Mi az a halálfélelem? Miért félünk egyáltalán a haláltól? Kik tartanak tőle a leginkább?
A Semmelweis Egyetem kutatói ezekre a kérdésekre keresték a választ összetett vizsgálatukban - olvasható a Semmelweis Figyelőn.
Michael Leming és George E. Dickinson a halálfélelem nyolc dimenzióját különítette el: kiszolgáltatottság, fájdalom, elszigeteltség, véglegesség, szeretteink elvesztése, megalázottság, túlvilág és a testünk további sorsa. Ezeket a társadalmi beilleszkedés során sajátítjuk el, tehát a szüleink, a társaink, a média, illetve a vallási és az oktatási intézmények szerepe meghatározó.
Nehezen mérhető
Már az 1950-es évek Amerikájában is történtek kutatások a halál témakörével kapcsolatban érzett feszültségre vonatkozóan. Ezek célja az volt, hogy megállapítsák, miért alakul ki egyesekben olyan fokú félelem az elmúlástól, amely akár a mindennapi életminőséget is ronthatja. A nemzetközileg elfogadott kérdőív, azaz a Multidimenzionális Halálfélelem Skála kifejlesztése Jon W. Hoelter nevéhez fűződik. Hazánkban Kulcsár Zsuzsanna alkalmazta először 1998-ban, s bár máshol rendkívül népszerű mérőeszköznek számít, a magyar szakirodalom még nem aknázta ki a benne rejlő lehetőségeket.
Zana Ágnes, Szabó Gábor és Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársai ezért úgy döntöttek, ideje egy olyan kutatást végezni, mely összehasonlítja a különböző korosztályok hozzáállását a halál témaköréhez. Hipotézisük szerint a hiányos kommunikáció, a személyes tapasztalat hiánya, valamint a hagyományos szokásrendszer háttérbe szorulása negatív érzelmekkel övezett tabuvá teszi az elmúlást.
Többféle kérdőívet alkalmaztak
A vizsgálathoz a Neimeyer és Moore-féle kérdőívet és Lester halál iránti attitűd skáláját hívták segítségül. Előbbinél a racionális és a spirituális szempontokat egyaránt mutató 42 változó jelezte, hogy a résztvevők mennyire félnek a halál folyamatától, a halottaktól, a megsemmisüléstől, a szeretteik hátrahagyásától, az ismeretlentől, a tetszhalottságtól, testük további sorsától, valamint a korai haláltól.
Utóbbi pedig egyértelműen érzelmi oldalról, 21 kérdés segítségével prezentálta a kitöltők hozzáállását a témához, olyan pozitív kijelentésektől haladva, mint „a halál a lélek újjászületése egy új és boldog életbe", az egészen negatívakig, például: „a halál a legrosszabb, ami velem történhet". Összesen 178 fő töltötte ki ezeket, közülük 120-an középiskolások vagy orvostanhallgatók, 38-an 26 és 55 év közöttiek, 20-an pedig ennél idősebbek. Az eredményeket Spielberger vonásszorongás skálája a Beck-féle depresszió-kérdőív árnyalta tovább.
Mitől félünk pontosan?
Mindhárom korosztály a szeretteiért aggódott, illetve a halál folyamatától félt a legjobban. A két fiatalabb csoportban a félelem a halottaktól szerepelt harmadik legerősebb faktorként, míg az idősebbek az ismeretlentől rettegtek. Kiderült, hogy a nők valamelyest jobban tartanak a haláltól, mint a férfiak; ez valószínűleg a hölgyek aggodalomra való természetes hajlamával magyarázható, ami az anyai ösztönökkel függ össze. A Semmelweis Egyetem kutatói arra is rávilágítottak, hogy – a korábbi vizsgálatok következtetéseinek megfelelően – a fiatalokban sokkal több ellenérzés munkálkodik elmúlással kapcsolatban, mint az idősekben.
A tradicionális társadalmakban a körforgásszerű időszemlélet részeként, természetes folyamatként tekintettek a halálra, így egyik korosztály számára sem jelentett távoli, misztikus kérdéskört. A mai 26 éven aluliak attitűdjének kialakulásához viszont nagyban hozzájárulhatott a média által közvetített, elsősorban érzelem- és félelemkeltésre kihegyezett halálkép, amely a nyílt családi kommunikáció hiányában a szorongás fokozódásához vezetett. A Magatartástudományi Intézet munkatársai úgy vélik, hogy a tabu feloldásához társadalmi párbeszéd szükséges, hiszen a halál árnyékában nehéz boldog életet élni.
A kutatás részletes ismertetése itt található: Zana et al: Attitudes toward Death in Hungary Using the Multidimensional Fear of Death Scale. Clinical and Experimental Medical Journal 2009 (2) 327–335.