A svédek, a magyarok és a Covid-járvány

A koronavírus-járvány is témája volt a BIDF 2023-as fesztiváljának, melyet Pécsett idén is az Apolló Moziban lehetett nyomon követni. Világszerte bezárással reagáltak a koronavírus-járványra az országok. A legnagyobb kivételt Svédország jelentette, ahol szabályozások helyett javaslatokat tettek, és bíztak az állampolgáraik felelősségteljes viselkedésében - ahogy azok is bíztak az intézményekben. A Mi, svédek és a covid című film erről szól. A január 27-i vetítés után dr. Kemenesi Gábor virológust kérdezték a svéd és a magyar modellről- számolt be róla a Pécsi Tudományegyetem portálja.

A járvány svéd kezelését és alakulását követi végig a film. A svédek világa márpedig nagyon más, mint a miénk. A főepidemiológus Anders Tegnell minden nap bevonatozott a fővárosba, majd az állomásról bebiciklizett a munkahelyére. Az egészségügyi miniszter irodája úgy néz ki, mint egy nappali. A koronavírus-járvány lecsengésekor vizsgálóbizottság elé álló egészségügyi miniszter, Lena Hallengren nem jelenti be, hogy mellrákkal küzd, mert, ahogy mondta: „Nem akarom, hogy sajnáljanak, vagy eltereljem a témáról a figyelmet. Miniszterként kérdeznek, miniszterként viselkedem.” A tavaly tavasszal végül lemondott Anders Tegnell foglalkozása a mai napig így van megjelölve: „közszolga”.

Nem ennek hangsúlyozása volt a készítők célja, de nézőként számomra megdöbbentő volt, mennyire érett, felnőtt és nyitott a svéd társadalom. Nemcsak azért, mert a döntéshozók bíznak az állampolgárokban - és ők rá is szolgálnak erre - hanem azért, ahogyan a problémákat kezelték. Ugyanis adatról adatra elemeztek, és folyamatosan beszélték át a helyzetet. A kommunikáció az egyes döntéshozók között is mentes volt a személyeskedéstől és az ellenségeskedéstől.

Amikor - és lássuk be, könnyű abba a hibába esni, hogy egyetlen személyt teszünk bizonyos dolgokért felelőssé - Anders Tegnell személye került a támadások kereszttüzébe, kéretlenül is a védelmére keltek más vezetők, azt hangsúlyozva, hogy bár Tegnell áll ki és nyilatkozik, az, amit mond, konszenzuson és egy komolyan felkészült csapat megfeszített munkáján alapul. Az egyik kedvenc részem az volt, amikor Tegnell elsétál az ellene tüntetők előtt, és úgy kommentálja az esetet, hogy: „Szabad országban élünk, joguk van a véleményükhöz.”

A másik ilyen pont az volt, amikor a svéd sajtóban a kormány és az egészségügyi minisztérium közti feszültségről cikkeztek, ők pedig a színfalak mögött ironizálva vicceskedtek egymással mekkora a szakadék közöttük - mert nem volt. Sok támadást kaptak ugyan - főleg külföldről - és az idősotthonok kapcsán talán nem jártak el kellő óvatossággal a járvány elején, de a filmből is kitűnt: a svéd modell úgy-ahogy, de működött és bevált Svédországban.

„Ezek után mindenkiben joggal merülhet fel a kérdés, hogy megérte-e otthon kuksolni?

Erre nincs válasz, és a filmből kiderült, hogy miért nincs” - kezdte dr. Kemenesi Gábor. A beszélgetésből az is kiderült, hogy - a svéd döntéshozókhoz hasonlóan - a pécsi szakemberek is nagy nyomásnak voltak kitéve a médiamegkeresések terén is. „Rengeteg új fogalmat tanultak meg a laikusok a PCR-tól a maszkok fajtáiig.

A média a nyájimmunitás fogalmát mint valami szent Grált írta körbe, mintha lenne egyszerűen bevethető megoldás.

Sok fogalmat nem, nem elég alaposan vagy egyenesen félremagyaráztak, vagy egyszerűen kontextusból kiragadva beszéltek róla. A víruskutatás, a járványkezelés mind rendkívül komplex dolgok, van, hogy nem lehet valamit néhány mondattal leírni. Ahogy a koronavírus-járvány sem felelt meg semmiféle előzőnek, egy következő világjárvány is új megközelítést igényel majd. A tanulság talán annyi, hogy a jövőben legalább a kommunikáció sikerülhetne jobban“ - mondta el dr. Kemenesi Gábor.

A filmben visszatérő elem volt az adatok folytonos elemzése. „Itthon is vannak kiváló elemzők, de arra hamar rájöttünk, hogy felesleges azon pörögni, hogy napról napra hogyan alakulnak a számok. Ahogyan Anders Tegnell főepidemológus csapata, úgy első körben Magyarországon is korábbi járványok modelljeivel dolgoztak. Megdöbbentő volt, mennyire semmit sem tudtunk a légúton terjedő vírusokról, mennyire kevés volt az adatunk a terjedésükről. A covid alatt jó sok lett” - mesélte Kemenesi Gábor.

A nézőtér fölött lebegő kérdésre, vagyis hogy működhetett volna-e a svéd modell hazánkban, a virológus így adott választ: „Óvatosabban fogalmaznék. Ez az ő döntésük volt, az ő társadalmukra szabva. Így ez csak és kizárólag svéd módszer. Az, hogy az országhatárok lezárása nem a leghatékonyabb járványkezelési módszer, valóban igaz. De voltak országok, ahol nem lehetett semmi mást tenni. Azért ne feledjük el, hogy a világtörténelem legnagyobb karanténjai is a koronavíruis-járvány alatt zajlottak, Kínában. Egész városokat zártak be, de mindennek nyilván a kínai társadalmi berendezkedés is alapja, ami szintén nagyon más, mint a svéd.”

„A filmben is megnyilvánult egyfajta kényszeres nyíltság, ami a svéd járványkezelésre jellemző volt” - jegyezte meg Kemenesi Gábor. Hazánkban tudjuk, hogy a kormányzat ugyan létrehozott egy egységes információkat adó központot, ám korántsem voltak annyira nyíltak és hozzáférhetők az adatok, mint Svédországban.

„Ahhoz, hogy törvény helyett javaslatokat tegyen egy hatóság, kell egy közbizalom a társadalom részéről a döntéshozók felé. Ez egy komoly erő, melyre a svédek építettek” - húzta alá a virológus. „Nagyon nem értek egyet azokkal, akik azt hangsúlyozzák, hogy korábban is voltak járványok, azokat is csak túléltük valahogyan, és azok a módszerek újra és újra bevethetők. Teljesen más világot élünk, mint anno, például a spanyolnátha-járvány idején. A covid-járványban a globalizált világ arca mutatkozott meg” - hangsúlyozta a virológus.

És hogy hogyan lehet felkészülni a következő világjárványra?

„Nem félni kell majd tőle, hanem megérteni” - hangsúlyozta dr. Kemenesi Gábor.