésről van szó. Ha a számolás kötelező, de nem történt meg, akkor a szakmai szabályszegés annak a részéről történt, akinek a helyi szabályozás szerint ez a kötelessége lett volna.

4./ Ha a szepszis közvetlen ok-okozati összefüggésben jött létre az idegentest hasüregben hagyásával, a műtéti szerencsétlenség, a kockázat kategóriájába tartozik?

A szepszis a legtöbb esetben ok-okozati összefüggésben van a hasüregben maradt idegentesttel, ami a műtéti szerencsétlenség kategóriájába tartozik, önmagában fel nem róható és szakmai szabály megsértésének csak akkor minősül, ha szakmai gondatlanság is megállapítható. Adott esetben a műtéti leírás hiányossága, tanúmeghallgatások (műtősnő, asszisztencia) hiánya és a helyi szabályozás ismeretének hiányában a kérdésre egyértelmű válasz nem mindig adható. Ha a műtét végeztével a hasüregnek a helyi szabályozásnak megfelelő ellenőrzése megtörtént, akkor a műtéti szerencsétlenség esetével állunk szemben. Ha mindez nem történt meg, akkor gondatlanság áll fenn.

5./ A beteg orvosi ellátása szakszerű volt-e?

Önmaga a műtét általában szakszerűen van végrehajtva. A szakszerűség kérdésében általában csak a műtéti indikáció a kérdéses, azonban mind a műtét mellett, mind ellene érvek állíthatók fel és egyértelműen nem marasztalható el a kezelőorvos a műtét elvégzéséért, ez ugyanis az orvosi tévedés kategóriájába eshet.

6./ Diagnosztikus tévedésként, vagy foglalkozási szabályszegésként értékelhető, hogy a beteg orvosi kezelése során nem ismerték fel a hasüregben az idegen testet?

Az idegentest a hasüregben a műtét utáni időszakban biztonsággal csak akkor állapítható meg, ha valamilyen módon egyértelművé válik. Pl. a váladékozó sebből textildarabok távoznak vagy távolíthatók el, a gézalap fémszállal van jelölve és esetleges röntgenvizsgálattal felfedezhető. Önmagában az esetleges hashártyagyulladás ténye nem utal egyértelműen visszamaradt idegentestre, mivel az számos más ok miatt is kialakulhat (műtét alatti fertőzés, varratelégtelenség). A körülirt hashártyagyulladás és az idegentest fel nem ismerése az orvosi tévedés kategóriájába tartozhat.
Nem minden esetben állapítható meg a dokumentáció alapján, hogy ki, mikor, milyen magatartással szegte meg felróható módon az orvosi foglalkozás szabályait.
A műtéti indikációra és a kockázat mérlegelésére általában csak a kórlefolyásból, a hosszas előkészítésből és az epicrizisből lehet következtetni. A műtéti leírást az operáló orvos aláírása hitelesíti. Ha nincs utalás a műtéti leírásban arra, hogy a hasfal zárása előtt ellenőrizték-e azt, hogy idegentest, műszer vagy kötszer nem maradt-e a hasüregben, a gondatlanságot vélelmezni lehet.

A sebészi varrótű

Esetismertetés: a beteg évtizedekkel korábban appendectomián, ileus miatti műtéten, 10 év előtt nőgyógyászati műtéten esett át. A későbbiekben többször vizsgálták szerteágazó panaszai miatt, majd az epehólyag eltávolítását végezték laparoszkópos úton. Ezt követő években több alkalommal állt belgyógyászati kivizsgálás és kezelés alatt. A részletes anamnézise során egymásnak ellentmondó adatokat szolgáltatott a panaszok jelentkezésének idejéről és jellegéről, súlyosságáról.
Panaszai miatt ismételt vizsgálatokon esett át, melynek során a sigma diverticulosis állapítottak meg, a CT vizsgálat fedezte fel, hogy a kismedencében a belek között, a hólyag felső pólusától számítva 2 cm-re egy 2 cm hosszú, ív alakban mérsékelten hajlott fém idegentest helyezkedik el. A hasban megvastagodott falu bélkacsot kimutatni nem tudtak.

A vastagbél diverticulosisa a felnőtt lakosság 30-40-%ában fordul elő. Az esetek több, mint felében számottevő panaszt nem okoz, máskor azonban haspuffadás, a székelési szokások megváltozása hívhatja fel rá a figyelmet. A betegség hajlamosít az ott kialakuló gyulladásra, ami székrekedéssel, hasi görcsökkel, hasmenéssel, hányingerrel, hányással, hőemelkedéssel, leukocytozissal járhat együtt. Ugyancsak a gyulladás következtében a mozgékony vastagbél közel kerülhet más hasűri szervekhez ( húgyhólyag, méh, hüvely), azokkal gyulladásosan összetapad és akár az említett szervek és a vastagbél közötti sipoly képződéséhez, máskor perforációhoz, tályogképződéshez, hashártyagyulladáshoz vezethet.

Meg kell említeni, hogy bizonyos ételek (tej és tejtermékek) felnőtt korban hasonló panaszokat okoznak a tejcukor felnőtt korban nem ritka intolarenciája miatt és a diverticulosis maga is hajlamosít erre.

Az első kérdés, ami felvetődik, okozhatja-e a bentmaradt sebészi varrótű a beteg panaszait?

Erre a röntgenfelvételek és a CT vizsgálat alapos vizsgálata adhat választ. Ha meg lehet állapítani, hogy a sebészi tű a telt húgyhólyagtól távol, inkább a hashártya mögötti területen, a keresztcsont előtt helyezkedik el, helyzeténél fogva a húgyhólyag működését nem zavarhatja és ha semmi sem utal arra, hogy a béltraktus bármely részét ingerelné, gyulladásos tüneteket sem a laboratóriumi vizsgálatok során, sem a CT vizsgálattal nem lehetett kimutatni, valószínűsíteni lehet, hogy a beteg panaszaiban nem játszik szerepet.

A következő kérdés az, hogy a tű melyik műtét alkalmával maradt vissza a hasüregben?

Ki lehet zárni azt, hogy a sebészi tű a laparoszkópos epehólyag eltávolítása után maradt volna bent, ugyanis ez a műtét a legritkább esetben teszi szükségessé varrótű alkalmazását, az ilyenkor alkalmazott tű nagysága és alakja eltér a jelenlegitől. Nem zárható azonban ki, hogy az előző műtétek (appendektomia, ileus műtét) során maradt vissza a hasüregben a tű. Ennek a valószínűsége csekély és utólag bizonyítani nem lehetséges. A tű nagyságát és alakját tekintve, valószínűsíteni lehet, hogy a tűt melyik műtét alkalmával használták.

A harmadik kérdés az, hogy a sebészi varrótű visszamaradása a szakmai szabályok megsértését jelenti-e?

Műtét során a tű visszamaradásának több oka is lehetséges: előfordulhat, hogy a tű kipattan a tűfogóból és nem állapítható meg, hogy hova került, a hasüregbe vagy azon kívülre. Az is előfordulhat, hogy a tű eltörik az öltés során, így a leggondosabb kereséssel is csak szerencsés esetben lehet a tűt megtalálni a szövetek mélyén. A keresés néha több veszéllyel jár, mint a tű benthagyása. Ha a tényt a műtéti leírásban rögzítik és azt is, hogy miért nem sikerült azt megtalálni vagy eltávolítani, a szakmai szabálysértés nem állapítható meg.
Számos alkalommal marad vissza műtétek során fém idegentest a hasüregben, amikor a nyelőcső, gyomor, vastagbél varratait drót-varróanyaggal, kapcsokkal végzik el – nem is említve a háborús sérülések után visszamaradt fém idegentesteket – és ezek csak kivételesen vezetnek panaszokhoz, szövődményekhez.

A hatóság részéről felmerülhet a kérdés, hogy milyen műtéteket végeztek a betegen korábban és az megfelelt-e a tudomány mai állásának?

A kérdésre választ adni nem könnyű, mert az iratokat nem lehet megtalálni, az akkori dokumentáció általában kézzel írott volt. Két okból lehet esetleg a kérdésre megalapozott választ adni. Egyrészt a szakma szabályainak megfelelően végezték a nőgyógyászati műtétet, mert a betegnek a korábbi műtétekkel összefüggésbe hozható panasza nincs, másrészt a szakmai szabályok akkor is előírták, hogy idegentestet visszahagyni a hasüregben – hacsak nem szándékosan, valamilyen célból – nem szabad. Azt azonban már nem lehet kideríteni, hogy a sebészi varrótű ténylegesen melyik műtét alkalmával maradt vissza és azt sem, hogy ha igen, akkor a szakmai szabályokat megszegték-e azzal, hogy nem vették észre a tű visszamaradását. Egyébként a kérdés más vonatkozásban rosszul van feltéve, mert a tudomány jelenlegi állását nem lehet vonatkoztatni egy jóval korábban végzett orvosi beavatkozásra. Helyesen: megfelelt-e a tudomány akkori állásának?

Újabb kérdés, hogy a tű eltávolítása nem jár-e nagyobb kockázattal, mint a mostani állapot?

A tű hosszabb idő óta azonos helyzetben van. A bizonyossággal határosan állítható, hogy a tű a beteg panaszaiban nem játszik szerepet, a tű eltávolítása lényegesen nagyobb kockázattal jár (narcosis, többször operált has, melléksérülések lehetősége, a műtét eredménytelensége), mint a jelenlegi állapot.

További kérdés, hogy a beteg panaszait a szervezetében maradt sebészi varrótű okozza-e, az élete megnehezítettnek tekinthető-e?

A választ a beteg részletes vizsgálata, kikérdezése után lehet megadni. Ennek alapján lehet állítani, hogy a beteg panaszait nem a műtét során a szervezetben bentmaradt sebészi varrótű okozza, vagy a tünetek és panaszok a benthagyott tűvel hozhatóak összefüggésbe.

Ha a panaszokat a visszahagyott sebészi varrótű okozza, szükséges a munkaképesség csökkenés mértékének a megállapítása is.

Tanulság:
Nyilvánvaló, hogy az utóbbi példában a beteg célja a kártérítés elérése. Ennek érdekében olyan, szinte ellenőrizhetetlen panaszokat ad elő, amelyek alapján a kártérítési igényét megalapozottnak láthatják.
A jogi álláspont az, hogy az idegentest véletlen visszahagyása nem tartozik bele a műtéti kockázat körébe, ugyanis ez az esemény inkább a gondatlanságot, mint a legnagyobb gondosságot támasztja alá, ez utóbbit pedig a jog elvárja az orvostól. Más vélemény szerint az idegentest visszahagyása önmagában nem jelenti a szakma szabályainak megszegését, csak akkor, ha az esemény bekövetkeztében a felróható magatartás is bizonyítást nyer. A Legfelsőbb Bíróság egy 1995-ben hozott ítéletében kifejti, hogy “ a műtéti kockázat körén kívül eső mulasztás “ az idegentest visszahagyása. Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának állásfoglalása szerint az idegentest visszamaradása a hasüregben csak akkor minősül a foglalkozási szabályok megsértésének, ha egyúttal gondatlanság is megállapítható. A hasüregben maradt idegentest a műtéti szerencsétlenség kategóriájába tartozik és szakmai szabályszegésnek nem minősül azzal a feltétellel, hogy valamilyen objektív ok játszott közre abban, hogy az idegentest visszamaradását felismerjék, vagy ha az operáló orvos(ok) mindent megtettek annak érdekében, hogy ezt a szerencsétlenséget elkerüljék. A sajnálatos eseményt másképpen ítéli meg a jog és másképpen az igazságügyi orvos szakértő (bár a felfogás közöttük sem egységes). Ha az ETT-IB álláspontját fogadjuk el, akkor az idegentest visszahagyása a műtéti kockázat körébe tartozik és automatikusan a felróhatóság hiányát is jelenti. Az nem lehet vitás, hogy a megállapított idegentest tényét, a miatta végzett műtét indikációját, a műtét lefolyását az orvosi dokumentációban (kórlap, műtéti jegyzőkönyv) önmagunk védelmében is rögzíteni kell. Mind az etikai, mind a jogi, mind az orvosszakmai indokok alapján a beteggel közölni kell az igazságot.
A mások által véletlenül visszahagyott idegentestek (vagy egyéb, mások által a beteg kezelése során elkövetett hibák) elhallgatása a beteg előtt évszázados hagyományokra vezethető vissza, melynek alapja az orvostársadalom egysége, összetartása, a szakma becsületének védelme és a kollégialitás volt. Ez a másik orvossal szemben vitathatóan etikus, de vitathatatlanul etikátlan a beteggel szemben.
A hasüregben idegentest visszamaradásának elkerülésére tökéletesen megbízható eljárás nincsen, de több módszer lehetséges: a műtét végén, a hasfal zárása előtt a törlőket és műszereket megszámolják (ez főleg nőgyógyászati műtétek alkalmával szokásos), a műtét során csak műszerekkel vagy egyéb módon megjelölt törlőket használnak, vagy a hasfal zárása előtt a hasüreget az esetlegesen visszamaradt idegentestek irányában gondosan átvizsgálják. Ez utóbbi két eljárás főleg a sebészeti műtétek alkalmával szokásos. Egyik módszer sem nyújt tökéletes biztonságot de kétségtelen, hogy a hasüreg átvizsgálása lumenes vérzés, melléksérülés és idegentest irányában kötelező és ezt a tényt a műtéti jegyzőkönyvben rögzíteni indokolt, ugyanis a gondosság egyetlen – igaz, gyenge lábon álló – utólagos bizonyítéka. A hivatalos eljárásokra általában rövidebb-hosszabb idő múlva kerül sor, ezért az esetleges tanuk meghallgatása nehézséggel jár és vallomásuk sem tekinthető évek multával megbízhatónak.
A nemzetközi adatok szerint minden 1000-2000 műtét során marad vissza idegentest a hasüregben a legnagyobb gondosság ellenére is ( valószínűleg gyakrabban csak tüneteket nem okozva, a későbbiekben is észrevétlen marad, vagy mellékleletként derül reá fény), ezek között szerepel 60x80 cm nagyságú u.n. kislepedőtől, az operáló orvos szemüvegéig sok minden.
Az egyes osztályok, intézetek vezetői szabályozhatják, hogy mely módszert teszik kötelezővé az ilyen jellegű szerencsétlenség elkerülésére. Ezt a szabályozást az intézeti, intézményi SzMSz vagy a munkaköri leírás tartalmazhatja. Az, hogy az operáló orvosok a hasfal zárása előtt a hasüreget gondosan átvizsgálták vagy sem, az osztályvezető főorvos ez irányú utasítását betartották vagy sem, a törlők és műszerek ellenőrzését elvégezték vagy sem, ténykérdés. A szakértő általában mérlegeli azt, hogy az elhunyt testalkata okozhatott-e technikai nehézséget, a műtét idejét, hogy a műtét közben technikai probléma adódott vagy sem, vérzéssel járó szövődmény előfordult-e, a műtét során transfusióra volt-e szükség és a műtéti leírás és az altatási jegyzőkönyv tanulmányozása alapján lehet-e bármiféle nehézségre, szövődményre , szokatlan vagy váratlan eseményre következtetni.

Ha megállapítható, hogy az operáló orvosok a hasfal zárása előtt elvégezték azt az ellenőrzést, amellyel az idegentest visszamaradását megelőzhették vagy elkerülhették volna, a kellő és elvárható gondosságot lehet elfogadni. Ha a műtéti leírásban a műtéti revízió, ellenőrzés ténye nincs feltüntetve és az sem, hogy valamilyen más módon győződtek volna meg arról, hogy idegentest a műtéti területen nem maradt vissza, a gondosság nem állapítható meg. Ha van olyan szabályozás az adott osztályon, amit kötelezően el kell végezni a hasonló esetek elkerülésére, akkor az, aki ezt a szabályt megszegte, szakmai szabályszegést követett el. Ha ilyen szabályozás nincs, akkor az operációt végző orvos felelőssége, hogy a hasüreg zárása előtt meggyőződjön arról, hogy a hasüreget annak zárása előtt az idegentest irányában átvizsgálja és meggyőződjön arról, hogy idegentest a hasüregben nem maradt vissza. A szakma szabálya megköveteli, hogy idegentest véletlenül ne maradjon vissza a testüregben. Ha a műtéti leírásban nem szerepel, hogy ez megtörtént-e vagy sem, így utólag ezt csak az esetleges tanúvallomások alapján lehet bizonyítani. Amennyiben bizonyítását nyer, hogy az ellenőrzés megtörtént, akkor az esemény a tévedés kategóriájába esik és a gondatlanság ténye nem igazolható. Ennek a bizonyításnak és az érveknek az elfogadása a bíróság joga.

Mérlegelés tárgyát kell képezze az első példánkban a műtéti indikáció. Ugyanis egy idős, rossz állapotú, ismert cardio-vasculáris betegségben szenvedő beteg műtéte kétségeket támaszt a kockázat és haszon helyes megítélése tekintetében. Az idős kori, fakultatív rákelőző állapot nem jelent abszolút műtéti indikációt, tekintettel arra, hogy a rák kialakulása éveket vehet igénybe, ami ismerve a beteg kísérőbetegségeit, nem biztos, hogy bekövetkezik még életében.

Végezetül álljon itt a Sebész Szakmai Kollégium állásfoglalása és ajánlása (Magyar Sebészet 2002. 2. 111.) a sebészek számára az idegentest visszamaradásának elkerülése érdekében, hogy megelőzzék ezt a beteg és orvos számára egyaránt súlyos és megterhelő eseményt:

“A sebész szakmai kollégium hazai és külföldi ismeretek és tapasztalatok alapján megállapítja, hogy műtéti területen idegentestek visszahagyásának megelőzésére biztos módszer nincs, ezért kötelező érvényű megelőző eljárást javasolni nem lehet. Ebből következik, hogy a legnagyobb gondosság mellett is, bizonyos körülmények között, előfordulhat ez a nemkívánatos esemény és nem tekinthető gondatlanságnak vagy a szakmai szabályok megsértésének. Ennek ellenére szükséges, hogy minden sebészeti osztályon az osztályvezető főorvos írásban meghatározza azt az eljárást, amit az operáló munkacsoportnak követnie és betartania kell az idegentestek visszahagyásának megelőzésére. Az idegentest visszahagyásának elkerülésére a sebész szakmai kollégium az alábbi ajánlásokat teszi:

1. A műszerek visszahagyásának elkerülésére meghatározott műszer-összetételű tálcákat ajánlatos alkalmazni, az egyes műszerek számát javasolt standardizálni. A tálcák tartalmát típusonként írásban rögzíteni kell. Ezt a tálcát csomagoló személy ellenőrzi, a műtét végén pedig a műszerelő műtőasszistens. Az egyedi csomagolású műszerek műtét utáni számbavételét a műszerelő műtőasszisztens végzi és a műtét végén az operáló sebésznek jelenti, hogy a használt műszerek hiánytalanul megvannak.
2. A műtét során lehetőség szerint csak műszerbe fogott törlőt helyes alkalmazni, a nagyobb törlők testüregből kilógó részére műszert célszerű felhelyezni. A műszerrel el nem látott textíliák számát a műszerasztal indifferens helyére felhelyezett és nem használt műszerekkel lehet jelölni.
3. Célszerű egységcsomag textíliát alkalmazni és a felhasznált textíliákat a műtőben gyűjteni, majd a műtét végén a sebzárás előtt a felbontott és felhasznált törlők számát egyeztetni. Szeptikus műtétek esetében (peritonitis, tályog, stb.) ez az eljárás a műtő helyiségében nem kívánatos. Ebben az esetben a számolást más helyiségben ajánlott elvégezni. Ha a helyi előírások szerint számolás történik, operatőr a műtét vége előtt tájékozódjon arról, hogy a számolás megtörtént és nincs hiány.
4. Hasznos lehet röntgenárnyékot adó textília alkalmazása, ami a törlő visszahagyását ugyan nem előzi meg, azonban adott esetben a szövődmény korai felismerését teszi lehetővé, így a súlyosabb következmény megelőzhető.
5. A varrótűk visszamaradásának elkerülésére leghelyesebb, ha a tűt a műtőasszisztensnek a tűfogóval együtt adjuk vissza. Tű nélkül visszaadott tűfogó esetén a tűt azonnal kell keresni, ha lehetőség van rá röntgenvizsgálat segítségével is. Célszerű a tűket mágneses lapon tárolni, ha erre van mód.
6. A draineket és egyéb anyagokat kiöltéssel indokolt rögzíteni.
7. A testüreg zárása előtt gondos revíziót kell végezni, ez az idegentest visszamaradás megelőzésének leghatékonyabb módszere. A műtéti leírásban indokolt rögzíteni, hogy a textília és műszerek ellenőrzése megtörtént, és idegentest nem maradt vissza.
8. Megfontolandó a betegtájékoztatásba belefoglalni azt, hogy a leggondosabban
végzett műtét esetén is előfordulhat idegentest véletlen visszahagyása. Ezzel a perek egyik legnehezebben védhető vádpontját előzhetjük meg.
9. Ha a műtét végén kifejezett gyanú van arra, hogy idegentest maradt vissza a
leggondosabb ellenőrzés ellenére is, akkor a műtéti leírásban részletesen le kell írni, hogy ilyen gyanú támadt, továbbá azt is, hogy miért, valamint azt, hogy az idegentest keresése eredménytelen volt.
10. Ha az idegentest bent hagyását újabb műtét, későbbi képalkotó vizsgálat fedezi fel, vagy a klinikum alapján erre igen alapos gyanú van, akkor a beteget erről informálni kell és az idegentestet elektíve el kell távolítani. Amennyiben tű maradt vissza, a döntés attól függ, hogy a tű, vagy tűdarab milyen nagy, hol helyezkedik el, könnyen eltávolítható- e, vagy a műtét nagyobb kockázatot jelent a betegre, mint a tű elhelyezkedése önmagában.