Az MNB a magánkiadások intézményesítésében látja a jövőt

A magyar lakosság egészségügyi állapota – hasonlóan a régiós országokéhoz – elmarad a nyugat-európai szinttől. Hazánkban a csökkenő trend ellenére továbbra is magas a korai halálozás miatti életév-veszteség, illetve az Unión belül a legmagasabb a daganatos betegségek standardizált halálozási aránya - olvasható a Magyar Nemzeti Bank most megjelent Növekedési Jelentésében. Az elemzés szerint sokat segíthetne a helyzeten, ha az egészségügyi magánkiadásokat becsatornáznák az egészségpénztárakba, vagy a dinamikusan bővülő magánbiztosítókba. Ugyanis, mint írják: ezek az intézmények képesek lennének arra, hogy kikényszerítsék az ellátórendszer intézményeinek átláthatóvá válását, az állami és a magán ellátórendszer szétválasztását, az ágazat fehéredését, a mérethatékonyság növelését, illetve az ellátás biztonsága miatt fontos minőségi kritériumok betartását.

Az MNB jelentése szerint az aktív korú magyar lakosság 45 százaléka számolt be magas vérnyomással kapcsolatos tünetekről, 19 százaléka elhízott, 14 százaléka cukorbeteg, illetve 14 százaléka szenved valamilyen fokú depressziótól. E krónikus jellegű betegségek csökkentik a munkaerő termelékenységét, illetve ellátásuk rendkívül komoly terhet ró az ellátórendszerre (például kontrollvizsgálatok, rendszeresen szedett gyógyszerek).

Az egészségi állapot javulása leghatásosabban nem az egészségügyi rendszer valamely elemének, hanem az életmód változtatásával érhető el. Az egészségügyi ellátórendszer a legtöbb esetben azonban már csak akkor találkozik a lakosság érintett tagjaival, amikor már egészségügyi kezelésre szorulnak. A magas vérnyomásban, cukorbetegségben szenvedők helyzetét az egészségügy csak tünetileg tudja kezelni, ezeket a betegségeket csak megelőzni lehet, meggyógyítani nem. Amennyiben sikerül megerősíteni a lakosság egészségtudatosságát, valamint számottevően növelni az egészséges életmódot folytatók számát, az nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság egészségi állapota javuljon.

Az egészségügyi rendszer fenntarthatóságát és az egészségesen várt életévek növelését nagy mértékben az segítené, ha a jövőben a jelenleginél sokkal nagyobb hangsúlyt kapna a prevenció az ellátórendszerben. A prevenciós rendszernek ki kell terjednie a betegségek kialakulásának megelőzésére, a kialakult betegségek minél koraibb stádiumban történő felfedezésére és kezelésére, illetve a már kialakult betegségek esetén a további állapotromlás megakadályozására. Ennek legfontosabb eszköze a rendszeres állapotfelmérések és szűrővizsgálatok rendszerének kialakítása, amelyek eredményeit célszerű lenne egy közös adatbázisban tárolni (Nemzeti Egészségügyi Adatbázis) az adatok minél hatékonyabb felhasználása érdekében. A prevenciós rendszer megerősítésével kapcsolatosan azt a célt javasoljuk kitűzni, hogy az egészségesen várható élettartam Magyarországon magasabb legyen a többi visegrádi ország értékénél, ami a korai halálozás csökkentésén keresztül hozzájárul a születéskor várható élettartam növekedéséhez is.

A hazai egészségügyi rendszer egyik fő problémája, hogy az egészségügyi magánkiadások nem intézményesült formákban, tehát nem egészségpénztárakon vagy magán egészségbiztosításokon keresztül kerülnek elköltésre. A háztartások közvetlen hozzájárulásainak aránya az összes kiadáson belül 28,9 százalék volt 2015-ben, ami számottevően magasabb, mint Ausztria (19,0 százalék) vagy a többi visegrádi ország átlaga (18,6 százalék). Ezzel szemben az intézményesült csatornákon keresztül történő kiadások csupán a hazai kiadások 4,2 százalékát tették ki, ami nem elegendő ahhoz, hogy megfelelő színvonalú és lefedettségű magántulajdonú egészségügyi ellátórendszer alakuljon ki.

Célszerű lenne arra törekedni, hogy a háztartások közvetlen egészségügyi kiadásainak aránya hazánkban csökkenjen a régiós országok átlaga alá. Ehhez önmagában nem feltétlenül szükséges az állami ráfordítások növelése, hiszen a magánforrások felhasználásának hatékonyságát jelentős mértékben javítani lehetne akkor, ha sikerülne a háztartások közvetlen kiadásait becsatornázni a már eleve kiépült hazai szolgáltatórendszerrel (1 millió taggal és évi 50 milliárd forint árbevétellel) rendelkező egészségpénztárakba, vagy a dinamikusan bővülő magánbiztosítókba.

Ezek az intézmények ugyanis képesek lennének arra, hogy kikényszerítsék az ellátórendszer intézményeinek átláthatóvá válását, az állami és a magán ellátórendszer szétválasztását, az ágazat fehéredését, a mérethatékonyság növelését, illetve az ellátás biztonsága miatt fontos minőségi kritériumok betartását. Az egészségpénztárak és egészségbiztosítók ezen felül képesek alacsonyabb árakat kialkudni a betegek számára, illetve ezen intézmények aktív használatával jobban tervezhetővé válna az egészségügyi ellátások finanszírozása és így betegség vagy baleset esetén nem érné akkora anyagi sokk az egyéneket és családjukat.

A magyar egészségügyi rendszer számos kihívással küzd, amelyek megoldása túlmutat a ráfordítások növelésén. Az egészségügyi kiadások GDP-arányos szintje meghaladja a régiós országok átlagát, azonban elmarad az Európai Unió, és különösen Ausztria átlagától. A kiadásokon belül az állami kiadások aránya hazánkban átlag alatti, ugyanakkor a közkiadások növelése önmagában nem képes megoldani az ágazat problémáit, amelyben jelentős szerepet játszik az, hogy a rendelkezésre álló forrásainkat nem hatékony módon költjük el.

Az egészségügyi rendszer egyes részei külön-külön törekednek a költséghatékonyságra, amely viszont együttesen nem a leghatékonyabb megoldásokat eredményezi. A finanszírozási rendszer akkor lenne hatékony, ha az egészségpolitika fókuszába a hosszú távú, rendszerszintű költséghatékonyság kerülne. A gyógyszerkiadások magas, vagy az ágykihasználtság alacsony szintje olyan hatékonysági tartalékot jelent a magyar egészségügyi rendszerben, amelynek megfontolt átcsoportosításával (például prevenciós vagy alapellátási célokra) belső finanszírozási források szabadulhatnak fel, valamint a lakosság egészségi állapota is javulhat.