A debreceni rendőrök csalás miatt folytatnak nyomozást egy férfival szemben, aki idős embereket tévesztett meg.
A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy mezőhéki lakossal szemben - írta a police.hu.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói a debreceni rendőrökkel közösen 2017. augusztus 30-án Debrecen, Liszt Ferenc utcában fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint idős embereket ejtett tévedésbe. A 25 éves férfi Debrecenben irodát működtetett, ahová telefonos megkeresések útján többségében 70 és 80 év körüli embereket hívott meg. D. Zsolt álnéven mutatkozott be a sértetteknek, akiktől többszázezer forintot csalt ki. A férfit alkalmazottai is csak az álnevén ismerték. A cég ügyvezetőjeként egy elektromos műszer segítségével megvizsgálta a sértettek egészségi állapotát, valamint 30 000 forint értékben ajándékkártyát adott nekik, amelyről azt állította, hogy élelmiszerre levásárolható több üzletben is.
A gyanúsított az időseknek betegségek kezelésére kínált a cége által forgalmazott eszközt, illetve tablettákat. A gyanú szerint volt olyan sértett, aki közel 300 000 forintot fizetett tablettákért és egy eszközért, amelyek azonban nem alkalmasak betegségek kezelésére.
A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2017. szeptember 1-jén elrendelt.
A Debrecenen kívül más városokban a gyanúsítottal összefüggésbe hozható bűncselekményeket a rendőrség vizsgálja.