Éjfél után 1 perccel Makón, éjfél után 5 perccel Budapesten is megszületett 2015 első babája.
Az ország idei első újszülöttje a makói kórházban született Rácz Péter Rikárdó lett.
A Csongrád megyei kórház az MTI-vel azt közölte: Rácz Péter Rikárdó 3370 grammal, 49,5 centiméterrel, a család harmadik gyermekeként jött világra.
Kovács Krisztián, a szülést levezető orvos elmondta, hogy a 23 éves édesanya, Szilvia, császármetszéssel szült.
A kisfiú és édesanyja egyaránt jól vannak - tette hozzá.
Az első fővárosi baba a Szent István kórházban született. A kórház tájékoztatása szerint Papp Bence Gábor 3120 grammal és 54 centiméterrel, császármetszéssel jött a világra.
A kisfiú a család második gyermeke.
Anna lett a Semmelweis Egyetem 2015-ös első babája
(Felső képünkön: az első vidéki újévi baba, a 0 óra 1 perckor született Rácz Péter Rikardó édesanyjával, Ráczné Nagy Szilviával a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont makói szülészetén 2015. január 1-jén. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója ajándékot ad át a főváros első újévi babájának, a 0 óra 5 perckor született Papp Bence Gábornak és édesanyjának, Papp Ferencnének a Szent István kórház szülészeti osztályán 2015. január 1-jén. MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Parázsfuvolácska DVD-vel köszöntött a főigazgató
A Parázsfuvolácska című DVD-t kapta zenei útravalóul az első fővárosi újszülött, akit a Magyar Állami Operaház nevében Ókovács Szilveszter főigazgató köszöntött csütörtök délelőtt a Szent István kórházban.
Ókovács Szilveszter az MTI-nek elmondta: az operaház idén harmadik alkalommal készült zenei kiadvánnyal az újszülöttek számára. Az Útravaló című válogatássorozat minden évben más programmal, de népszerű és a gyermekek alapműveltségében meghatározó szerepet játszó zeneművekből csemegéz. 2013-ban a legnépszerűbb magyar operákból és szimfonikus zenekari művekből, tavaly pedig az Opera együttesének, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának rádióközvetítéseiből válogattak az albumok zenei anyagához.
Az Útravaló 2015 immár egy DVD, amely a tavasszal nagy sikerrel színre vitt "kisgyermekoperácska", Mozart Varázsfuvolájának magyar ötletre épülő gyermekváltozata, a Parázsfuvolácska Erkel Színházbeli előadását tartalmazza. A cirkuszi elemekben is bővelkedő felvétel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hozzájárulásával készült el idén is 100 ezer példányban.
Ókovács Szilveszter elmondta, hogy a lemez borítójában ez alkalommal is van egy hely, ahová beragasztható a gyermek fényképe. Kitért továbbá arra is, hogy az idei kiadványhoz a Parázsfuvolácska ajánlójaként Kovács Ákos zenész, dalszerző írt személyes sorokat, aki annak idején gyermekeivel együtt nézte meg az előadást.
Az MTI-hez eljuttatott közleményében a főigazgató hangsúlyozta: "a Magyar Állami Operaház kiemelt feladatának tekinti a jövő nemzedékének kulturális nevelését és azt is, hogy a megszülető új magyar állampolgárocskákat az adószám és más technikailag fontos azonosítók mellett más is várja, amely egyből hazánk kultúrájához köti őket". Az idei Útravaló DVD-t a dalszínház idén is minden magyar újszülötthöz eljuttatja Magyarországon és a határokon túl egyaránt, "idén külön figyelve arra, hogy a külhoni magyar állampolgárok gyermekei akár visszamenőleg is hozzájussanak a kiadványhoz" - tette hozzá Ókovács Szilveszter.
W. A. Mozart - Lackfi János: Parázsfuvolácska című darabját tavaly tavasszal mutatták be Toronykőy Attila rendezésében. Mások mellett közreműködött a Magyar Állami Operaház Ének-, Zene- és Gyermekkara, valamint a Baross Imre Artistaképző növendékei.