A vevő meghatározó tevékenysége a gyógyszer kiskereskedelem, és jelenleg 115 gyógyszertárat működtet.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozzájárult ahhoz, hogy a Pharmanova Vagyonkezelő Zrt. irányítást szerezzen négy, gyógyszertárat működtető vállalkozásban - közölte a GVH szerdán közleményben.
A GVH azt közölte, hogy a Pharmanova 2008 januárjában megvásárolta az AW Holding Kft.-nek a budapesti Veszter Bt.-ben, a szekszárdi Aesculap 64 Bt.-ben, a dunakeszi Rézkígyó Bt.-ben és a tiszafüredi Királyfi és Társa Bt.-ben meglévő külső részesedését.
A vevő meghatározó tevékenysége a gyógyszer kiskereskedelem, és jelenleg 115 gyógyszertárat működtet. Ezek közül 35 Budapesten található. Magyarországon egyébként 2.187 gyógyszertár van, ebből 398 a fővárosban.
A GVH magyarázata szerint a Pharmanova lépése miatt az adott vállalkozás piaci részesedése a magyar gyógyszertári piacon 5,26 százalékról 5,44 százalékra nő, ami nem ad okot versenyaggályokra. Budapesten a csoport a gyógyszertárak tíz százalékával rendelkezik, és a most megszerzett részesedések nem érik el az egy százalékot, így a fúzió után a szűkebb piacon sem jön létre erőfölényes helyzet.
A cégjegyzék szerint az 1,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű Pharmanova a Frankfurtban bejegyezett UTA Pharma Beteiligungs GmbH tulajdona. A társaság jogelődjei között van az ismertebb Westpharma Gyógyszerkereskedelmi Rt. is.