365 napból 320-at dolgozik és ügyel, és nem mehet el 30 percnél távolabb a kórháztól.
Ki ne vágyna egy amerikai szakorvosi jövedelemre, ami 2012-ben 200-800 ezer dollár között mozgott, azaz 45-180 millió forintot jelentett egy évben? Azonban, ha hozzátesszük egy Floridában praktizáló magyar intervenciós neuroradiológus, Miskolczi László tapasztalatait már korántsem olyan irigylésre méltó a helyzet olvasható a radiologia.hu portálon.
Az 1993-ban frissen szakvizsgázott, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben dolgozó radiológusnak a főnöke szólt, hogy lehetősége lenne az USA-ban egy évig kutatnia. A fiatal szakorvos kapva kapott a dolgon. Eladta 10 éves Dáciáját és Babettáját, a szüleitől is kölcsönkért, hogy ki tudja fizetni az utazás költségeit, de végül megérkezett Buffalóba, ahol igen szerény körülmények között nekiállt kutatási témája, az agyi aneurizma vizsgálatához.
A fiatal magyar radiológusnak nemcsak a kutatáshoz kellett nagy kreativitás, hanem ahhoz is, hogy a vizsgálatokhoz szükséges eszközöket hogyan szerezze be, illetve a beszerezhetetleneket mivel pótolja. „Az amerikai kutatókban szerintem koránt sincs akkora kreativitás, mint az európaiakban, akik nem akadtak fenn olyan kicsiségeken, hogy mások által levetett szikékkel, ollókkal kell dolgozniuk".
Az ötletes magyar kutató olyan sikereket ért el az állatkísérletekkel – először sikerült nem sebészi módszerrel kísérletesen létrehozni egy aneurizmát –, hogy megnyert egy tudományos fődíjat. Ezután előadásokra kérték fel, számos publikációja jelent meg, és újabb évre marasztalták a buffalói egyetemen. Az OITI-ben, bár nem könnyen, de áment mondtak a dologra.
Folytatódtak a kutatási sikerek, díjak, előadások, publikációk, igaz, a fizetés korántsem volt akkora, amiből akár könnyedén vissza tudta volna fizetni a szülői kölcsönt. Az évi 30 ezer dollárból épp hogy ki tudtak jönni itthon műtősnőként dolgozó feleségével, aki Amerikában nem kaphatott munkát a szakmájában. Ráadásul egy kisebb baleset miatt a név eleji dr. előjeltől vérszemet kapva Lászlót sok százezer dollárra beperelték. A magyar szakorvos be akarta bizonyítani igazát, azonban letelt a második év és haza kellett volna jönnie. Hiába magyarázta itthoni főnökeinek a helyzetet,az itthoni döntnökök ukázt adtak: vagy hazajön, vagy kirúgják. A radiológus a maradást választotta.
Nagy döntés volt ez, hiszen a többször kitüntetett, az USA-ban is elismert magyar szakorvosnak szembe kellett azzal néznie, hogy hiába minden dicsőség, orvosként csak akkor dolgozhat az Egyesült Államokban, ha mindent elölről kezd, leteszi a hivatalos angol szakvizsgákat, az USMLE1-et, 2-t, 3-at és a szóbelit. Tehát 1997-től 2001-ig ismét azért tanult, hogy megszerezze az orvosi engedélyt, majd ezután újra neki kellett kezdenie a szakorvosi képzésnek. Ezalatt egy laborban dolgozott, ahol bár a 2000-es évek elejére vezetői státuszt kapott, még mindig alig érte el a jövedelme az évi 60-70 ezer dollárt. Feleségével és az időközben megszületett két gyermekével továbbra is össze kellett húzniuk a nadrágszíjat, hiszen csak a 70 négyzetméteres lakás bérlése havonta ezer dollárba került, csakúgy, mint a kikerülhetetlen autótartás költségei, ráadásul az élelmiszer is legalább olyan drága, mint itthon.
Az újrakezdő magyar radiológus végül 2005-ben tette le az amerikai szakvizsgát, tehát 11 év alatt ért el oda, ahonnan Magyarországon elindult. Időközben újabb nemzetközi fődíjat nyert, amivel megnyíltak előtte a lehetőségek. „Pontosabban megnyílhattak volna, ha amerikainak születek". Ehhez képest a már 40 éven túli szakorvos valójában két lehetőség közül választhatott: vagy elfogad egy továbbra is szerény jövedelmet biztosító egyetemi állást, vagy a nagyobb anyagiakkal kecsegtető magánkórházi munka mellett dönt. A radiológus végül az utóbbit választotta. A kezdőfizetés egyébként itt sem volt magasabb évi 40 ezer dollárnál, de különféle többletjuttatások, adókedvezmények és nyugdíj-előtakarékossági lehetőségek párosultak a keresethez.
Amerikában egyébként egy átlagos kórházi szakorvosi fizetés évi 200-800 ezer dollár között mozog. Nem azokban a szakmákban lehet a legjobban keresni, mint Magyarországon. „A nőgyógyászoknak azt javaslom, maradjanak otthon, mert az USA-ban ők a kisebb keresetű szakorvosok közé tartoznak". A „rosszabbul" keresők közé tartoznak még a családorvosok, az ideggyógyászok, belgyógyászok, a leginkább megfizetett szakmák: a sebészet, agysebészet, ortopédiai sebészet, radiológia, patológia. A paraszolvencia ismeretlen fogalom. „Ha valami segített Amerika mellett dönteni, hát az ez volt. Itt nem kell ezzel a megalázással együtt élni. A sok év alatt talán egy üveg bort és rengeteg hálálkodó levelet kaptam. Mindegyiknél biztos lehettem abban, hogy szívből jött."
A magyar szakorvos végül Floridában telepedett le. Az utóbbi években itt dolgozik egy kórházban, intervenciós neuroradiológusként. Ma már jól keres, de mivel az egész államban ebben a szakmában kevés az orvos, a munka mellett, a szabadságot kivéve, minden nap ügyelnie kell, minden hétvégén és minden éjjel. 365 napból 320-at dolgozik és ügyel, és nem mehet el 30 percnél távolabb a kórháztól. „Ezt a terhelést nem lehet örökké csinálni. 49 éves vagyok, talán még 5-6 évig bírom. Aztán szeretném átadni azt a tudást, amit főleg a stroke-os betegek ellátása során szereztem. Jó lenne Magyarországon is könnyebben elérhető tenni ezt a módszert, ami szerintem nem kerülne olyan sokba, főleg logisztikai feladat lenne."
S hogy mi hiányzik legjobban az időközben amerikai állampolgárságot szerzett radiológusnak: a magyar ízek, különösen a magyar kolbász. Floridában ugyanis ilyet nem kapni.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!