A jelenkori klímaváltozás hatásairól és az alkalmazkodás lehetőségeiről

Az Alkotmánybíróság 2026. június 30-i hatállyal megsemmisítette a Klímatörvény 3. § (1) bekezdését, mert az sérti a nemzedékek közötti igazságosság, elővigyázatosság és megelőzés elveit. A testület azt is megállapította, hogy a jogalkotó „nem szabályozta átfogóan és kifejezetten a Kárpát-medence és Magyarország sajátosságainak megfelelően a klímaváltozást előidéző üvegházhatású gázok csökkentésének a hagyományos kibocsátás szabályozásán túli eszközeit (mitigáció), a klímaváltozás következményeihez történő alkalmazkodás eszközeit (adaptáció), valamint a klímaváltozás következményeivel szembeni ellenállóképesség növelésének eszközeit (reziliencia).”

A két kérdés

Az Alkotmánybíróság azt követően hozta meg határozatát, hogy több országgyűlési képviselő kezdeményezte a klímavédelemről szóló 2020. évi XLIV. törvény (a továbbiakban: Klímatörvény) alaptörvény-ellenességének megállapítását. Döntése meghozatalát megelőzően a legfelsőbb bírói testület 2024. október 16-án kelt, a II/3536-7/21 ügyszámhoz kapcsolódó végzésében két kérdésben kérte az MTA szakmai álláspontját:

1. Mely főbb klimatikus változásokat észlelt az utóbbi évtizedekben Magyarországon és a Kárpát-medence területén a Magyar Tudományos Akadémia?

2. Az MTA álláspontja szerint, melyek azok a főbb, az adaptációt és a rezilienciát elősegítő intézkedések és beavatkozások, amelyekkel enyhíteni vagy mérsékelni lehet a klimatikus viszonyokban bekövetkezett változások mértékét?

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a megkeresésének eleget téve egy ad hoc elnöki bizottság szakmai állásfoglalását kérte Bozó László akadémikus vezetésével.

A jelenkori klímaváltozás hatásairól és az alkalmazkodás lehetőségeiről szóló, az Alkotmánybíróság felkérésére készített akadémiai állásfoglalás hét fejezetből áll.

A Bándi Gyula, az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese, az MTA doktora által készített vezetői összefoglalót követően a jelenkori klímaváltozás légkörtudományi jellemzőit tekinti át Bozó László meteorológus, az MTA rendes tagja. A klímaváltozásnak az egészségre gyakorolt hatását, ezen belül pedig a főbb cselekvési irányokat és a további szükségleteket Páldy Anna, az MTA köztestületének tagja, az orvostudomány kandidátusa összegezte. A klimatikus változások hatása a hazai felszín alatti vízkészletekre címmel Szűcs Péter, az MTA levelező tagja írta az állásfoglalás következő tanulmányát, amelyben egyúttal kitért a javasolt intézkedésekre és beavatkozásokra is. A talajokról és talajgazdálkodásról szóló fejezetet Pásztor László, az MTA doktora készítette el, végül Báldi András, az MTA levelező tagja foglalta össze, hogy milyen hatása van a klimatikus viszonyok változásának az élővilágra és az élő rendszerek működésére Magyarországon.

A szerzők számára adott szűk határidő arra volt elég, hogy a meglévő ismeretek összegzése révén egy átfogó, nem a részletekre kiterjedő képet adjon, az egyes szakterületek által eddig generált tudást felhasználva. Válaszaik ennek megfelelően inkább egy rövid pillanatképet adnak, mintsem elmélyült elemzést – támaszkodva tehát a MTA kutatóinak és tudományos testületeinek eddigi forrásaira. (...)

Az éghajlatváltozás egészségügyi vonatkozásairól szólva Páldy Anna klímakutató, az orvostudomány kandidátusa, az MTA köztestületének tagja, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) jelentéseivel összhangban, a hazánkban 2000 óta végzett klímaegészségügyi vizsgálatok alapján megállapították: a Kárpát-medencében jelenleg a hőmérséklet hatása, az extrém hőmérsékleti események jelentik a legjelentősebb egészségi kockázatot. A hőhullámok hatására 2003-ban figyeltek fel Európa-szerte. Bár 2003 után sok országban vezettek be hőségriasztást és ehhez kapcsolódó preventív intézkedéseket, sok helyütt még így is 11–35% között mozog a hőhullámok alatti többlethalálozás. „Sok a tennivaló” – mondta Pándy Anna, aki kiemelte a hőségriasztási rendszer egységes jogszabályi hátterének fontosságát. Az akadémiai állásfoglalás említi a hőségtervek megalkotását is, amelyekkel csökkenthető a hőhullámok egészségkockázata. A hőségtervek elemei egyebek mellett a pontos és időben működő riasztórendszerek, a hőséggel kapcsolatos egészségügyi tájékoztatási tervek, a veszélyeztetett csoportok ellátása, a valós idejű felügyelet, a hosszú távú városi tervezés, az egészségügyi és szociális rendszerek megfelelő felkészítése, a résztvevők oktatása, valamint a hőség-egészségakciótervek integrálása a hosszú távú, klímaváltozással kapcsolatos és egészségügyi tervezésbe. Mindehhez meg kell teremteni az anyagi és személyi feltételeket. (...)

Főbb megállapítások

A szerzők szerint csak az integratív, holisztikus szemlélet lehet az intézkedések és beavatkozások alapja, az ökoszisztéma alapvető összefüggéseinek ismeretében. Tisztán klímacélok kevéssé értelmezhetőek, legfeljebb a prioritások rendszerében.

A beavatkozások és intézkedések hosszú távon csak akkor lehetnek hatékonyak, ha az előző szempontot messzemenően figyelembe vevő, hosszútávú tervezésre épülnek, hiszen a változások maguk is hosszabb időtávon jelennek meg, a válaszokat is ennek megfelelően kell alakítani.

A tervezésnek a tudomány iránymutatására és nem a gazdaság érdekeire kell alapozódnia,

illetve a tervezési rendszer relatív általánosságának megfelelő követelményként kell megjelennie, amely a beavatkozások és intézkedések felé fogalmaz meg elvárásokat. A tervezés szükségessége a döntéshozatal minden szintjét át kell hassa.

A terveket, a beavatkozásokat és intézkedéseket egyaránt hatásvizsgálatnak és/vagy kockázatelemzésnek kell megelőznie, lehetővé téve a megfelelő választást a felmerülő lehetőségek között.

Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy az adaptációs válaszokra, a reziliens megoldásokra ne kerülhetne sor a fenti folyamatok nélkül, válaszul a kialakult helyzetre – pl. szociális intézmények szigetelési gondjai, a kútfúrás engedélyezési és így ellenőrzési rendszerének elengedése, a meglévő zöldfelületek csökkenésének megállítása stb. -, a már meglévő, korábban elfogadott, de kellően be nem tartott tervek alapján, hiszen a későbbi átgondolt lépéseknek is ezekre kell épülniük. Kiemelt fontosságú, hogy a válaszlépések, intézkedések terén bármely visszalépés, szünetelés tovább fokozza a problémák súlyát, a megoldás halogatásával csak egyre nagyobb terhet hárítunk a jövőre, az elmulasztott intézkedések következményei halmozottan jelentkeznek.

A szükséges eszközöket és intézkedéseket a már meglévő és a megfelelően átgondolt beavatkozási szempontok és rendszer alapján kell kialakítani. Ezek között kiemelt szerepe van az ökoszisztéma szolgáltatások értékteremtő és értékmegőrző szerepe elismerésének és döntéshozatali rendszerbe történő beépítésének. Összességében a feltételek között a humánerőforrás és a materiális erőforrások biztosítása sem maradhat el, nem feledkezve meg a humán szempontok kapcsán az oktatás és tájékoztatás mindent átfogó rendszeréről sem.

A környezeti elemek állapotát, változásait, ezek következményeit, valamint a fentiek szerint elfogadott intézkedési rendszer, eszközrendszer alkalmazását, illetve az ökoszisztémák erre adott válaszait folyamatosan ellenőrizni kell, innovatív monitoring rendszerek kiépítésével és működtetésével. Az ennek keretében feltárt információkat a döntések megfelelő értékelésére és szükség esetén a változásokhoz történő adaptálására is fel kell használni, ezért az eszközök és intézkedések folyamatos korrekciója nem hátrányt jelent, hanem előnyként értékelendő.

A részletes válaszok a vezetői összefoglalóban, illetve magában „A jelenkori klímaváltozás hatásairól és az alkalmazkodás lehetőségeiről” című tanulmányban olvasható, melyek elérhetők itt.