Minden gyógyszerész számára adott a lehetőség a megtisztelő cím elnyerésére.
Egyetlen felhőcske árnyékolta be a tavaly először indított és óriási sikerrel zárult Év gyógyszerésze pályázatot: nem minden gyógyszerész indulhatott a versenyen. Ezt a kis csorbát idén kiköszörülik a kiírók, ugyanis minden aktív gyógyszerész, tehát a patikai mellett a kórházi és az ipari területen dolgozók is eséllyel versenghetnek a megtisztelő címért, ha a kiírásnak megfelelő pályázatot készítenek, derült ki a felhívást népszerűsítő mai sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban, a gyógyszerfejlesztésben.
A pályamunkákat 2012. június 15-ig kell beküldeni, a pályázatról részletes információkat az Év gyógyszerésze honlapon találhatnak az érdeklődők. A pályamunkákat anonim módon a szakmai szervezeteket képviselő négytagú zsűri bírálja el.
A pályázatot a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával a Magyar Gyógyszertudományi Társaság, a Magyar Gyógyszerészi Kamara részvételével és a Roche Magyarország Kft. támogatásával hirdetik meg. Az cím átadása ősszel várható, ekkor kerül sor a szintén népszerű, májusban induló Kedvenc patikám című, a lakosság szavazataival alakuló verseny eredményhirdetésére is.